„Abban bízom, hogy a Fideszen belül megállítják Orbán mélyrepülését"

Kardos Ernő 2020. január 27. 14:52 2020. jan. 27. 14:52

„Egészen tragikus a kormányfő által szított indulat- és gyűlöletkeltés” – nyilatkozta portálunknak Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint nem lenne csoda, ha Orbán Viktor szavainak következményeként, könnyen cigányüldözés alakulna ki, valamint néhol az elítélteket is bántalmazhatnák. Pedig a kormánynak a problémák megoldása, nem pedig a gyűlöletkeltés lenne a feladata. Horn szerint, a Fidesz várhatóan őszig lesz még az Európai Néppárt tagja, jelenleg ugyanis kicsi az esélye, hogy Orbán pártját kizárják.

– Mit szól ahhoz, hogy a Stern magazin értesülése szerint, azért nem zárják ki a Fideszt a Néppártból, mert nincs meg az ehhez szükséges többség?

– Az egész lényegében egyszerű parlamenti matematika. A Fidesz nélkül – s a vele távozókkal – alaposan meggyengülne a parlamentben a jelenleg legerősebb Néppárt, s emiatt könnyen felborulna az európai egyensúly. Ez nagyon fontos szempont, emiatt vannak a döntéshozók nehéz helyzetben.

– Viszont dönteni kell valahogyan. A parlamenti matematika, vagy az értékek döntenek?

– Szerintem a döntéssel megvárják a novemberi amerikai elnökválasztást. Egyelőre ugyanis nem dőlt el, hogy merre tart a világ; erősödik a populista, erősen bezárkózó, nacionalista világ, vagy gyengül? Erre a kérdésre a tavaszi európai választás sem adott választ, ezért amíg a Néppárt nem látja a változás irányát, addig igyekszik a döntést lebegtetni. Ezért nem határoznak egyelőre.

Közben úgy tűnik, hogy már Orbán sem akar kilépni. Persze nem gondolom, hogy azért maradna, mert a saját alapszabálya szerint, a Fidesz a Néppárt tagja. Igaz, a törvények betartása is benne van.

– Kizárt, hogy a párt alapszabálya befolyásolná a Fidesz döntését. Inkább az befolyásolja, hogy ha valaki kiszáll az európai főáramából, tehát a maisntreamből, akkor nagyon kevés befolyása marad a politikai folyamatokra. Tehát ha a Fidesz elmegy Kaczynskivel és néhány jelentéktelen társával a perifériára, akkor ez komoly károkat okoz a Fidesznek, de az országnak is, mert nem tudja befolyásolni az eseményeket.

– Annál is inkább, mert jön a költségvetési tárgyalás, ahol komoly pénzekről döntenek. Erre gondol?

– Erre is, de minden szempontból veszélyes a „pária” szerep, hisz a partvonalról legfeljebb csak bekiabálni lehetne a pályán játszóknak. A döntési jog elvész, pusztán a vétójog maradna. Ez Orbán számára – akinek nőnek a külpolitikai ambíciói – komoly vereség lenne. Ezért, amíg lehet, inkább fenntartanák ezt a lebegtetett helyzetet. Könnyen előfordulhat, hogy a Néppárt ismét felajánlja a távozás lehetőségét. Hisz korábban sem a pártcsalád függesztette fel a Fideszt, hanem ezt a lehetőséget nagyvonalúan meghagyták a pártnak. Ez a kompromisszum a beszélő viszony fenntartása kedvéért született. Gondolom, ha ki akarnák rúgni őket, akkor ezt az egérutat újból megkapnák: saját maguk léphetnének ki.

– Ha a mai patthelyzetet mégis feloldanák, akkor vagy a Fidesz kényszerül változni, vagy a Néppárt. Orbán folyamosan azt nyilatkozza, hogy csak akkor marad, ha a néppárti frakció visszatalál a keresztény gyökerekhez. Gondolja, hogy a néppárt változik?

– Ez a döntés nem a Fidesz, hanem ténylegesen a Néppárt kezében van. Egyelőre azonban az említett parlamenti matematika nem teszi lehetővé, hogy megszabaduljanak Orbántól. A helyzetet bonyolítja, hogy vannak olyan észak-európai pártok, amelyek azon töprengenek, hogy ha a Fidesz marad, akkor ők mennek – mondjuk Macron ma már nem is liberális pártcsaládjához –, és akkor onnan borul fel az egyensúly. Ez is veszélyes, így számukra marad a kivárás.

– Már hónapok óta felfüggesztették a Fidesz tagságát. Ez kinek kellemetlenebb?

– Ez senkinek sem jó, hisz hosszabb ideje bénának tűnik a Néppárt, ami nagyon kellemetlen. A Fidesz viszont már egy éve ül a szégyenpadon, a kizárás küszöbén, Orbán is elismerte, hogy „centik választják el a kilépéstől”. Ez a patthelyzet legkésőbb őszig fennmaradhat, tehát az amerikai elnökválasztásig „jegelik” a döntést. Közben Európában is lesznek újabb választások, tehát eldőlhet, merre megy a világ!

