Áder vendégeit a Gresham Palotában szállásolják el

Zutyu 2021. október 24. 07:00 2021. okt. 24. 07:00

Nyilvánosságra hozta a Köztársasági Elnöki Hivatal, kikkel szerződtek Áder János utolsó teljes évére.

Bár korábban úgy tűnt, kevesebb tanácsadóval dolgozik Áder János köztársasági elnök utolsó teljes évében, a most nyilvánosságra hozott szerződések szerint a tavalyi tanácsadói közül mindegyik megmaradt.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség korábbi államtitkára környezet- és klímavédelemmel kapcsolatos tanácsokat ad Ádernak, amiért megbízási szerződés keretében havi 488 950 forintot kap, és ebből időarányosan eddig 4 millió 400 ezer 550 forintot kapott meg. Csepreghy emellett igazgatója az Áder János alapította Kékbolygó Alapítványnak is.

Demus István pénzügyi tanácsokkal látja el a köztársasági elnököt, amiért havi 735 ezer 230 forintot kap, eddig 6 millió 617 ezer 250 forintot fizettek ki neki az idén. Práger Györgyné költségvetési elemzésekkel segíti Áder János munkáját havi 536 ezer 300 forintért, amiért az idén eddig 4 millió 826 ezer 700 forintot kapott.

Amint arról korábban beszámoltunk, Szadai Károly civilügyi tanácsadóként dolgozik Áder mellett. A csak fideszes tagokból álló médiahatóság tagjaként is ténykedő tanácsadó havi 642 ezer forintos díjazásért dolgozik. Ulbrich András Józsefné kommunikációs tanácsadó, amiért havonta 475 ezer forintot kap. Két cég ad még tanácsokat Áder János munkájához, a Cilter Kft. havi 900.000 Ft + áfa díjazásban részesül, míg a Forsense 2.0 Kft. havi 2,7 millió forint + áfáért többek közt társadalomkutatásokat végez.

A szerződések listájából kiderül az is, hogy a hazánkba látogató államfői delegációkat a NER-elit kedvenc luxus szállodájában a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapestben szállásolják el, erre a Köztársasági Elnöki Hivatal az idén 16 millió 218 ezer forintot fordít. Ennyiből még a legexkluzívabb Lánchíd lakosztályban is kijön több mint egy hét, egy mezei szobában pedig akár két hónapot is eltölthetnének Áder vendégei. 

Üzemanyagra ebben az évben 6,8 milliót fordít az államfő hivatala, garázs bérletre pedig több mint 12 milliót. Az állami kitüntetések legyártása 26,5 millió forintba került az idén és a Pénzverde készíti el.. Az állam kedvenc autóscégénél, a Porsche Hungáriánál vettek egy autót és ráadásul beszámítással tették ezt, vagyis a kiszemelt járműre több mint 16 millió 830 ezer forintot fordítottak, hiszen ebben nincs benne a leadott ismeretlen paraméterekkel rendelkező autó ára.