Ádám Zoltán szerint mindenki maga dönti el, hogy megvívja-e a saját harcát 

Ha dióhéjban szeretnénk összefoglalni, mi is történt Ádám Zoltánnal, a Corvinus Egyetem docensével, legalább októberig kell visszamennünk az időben. Akkor történt ugyanis – ahogy arról a Hírklikk is beszámolt –, hogy az egyetem azonnali hatállyal elbocsátotta, miután az idei év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett. Egy befolyásos családból származó hallgatója ugyanis annak ellenére vizsgázhatott le az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félévben előírt tantárgyi követelményeket. Magyarul az érintett hallgató a többiektől elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett vizsgát.

Az egyetem azzal indokolta az elbocsátást, hogy szerintük Ádám nem működött együtt egy – az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított – úgynevezett szabálytalansági eljárásban, és nem küldött át bizonyos e-maileket. Ádám Zoltán viszont úgy gondolja ő együttműködő volt. Az elbocsátás indoklásában az is szerepel, hogy az egyetem döntéshozói szerint Ádám nem megfelelő hangnemet használt egyes vezetőkkel szemben, és igyekezett lejáratni az egyetem vezetését az egyetemi nyilvánosság előtt. Ádám Zoltán ezeket is vitatta, és kirúgásának indokait mondvacsináltnak tartotta. Úgy gondolta, szerettek volna tőle megszabadulni azért, mert felhívta a figyelmet az egyetem vezetésének felelősségére. Szerinte ugyanis rosszul kezelték az etikai eljárás tárgyát képező vizsgáztatási helyzetet, majd megpróbálták a szőnyeg alá söpörni a vizsgálat által megállapított vezetői felelősséget.

Azóta kiállt Ádám Zoltán mellett a Corvinus dolgozói fóruma, az Oktatási Hálózat, diákjai és munkatársai tüntettek mellette, sőt, most december elején ismét reflektorfénybe került az a nyílt levél, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtan Intézetének 20 oktatója írt alá még novemberben, és úgy kezdődött: „Szolidaritást vállalunk Ádám Zoltán kollégánkkal és követeljük visszavételét az egyetemre!” 

Mindezek alapján azt kérdeztük most Ádám Zoltántól, hatásosnak tartja-e a felsorolt akciókat?

„Azt nem gondolom, hogy a nyilatkozatok hatására majd ripsz-ropsz visszavesznek engem az egyetemre, de azt igen, hogy nagyon fontos, ha az egyetemen dolgozó, ott oktató, kutató, vagy adminisztratív munkát végző kollégáim nyilvánosan, vagy akár csak az egyetemi belső nyilvánossága előtt a szolidaritásukról biztosítanak. Ez egyrészt nekem személyesen is fontos, de azt gondolom, hogy az ügy szempontjából is nagyon lényeges. A Közgazdaságtani Intézet munkatársai által kiadott nyilatkozat esetében pedig különösen fontos, hogy ezek a kollégáim egy sokuk számára valószínűleg nem könnyű helyzetben, a nevükkel vállaltan tették le a garast mellettem és az akadémiai autonómia mellett.”

Ádám Zoltán elmondta, hogy az ügyében születtek petíciók is. A BME és az ELTE dolgozói is indítottak például egyet, amit eddig több, mint 19 ezren írtak alá. 

Ádám Zoltán munkaügyi pert indított a Budapesti Corvinus Egyetemmel szemben, amiben azt követeli, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessen neki sérelemdíjat az egyetem.

Megkérdeztük Ádám Zoltántól, ez a per elkezdődött-e már? Mint mondta, november 23-án adta be a munkaügyi keresetet a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédjeinek segítségével. „Jelenleg az egyetemnél pattog a labda abban az értelemben, hogy a bíróság megküldte az egyetemnek, mint alperesnek a keresetet, és az egyetemnek van módja rá előzetesen reagálni december 21-éig.”

S hogy akár az akciók hatására, akár, mert megnyeri a munkaügyi pert, és visszahelyezik az állásába, Ádám Zoltán visszamenne-e tanítani az egyetemre? „Ha megnyerném a munkaügyi pert, és a bíróság kötelezi az egyetemet, hogy engem vegyen vissza, természetesen visszamennék oda tanítani. Ez egyrészt azért fontos, mert engem súlyos méltánytalanság ért ezen az egyetemen, ami önmagában komoly baj. Részben ezt orvosolná, ha visszakapnám az állásomat. De ráadásul az a mód, ahogy engem eltávolítottak az egyetemről, ahogy velem szemben felléptek, alkalmas arra, hogy megfélemlítse a kollégáimat is. Arra szocializálja az egyetemi közösséget, hogy maradjon csendben, és ne hallassa a hangját, ha az kritikus hang. Ez talán még nagyobb baj, mint az engem ért méltánytalanság, és nem megengedhető egy demokratikusan működő, a véleményszabadságot és az akadémiai autonómiát tiszteletben tartó társadalomban. Az egyetem egyrészt jogszerűtlenül lépett fel, mivel egy nagyon súlyos munkajogi eszközt, rendkívüli felmondást alkalmazott, miközben az nem volt jogilag megalapozva. Másfelől az ilyen fellépésnek a hatása veszélyes az egyetemi közösségre, és a demokratikus viszonyokra általában is. Olyan demokrácia és olyan demokratikus társadalom ugyanis nincs, ahol a kritikus véleményeket hatalmi szóval elhallgattatják, és ahol egy egyetemi vizsgáztatás kimenetele az egyetem saját etikai szabályainak a megsértésével dől el. Ráadásul, ha az illető hallgató családja gazdasági érdekeltséggel rendelkezik az egyetemet fenntartó alapítvány élén álló Hernádi Zsolt által vezetett Mol-ban, az súlyos kérdéseket vet fel az akadémiai autonómia védelmével kapcsolatban is. Ezen kívül az is felmerül, hogy az egyetem tiszteletben tartja-e a munkavállalói érdekképviseleti jogot. Hiszen én szakszervezeti vezető voltam, akinek volt szakszervezeti védelme, de a rendkívüli felmondással ezt is megkerülte az egyetem. Végül pedig, de egyáltalán nem utolsósorban, a közérdekű bejelentőkre vonatkozó uniós jogi irányelvet is aláássa az egyetem fellépése. Hiszen tartalmilag én egy közérdekű bejelentővé váltam, amikor az idén év elején etikai eljárásokat kezdeményeztem az egyetem vezetői ellen.”

Arról is beszélgettünk Ádám Zoltánnal, mindenáron meg kell-e vívni a harcainkat. A docens válasza: „mindenáron nem kell megvívni a harcainkat. Hogyha észszerű költségek mellett meg tudjuk őket vívni, akkor persze, hogy érdemes azokat megvívni. Ha nem így gondolnám, nyilván nem vívnám az enyémet. De úgy gondolom, erről mindenki maga dönt. Én nem szeretnék felkapaszkodni egy képzeletbeli szobornak a talapzatára, és mások számára is iránymutató hősnek kikiáltani magam. Én csak annyit teszek, amennyi nekem fontos és a meggyőződésem szerint szükséges. De természetesen tiszteletben tartom mindenkinek a saját meggyőződését, esetleges egzisztenciális korlátait, félelmeit, és nem gondolom azt, hogy egyforma helyzetben lennénk egy-egy kihívásokkal teli szituációban.”