Ágh Attila: ezzel a rendszerrel lehetetlen kompromisszumot kötni

– Ön szerint sikerült társadalmasítani a szakszervezeteknek a pedagógusok követeléseit?

– Tudom, egy kicsit pesszimistán hangzik, de a szakszervezeteknél talán ugyanaz figyelhető meg, mint az ellenzéki pártoknál: „féltékenyek egymásra”, az egyik igyekszik a másik rovására a figyelem középpontjába kerülni. Legalábbis a nyilvánosság előtt egyelőre nem látni olyan lépéseket, hogy a szakszervezetek megpróbálnák egyeztetni a törekvéseiket. Valószínűleg vannak olyan vezetők, akik ezt ambicionálják, de valójában és érdemben arról, hogy létrehoznának valamiféle válságkezelő bizottságot – legalábbis a válságban érintett szakszervezetek – egyelőre nem tudni. Vannak, ahol elindulnak sztrájkok, például a Volánbusznál, MÁV-nál, másutt is. Ám, hogy létrehoznának egy közös bizottságot arra, hogy koordinálják az erőfeszítéseiket – lehet, hogy rosszul értesült vagyok –, ilyenről nem hallottam.

– Valóban kevés összefogásról hallani, de speciel a pedagógus-szakszervezetek, a PSZ és a PDSZ között van együttműködés, ők együtt terveznek és szerveznek…

– Ez valóban nagy előrelépés, mert éveken keresztül nem ez volt a jellemző. Közöttük is inkább versengés volt. A pedagógus szakszervezeteknél én is látok valamiféle közeledést, de a válságban lévő ágazatok szakszervezetei között viszont nem. Holott az elemi politikai logika azt kívánná, hogy megállapodjanak valamiféle közös fellépésben.

– Az, hogy a pedagógus-szakszervezetek közösen elérték, hogy a kormány folytassa velük a sztrájktárgyalást – az más kérdés, hogy milyen szándékkal és eredménnyel –, vagy hogy sikerült elérniük, hogy hatályát veszítse a kötelező oltásról szóló 599/2021. (X. 28.) korm. rendelet, nem lehet a többi, válságban lévő szakszervezet számára példa arra, hogy mégis csak együtt kéne működni?

– Modellként kínálkozik, de azért ne felejtsük el, hogy ez egy szakmán belüli két szakszervezetnek volt korábban a versengése, és most a közeledése. Megint kritikus leszek, tulajdonképpen a fiatalok, a diákok lökték be őket ebbe az együttműködésbe. Valószínűleg nem annyira egy elméleti következtetés következménye, hogy mégis jó lenne együtt fellépni, egyszerűen a diákok belesodorták őket ebbe. Ahogy én látom, egy kicsit így építkezik a dolog. Az, hogy az emberek, a szülők, a pedagógusok tényleg megmozdultak – noha nemcsak a pártokkal, hanem a szakszervezetekkel szemben is voltak fenntartásaik –, a diákoknak köszönhető. Radikálisabbak a fiatalok, ami abból a szempontból érthető, hogy a pedagógusoknál – különösen vidéken – van egyfajta bizonytalanság, állásféltés, a diákoknál pedig ilyen egzisztenciális nyomás nincs, vagy még nincs. Ezért ők lehetnek radikálisabbak, és ezért ők lehetnek sokkal hatékonyabbak is. 

– Mennyiben segítheti az ő mozgalmukat az, hogy a Momentum kezdeményezésére szerdán parlamenti vitanapot tartanak a közoktatásról? Egy ilyen parlamenti vitanap miben tud segíteni?

– A helyzet az, hogy nagyon lassan, de ébredeznek valamennyire az ellenzéki parlamenti képviselők. Nem nagyon hiszem, hogy az egész közvélemény szemében eljutnának egy olyan helyzetbe, hogy ők valami pluszt jelentenének a megindult mozgalmak számára. Még nem tartanak ott, hogy fel lehessen vállalni a képviselőket, a pártokat. Nem hiszem, hogy ez a vitanap különösebb izgalommal töltené el a diákokat, akik szeretnék folytatni a tüntetéssorozatot. Ennek ellenére, ez egy pozitív, de eléggé kis jelentőségű esemény, mert a pártok és a képviselők nem tudták megoldani, hogy közüggyé tegyék azt, ami valóban közügy. Bizonyos értelemben velük szemben vált közüggyé, vagy – a sajtóban egyre többször felbukkanó, nagyon fontos kifejezéssel – nemzeti üggyé a közoktatás. Ha tanulékonyak lennének a volánosok, a mávosok, és mások, akkor nekik is csak az lehetne az egyetlen mondandójuk, hogy az infrastruktúrát, a logisztikát prezentálják nemzeti üggyé. El kellene mondaniuk: „értsétek meg emberek, hogy a ti mindennapi életetekhez kell egy jól működő közlekedési rendszer is”.  Ezt eddig nem fogalmazták meg így. Nem mondták el, hogy „nem csak a mi ügyünk, hogy működjön a Volán meg a MÁV. Látjátok, hogy nem tudjátok a mindennapi munkátokat végezni, ha leállunk”. Ezeket is nemzeti üggyé kéne emelni, ahelyett, hogy azzal érvelnek, az ő szűk, jogos problémájuk megoldásra vár. Ezt ismétlik, de ez nem elég. Értelmetlen, mert nem helyezik bele az országos összefüggésbe. Azt, hogy közegészségügy meg közoktatás kell, mindkét oldalról elég markánsan megfogalmazták. 

– A diákok azzal tudták közüggyé, nemzeti üggyé tenni, hogy azt mondták: „a mi jövőnkről van szó”.

– Többek között azért is. Nem olyan régen mondta azt az iparkamara elnöke, hogy „a versenyképeségünk egyik alapja ma még mindig az olcsó munkaerő.” A diákok rákapcsolódtak erre a vonalra is. Nevezetesen közölték: úgy lesz Magyarország eredményes gazdaság, nem húsz év múlva, de már holnap is, ha a közoktatás megfelelő, ha tudásalapú társadalom épül. A tudásalapú társadalomnak van egy „prózája” is: vegyük észre, ez egyre jobban kell, egyre inkább közérdek vagy nemzeti érdek, hogy holnap is okosabbak legyünk, holnapután meg még képzettebbek, és ne sodródjunk a Parragh-féle vakvágányra. Az zsákutca, hogy olcsó magyar munkaerővel versenyzünk a nemzetközi erőpiacon. Azt a fiatalok elég szépen elmondják, hogy „nem csak a távoli jövő dolga, hogy mi, a következő nemzedék milyen okosak, képzettek leszünk, hanem attól lesz az ország holnap versenyképesebb, ha az oktatásnak ezt az elavult rendjét megváltoztatjuk”. Ők a holnapról beszélnek, az idei, meg a jövő évről, és nem a távlatról. Azért mondom ezt a „prózát”, mert ugyanezt elmondhatnák a különböző területek is: „emberek értsétek meg, nektek is szükségetek van rá, ez nem csak a mi ügyünk, hanem a tiétek is, mert ti is akartok közlekedni, stb.”. 

– És a pártok? Mert ők azt mondják, mindez nemzeti ügy meg közügy…

– A pártokól egyelőre ezt nem, ahogy egy csomó más elemi dolgot sem lehet hallani. Nem akarok a pártok irányába elmenni, de időnként az ember azt érzi, hogy a DK nyomulása legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz a pártvonalon. Én nagyon sokat várok a Momentumtól, Donáth Anna visszatérésétől, hogy megmozduljon a párt.

– Azért, mert ők is fiatalok?

– Ők jobban tudnak rákapcsolódni a világra, fiatalok, és gondolkodásban is fiatalabbak, mint Gyurcsányék. 

– Csak elmennek körbe „nemzeti zászlózni” a szovjet emlékművet, mintha tényleg sosem tanultak volna történelemet…

– Jó, egy csomó ledolgozatlan téma van a generációk között. Mégis muszáj lenne a politikai nyelvet, a mozgást, a gondolkodást megújítani és felfrissíteni. Azt nem tudom, hogy a Momentum mit akar, de szerintem a nagy többség úgy gondolja, hogy mást akar. Újítani akar. Míg dög unalmasan kiszámítható vereség, elég automatikus zsákutca 2026-ra, az, amit a DK akar. Ez itt a probléma.

– Akkor tulajdonképpen a magyar társadalom számára két recept van: az egyik, hogy a szakszervezetek minden problémát tegyenek közös nemzeti üggyé, a másik, hogy a fiatalok… Mit csináljanak a fiatalok?

– A fiatalok, a Momentum döntse el a saját programját. Hiába írtak többszáz oldalt, senki nem tudja, voltaképp mi a pártjuk profilja. Döntsenek magukról. Adjanak profilt a pártjuknak. Vannak ott olyanok, akik tudnak a pártnak profilt adni.

– A többi párt mit csináljon? Húzza le a rolót? Nem fogja.

– A rolót nem fogják lehúzni, de a 2024-es év nagyon komoly fordulat lesz. Elképzelhető, hogy az Orbán-sivatag meghozza az önkormányzatok lepusztulását, a két választás, az önkormányzati és az EP-választás összekeverésével, az egész önkormányzati rendszer megszüntetését. Mert már nagyjából és egészéből közel van ehhez. 

– A magyar társadalom ebbe is beletörődne?

– A magyar társadalom mindig is beletörődő volt. A nyugati elemzők is azt írják rólunk, hogy a magyar társadalmat elsősorban a biztonság érdekli. A minimális, akármilyen áron való biztonság. A magyar társadalom – ha úgy tetszik –, nem „szenvedett”, nem kínlódta ki magából a változás szükségességét. Erre egy rádöbbenés kell. Az idei téli energia- és megélhetési válság rádöbbentheti, hogy ezzel a rendszerrel nem lehet mind alacsonyabb szinteken kompromisszumot kötni. Ezt egyre jobban be fogják látni az emberek.