Fontos levél érkezik a NAV-tól 73 ezer magyar postaládájába
Idén több mint 73 ezren kérték SMS-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetük postázását. Évről-évre csökken az adóügyeiket papíralapon intézők száma, 2017-ben még 742 ezren választották az offline módot – közölte a NAV.
Az érintettek a napokban kapják meg szja-bevallási tervezetüket. A postai csomag tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (24EGYSZA) és egy válaszborítékot, amelyben ingyen vissza is küldhető a nyilatkozat.
Kiemelték, hogy aki rendben találja a tervezetét: nincs visszajáró vagy befizetendő adója, annak nem kell feltétlenül visszaküldenie a dokumentumot, az május 20-i hatállyal automatikusan bevallássá válik.
Fontos azonban, hogy aki fel szeretné ajánlani adója 1+1 százalékát, az a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje vissza. Az egyházit csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata vagy változtatni szeretne rajta. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.
Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a postán kiküldött tervezet módosítására, kiegészítésére van szükség, azt a papíralapú tervezeten nem lehet elvégezni. Ebben az esetben a tervezet adatainak segítségével beadható egy önálló 24SZJA bevallás, de célszerű inkább az Ügyfélkapu+ vagy a DÁP regisztrációt választani, amelyet követően az adatok már online is módosíthatók.
A tervezet postázását március 17-ig az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkezők többféle módon (webűrlapon, telefonon, levélben vagy a NAV ügyfélszolgálatain) is kérhették, ezek közül idén is az SMS vezette a népszerűségi listát, a kérelmezők több mint 70 százaléka választotta ezt – ismertette közleményében az adóhivatal.