Aggályos, hogy az eddig is az Orbán-kormány ökleként működő GVH újabb jogköröket kap

Első ránézésre is rendkívül nyugtalanító gondolatokat kelt az a héten benyújtott salátatörvény-tervezet, amely kiterjed a versenytörvény módosítására is. Ki más, mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyzi a dokumentumot, az, akitől már megszokhattuk, hogy az éj leple alatt, az Orbán-rezsim számára fontos, ámde sanda szándékokat keltő irományokat terjeszt az Országgyűlés elé. 

Mint a tervezetet elsőként kiszúró HVG kibogarászta, a tervezet legfontosabb része az, hogy általa példátlan eszközt kaphat a Gazdasági Versenyhivatal, amelyet a törvény (elfogadása esetén) felhatalmaz az újonnan létrehozott úgynevezett „alapvető jelentőségű vállalkozások” – versenyfelügyeleti eljárás eredményeként történő –kijelölésére, s azután szigorú fellépésre velük szemben. Olyannyira szabad kezet kapna a versenyhivatal, hogy akár még arra is kötelezhetné ezeket a cégeket – pontosabban a tulajdonosaikat –, hogy értékesítsék a vállalkozás részét vagy egészét, ha veszélybe kerülne az ellátásbiztonság. De sok mást is előírhatna számukra. Így – ha ebben a formában fogadják el a tervezetet –a versenyhivatal megtilthatja a vállalatoknak, hogy a saját ajánlatukat kedvezőbben kezeljék az üzletfeleik ajánlatánál; korlátozhatja az üzletfelei által gyűjtött adatok felhasználását; kötelezheti eszközök átadására kijelölt szolgáltatónak költségalapú díj melletti üzemeltetésre; a társaság vezető testületébe beültethet vezetőt; előírhatja a tagsági részesedések más tulajdonosok részére történő átruházását; felfüggesztheti a tagsági részesedéshez kapcsolódó szavazati jogokat; s összehívathatja az igazgatósággal a közgyűlést. Mindez persze elég durva beavatkozás egy vállalat életébe, de semmi ahhoz képest, hogy – miként a HVG idézi – „amennyiben az alapvető jelentőségű vállalkozás nem tudja ellátni a működését, vagy olyan helyzetbe kerül, amelyben fennáll annak közvetlen veszélye, hogy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek”, akkor a GVH – az ellátásbiztonság érdekében – kötelezhetné az érintett cég tulajdonosait, hogy részben, vagy egészben értékesítsék a társaságban meglévő tulajdonrészüket. 

A GVH közleményben és elnöke sajtónyilatkozataiban igyekezett magyarázni a tervet (például itt). Eközben előráncigálták azt, hogy több uniós tagállamban, köztük a Németországban is működik hasonló rendszer. 

De vajon ez alkalmazható lenne a hazai körülmények közepette? – merül fel a kérdés. És még sok más is. Tudjuk például, hogy vannak kiemelt jelentőségű beruházások, amelyekre szinte semmilyen, a piacot szabályozó érvényes törvény nem vonatkozik. Vajon a tervek szerint a versenytörvénybe bekerülő „alapvető jelentőségű vállalkozások” kategóriája is ugyanez a vonal? S vajon sandaság azt feltételezni, hogy valójában a zsákmányszerzést akarják megkönnyíteni maguknak, a holdudvaruknak ezzel a módosítással? Ha nem, akkor mi lehet a cél? Lattmann Tamást kerestük meg a kérdéseinkkel.

A nemzetközi jogász szerint nagyon sok célja lehet a kormánynak ezzel a módosítással. Úgy vélte, hogy önmagában az még nem ördögtől való, ha egy hivatal az ügyintézés vagy általános odafigyelés szempontjából úgy strukturálja a saját belső szerkezetét, ahogy számára az a legjobb, azzal a céllal, hogy a személyek és vállalkozások meghatározó körének kiemelt figyelmet tudjon tanúsítani. Példaként hozta fel, hogy a NAV-nál és korábban az elődjénél, az APEH-nál is létezett a kiemelt adózók főigazgatósága, ahova nem csak a nagyon sok adót fizetők kerültek, hanem például a honvédségi közalkalmazottak is odatartoztak. Ezért majd azt kell inkább megnézni, hogy ezeknek a vállalatoknak (személyeknek) a körére milyen egyéb részletszabályokat találnak ki, ott jó eséllyel komoly gondokat lehet majd találni – mutatott rá.

Ilyeneket már láttunk a Fidesztől, s erre egy érdekes példát is említett a szakértő. A médiatörvénybe beírták, hogy a kiemelt érdeklődésre tartó sporteseményt a köztelevízió átveheti a magántelevízióktól. Ilyen még ugyan nem történt, de ennek vélhetően csupán az az oka, hogy magyar fociklub – az utóbbi 50 évben – nem játszott európai kupadöntőt – jegyezte meg némileg ironizálva. „A lényeg mégis csak az, hogy a versenytörvény módosítását ilyetén módon eredményező tervhez hasonló megoldáscsírák eddig is látszottak már, még ha azok alkalmazása el is maradt” – mondta.

Ebből a szempontból tehát nem újszerű a dolog. Ám ha tényleg alkalmaznák majd, akkor külön vizsgálatokra is szükség lehet, például akár emberi jogira a szükségesség-arányosság alapján, megállapítandó, vajon egyáltalán indokolt-e ez a fajta tulajdonkorlátozás. „Az mindenképpen aggályokat vet fel, hogy kialakítják az ilyen esetek jogszabályi lehetőségét. Az pedig példa nélkül álló, hogy a konkrétan alkalmazandó jogszabály lényegében a legsúlyosabb szankciót irányozza elő, még ha csak a lehetőség szintjén is” – összegezte Lattmann Tamás. 

A tervezett módosításokból az látható, hogy hatályba léptetése esetén a versenytorzítás veszélye is fennállna. A GVH-nak nem az a feladata, hogy felügyelje a tisztességes piaci versenyt? – kérdeztük.

„A GVH-val kapcsolatban ott kezdődik a probléma, hogy a kormány ökleként működött eddig is” – szögezte le Lattmann Tamás, példaként említve a Ryanair vagy a Booking.com-ügyeit (utalva arra is, hogy tagjait a kormány válogatta ki).  „És tudjuk, mindenkinek minden alapja megvan arra, hogy aggódjon, amikor nincs intézményi önállóság, amikor minden és mindenki alá van rendelve a kormány politikai, kommunikációs céljainak – ilyen körülmények között minden ilyen módosítás aggályos.” 

A GVH a németeket emlegetve, arra hivatkozik, hogy másutt is van ilyenre példa. Össze lehet-e hasonlítani a két országot ilyen megközelítésben? Egy jogállamot egy vitatott, kvázi jogállammal, egy, a korrupcióval elképesztő módon sújtott, a kormányfő családja és környezete félelmetes gazdagodását hozó rendszerrel? – vetettük fel.

„Szeretném a német rendszerben lévő garanciális szabályokat látni idehaza” – reagált erre a nemzetközi jogász. Szerinte a kormány ismét bevetette a régi kommunikációs technikáját: az uniós tagállamok gyakorlatából kiválogatják azt, ami éppen megfelel neki. Szerinte úgy és akkor példálózzanak inkább a német jogszabályszöveggel, ha mellé teszik a német bírósági gyakorlatot, a német alkotmányban foglalt garanciális szabályokkal egyetemben. „Ha nem rakjuk mellé, csak önkényesen kaparjuk elő azt, ami a szájunk íze szerint való, az finoman szólva nem megnyugtató” – vélte Lattmann Tamás.