Megfosztottak a mandátumától egy fideszes képviselőt, aki megválasztása óta egy ülésen sem vett részt

HírKlikk 2025. október 22. 06:00 2025. okt. 22. 06:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés októberi ülésén határozatban mondta ki Kerekes Miklós fideszes képviselő mandátumának megszűnését, és ezzel együtt a pénzügyi bizottsági tagságát is megszüntették.

A 24.hu cikke szerint Kerekes az elmúlt egy évben egyetlen testületi ülésen sem vett részt, és a pénzügyi bizottság üléseire sem ment el. A határozatban az is olvasható, hogy a kormánypárti politikus – aki a 2024-es önkormányzati választáson listán szerzett mandátumot – már a 2024. október 4-én megtartott alakuló ülésen sem jelent meg, ezért valójában a képviselői esküjét sem tette le, később pedig az elektronikus úton kiküldött közgyűlési meghívókra sem reagált.

A lap szerint Kerekes távolmaradása azért is figyelemre méltó, mert korábban fontos tisztségeket töltött be a kormánypárti többséggel működő testületben. Kerekes 2010-ben jutott be először a megyei közgyűlésbe, és rögtön megkapta Fidesz-KDNP-ben a frakcióvezetői megbízatást, az előző ciklusban 2019-ben pedig Seszták Oszkár, a testület fideszes elnöke mellé őt választották meg társadalmi megbízatású alelnöknek.

Kerekes korábban hosszú ideig a Kisvárda melletti Ajak település polgármestere volt, ám 2019-ben hét szavazattal legyőzte őt egy független jelölt. Ragány Adrienn a tavalyi választáson újra megmérkőzött a fideszes politikussal, de a polgármesternő akkor már jóval nagyobb, 66,8-27,2 arányú győzelmet aratott.

Kerekes a választás előtt szorgalmasan posztolta a Facebookon a saját kampányeseményeit és a Fidesz központi üzeneteit, a választás óta viszont egyetlen új bejegyzést sem tett közzé az oldalán.

Forrás: 24.hu