A Trump elleni perek csak növelik népszerűségét
Nem kizárt, hogy a demokraták számításával szemben, éppen a vádemelés juttatja majd be ismét a Fehér Házba Trumpot – így látja a Wall Street Journal.
A legújabb per politikailag édeskeveset számít – mint ahogy a többi ügy sem, sőt, éppen az ellenkező irányba lendíti ki az ingát. Az egyik, a volt elnök támogatására alakult bizottság felmért négy tévéreklámot, amelyek a politikus jogi nehézségeit voltak hivatottak bemutatni és azt állapította meg, hogy – a szándékkal ellentétben – a négy közül három még növelte is Trump népszerűségét, írja a Wall Street Journal.
Különösen azok körében aratott nagy tetszést a négy anyag, akik nem gondolják, hogy nagyon jobboldaliak lennének. Az amerikai lap szerint nem túlzás azt feltételezni, hogy a függetlenek közül is sokan úgy vélik: a jogi eljárások mögött politikai megfontolások húzódnak meg. Ráadásul a legújabb közvélemény kutatás azt mutatja, hogy Biden vesztésre áll öt ingadozó államban.
Trump ellenfelei ráuszították az igazságszolgáltatást a korábbi elnökre, ám ez csak erősíti a pozícióit. Politikai mártírnak állíthatja be magát, és még az is megeshet, hogy az akció hullámain behajózik a Fehér Házba.