A XXII. kerület fideszes polgármestere fiktív szerződést köthetett, hogy kibővíthesse leendő otthonát

Veress Katka 2024. május 28. 16:17 2024. máj. 28. 16:17

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény fideszes polgármestere a Hírklikk birtokába jutott információk alapján szövevényes, gyanús ingatlanügyletben lehet érintett.

A rendelkezésre álló információk szerint a közel két évtizede a helyi közéletben tevékenykedő polgármester nem éppen hétköznapi módon tehet szert leendő új palotájára.

A fideszes Karsay Ferenc korábbi cégtársával, Bodnár Tamással közösen szereztek meg két, egymással szomszédos, Halk utcában található ingatlant, valamint a mögöttük álló telket. Az említett ingatlanok hosszú évek alatt, kisebb-nagyobb tulajdoni hányadok megszerzésével lett az érintetteké.

Az ingatlanrészek megszerzését követően, Karsay Ferenc és korábbi üzlettársa egyesítették, majd felosztották egymás között a megszerzett területet, az így kialakult „T” alakú telken ezt követően a XXII. kerület polgármestere igencsak nagyszabású építkezésbe kezdett.

Fiktív ajándékozási szerződés?

A fideszes városvezető 2022-ben ajándékozási szerződéssel szerzett résztulajdont a szomszédos ingatlanban, majd alig egy hónappal később további tulajdonrészt is vásárolt. Minderről a polgármester vagyonnyilatkozata is tanúskodik.

Okkal merülhet fel, hogy esetlegesen nem fiktív ajándékozási szerződésről lehet-e szó. Hiszen bevett jogi gyakorlat, hogy egy-egy ingatlan esetében a többi tulajdonostárs elővásárlási jogát ajándékozási szerződés útján tudják megkerülni azok, akik a hétköznapinál kicsit „rámenősebb” formáját választják az adott ingatlanban való résztulajdon megszerzésének. 

Jelen esetben az ajándékozással megszerzett telekrész korábbi tulajdonosa a XXII. kerületi önkormányzat egyik alkalmazottjának édesapja, az ezután megvásárolt telekrész pedig szintén ennek a családnak volt a tulajdona.

Karsay Ferenc miután résztulajdont szerzett a szomszédos ingatlanban, lebontotta annak hátsó kerítését, és onnan folytatta az új, tekintélyes otthonának építését.

Miből telik a fideszes városatyának ilyen grandiózus építkezésre?

Miközben a polgármester élettársa önkormányzati bérlakásában él Nagytétényben, a polgármester láthatóan minden követ megpróbál megmozdítani annak érdekében, hogy egy értékes villát építhessen magának.

Egy ilyen nagyszabású építkezés azonban nem olcsó mulatság. Az építőipar mai árai, illetve a környékbeli ingatlanok értékét szemlélve arra következtethetünk, hogy a polgármester több százmillió forintos nagyságrendbe sorolható házat épít magának.

A már említett jogi anomáliákon kívül fontos kérdés az is, hogy miből tudja mindezt finanszírozni a fideszes városvezető. Karsay Ferenc a vagyonnyilatkozata szerint polgármesteri tisztségéért havi bruttó 1,3 millió forintot kap, ami az ehhez hozzájövő költségtérítéssel és a lakáskiadásból származó havi 75 ezer forintos jövedelmével együtt sem éri el vélhetően azt a szintet, amelyből egy ilyen beruházás finanszírozható.

Karsay Ferenc immáron 10 éve áll a város élén, most a „Több önkormányzat, kevesebb politika!” – szlogennel szeretné a választópolgárokat szavazásra buzdítani, azonban ilyen horderejű kérdések felmerülése után bizonyára okkal várják a polgármester magyarázatát a kerületben élő lakosok.

A meglehetősen furcsa ajándékozással kapcsolatban elküldtük a kérdéseinket Karsay Ferencnek. A válaszok megérkezését követően cikkünket frissítjük.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom