Áder-magyar értelmező szótár
Erős felütéssel indított Áder János újévi köszöntőjében. A köztársasági elnök egy csángó áldáskérő szöveggel üdvözölte a magyarokat. Így hangzott: „Legyen csendesség a mi országunkon ez új esztendőbe, víg öröm és áldás szálljon a szívükre!”
Politikusok gyakran nyúlnak vissza bibliai szövegekhez, régi, dicső eleink vélt, vagy valós bölcsességeihez, és az sem ritka, hogy más népek okosságaiból merítenek a mára nézve szerintük érvényes gondolatokat. Mintha a másoktól vett idézett szöveg hitelesítené az ő mondandójukat.
Az államfő ugyan nem mondta meg, hogy a magyarok mely csoportjainak üzent ezzel a mondattal – elvileg persze minden magyarnak hiszen ő hivatalánál fogva a nemzet fölött álló, pártoktól független közjogi méltóság – de nehéz nem arra gondolni, hogy amikor azt mondja, hogy „legyen csendesség a mi országunkon ez új esztendőbe”, akkor a kormány ellen tüntető békétlenkedőknek szánta szavait. Hagyjátok abba a tüntetéseket barátaim, maradjatok otthon a fűtött, vagy fűtetlen lakásaitokban, ne hangoskodjatok, fogadjátok el, hogy minden úgy jó, ahogyan van. Talán még az is belefér ebbe a szövegbe, hogy vannak ugyan hibák, de mi ezt mindenki másnál jobban látjuk, kijavításukon már dolgozunk, nektek ezzel nincs dolgotok, maradjatok csendben, ne háborogjatok.
Ezt mondta most Áder János a magyaroknak a csángó áldás szövege mögé bújva. Egy olyan államfő mondta ezt, aki, bár nagy környezetvédő hírében áll, nem szólalt meg a Városliget – fogalmazzunk finoman - átrendezése ügyében. Hallgatott a nemzetközi botránnyá lett Gruevszki-ügyben, amikor a kezdeti tagadások után kiderült, hogy egy korrupcióért elítélt bűnözőt a magyar diplomácia segített megszökni hazája igazságszolgáltatása elől. Nem mondott semmit Áder a miniszterelnök magánrepülős kiruccanásairól, gázszerelő barátjának mesés meggazdagodásáról, a lepukkant egészségügyről, a lebutított oktatásról.
Áder János egy sor ügyben hallgatott az elmúlt években, és most, amikor mondania kellett valamit – új esztendő nem tud elkezdődni az államfő beszéde nélkül - akkor a csángókhoz menekült, hátha így hihetőbben hangzik, amit mond.
Ettől persze még jó lenne, ha végre csendesség lenne ebben az országban. Igaz, azok, akik most hangosan kiállnak a jogaikért, másként képzelik el a csendet, mint Áder és társai.