– Van arra bármiféle jel, hogy ha a Fideszt kizárják, vagy kilép a Néppártból, akkor annak belpolitikai következményei lennének?

– A magyar választót nem érdekli a „külpolitika”, még akkor sem, ha az uniótól kevesebb pénzt kap az ország. Egyelőre a támogatás 27 százalékos csökkenéséről beszélnek, de ennél azért kevesebb lesz a visszafogás, hisz' ezt Orbán a vétójogával befolyásolni tudja. Ezt a bevételkiesést részben a britek kilépésével, illetve a klímaváltozás elleni küzdelemmel jól el lehet adni. Nincs kétségem, hogy ezt is győzelemként fogják kommunikálni. A kisebb támogatás a Fidesz helyzetét rövid távon nem befolyásolja, Magyarország helyzetét viszont rontja, mert gyengíti a magyar érdekérvényesítési képességet. Ezért próbálja Orbán működtetni a Visegrádi négyek szövetséget, de ez egyre kevésbé működik. Fontos kérdésekben ugyanis teljesen eltérő a négy állam véleménye.

– Az mindenesetre itthon látszik, hogy új ellenségre van szüksége Orbán Viktornak. Gondolja, hogy a sorosozás után, a most hazaköltöző Habony Árpád találta meg a cigányokat, az ügyvédeket, és a rabokat? Jöhetnek még újabbak is?

– Már ez is sok! Amit az elmúlt két hétben láttunk, az a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legmélyebb időszaka. Ez a felelőtlenség, és hosszú távú károkozás akár a gyöngyöspataiak, vagy a rabok kártérítése ügyében egészen elképesztő. Ennél kártékonyabb politikai lépést még nem tapasztaltam. Érzésem szerint, jó helyen kereskednek, akik Habony Árpádot sejtik az értelmi szerzők között. Ilyen szélsőséges politikai akciót eddig nem nagyon láttunk. Ha ez folytatódik, annak nagyon nagy ára lesz.

– Lehet ennek következménye egy polgárháborús helyzet?

– Remélem, nem, de nagyon könnyen egymásnak feszülhetnek az indulatok a falvakban, kisvárosokban, a cigányok és nem cigányok között. Esetleg elkezdik üldözni az elítélteket, ahogy korábban a menekülteket. Egészen tragikus a kormányfő által elkövetett indulat- és gyűlöletkeltés. Mindez az igazságszolgáltatásban pedig szinte helyrehozhatatlan károkat okoz. Ugyanis a kritizált döntéseket magyar bírák hozták, magyar törvények alapján. Egyedül abban bízom, hogy mindez a Fideszen belül is vállalhatatlannak számít, és megállítják Orbán mélyrepülését.

– Nem beszélve arról, hogy a kormányfőt saját kormánya – ha finoman is, de korrekcióra kényszerítette. Ez belső konfliktus lehet?

– Az tény, hogy korábban Orbán a bíróság döntését semmibe véve, felfüggesztette volna a rabok pénzének kifizetését. A kormányhatározat szerint, viszont kifizetik, de csak a legutolsó napon. Eddig is ezt történt.

– Szóval ez nem puccs Orbán ellen, hanem a kormány szavainak korrekciója?

– Igen, azt hiszem, maguk is megijedtek az általuk létrehozott helyzettől, annak esetleges nemzetközi visszhangjától. Orbán szövege viszont marad, ami rendkívül kártékony. Nem csak a Fidesz köreiben, de a társadalomban is komoly rombolást okoz. Egyébként pedig hiányolom, hogy a miniszterelnök egy szót sem mond a börtönviszonyok javításáról. Ugyanis ha nem lenne embertelen a helyzet, akkor a rabok aligha nyernének milliós kártérítést a magyar államtól.

– Újabb pártcsírákat lehet észlelni, ugyanis Pálinkás József egykori akadémiai elnök dolgozik egy keresztény alapokon létrejövő konzervatív párt megalapításán. Ez a Fidesz politikájától elforduló választók számára vonzó lehet. Van ennek esélye?

– Azt látom, hogy a választó most nem újabb pártokat szeretne, hanem összefogást. Tehát az új pártok megalakulását leginkább a választói akarat akadályozza, mert az emberek nem a szavazatok szétforgácsolódásában, hanem a koncentrálódásában érdekeltek. Egy értelmiség kör véleményformáló képességét nagyon fontosnak tartom. De egy újabb keresztény-konzervatív párt sikeres létrehozását szinte reménytelennek látom. Feltéve, ha nem esik szét a Fidesz, hisz' erre is lehet készülni. Már elég sokan vannak, akik kiszorultak a párt vezetéséből. Ha jön egy nagy összeomlás, akkor a Fidesz helyére lépő párt életképes lehet.