Ágh Attila: hatásosan uralja a közbeszédet Magyar Péter
Ágh Attila politológus – számos elemzővel együtt – úgy látja, hogy Magyar Péter provokáló stílusa abszolút professzionális. Az elemzővel az – egyelőre – meghiúsult tévévita kapcsán beszélgettünk. Miután ugyanis a Tisza Párt elnöke kifogásolta, hogy nem kérdezték őt élő adásban az állami médiában, az MTVA meghívta egy vitára Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával. Azt azonban Magyar lemondta az árvíz miatt, majd amikor egy két héttel későbbi időpontot jelöltek meg neki, arról is közölte, hogy alkalmatlan. Orbán Balázs egyszerűen angolnának nevezte őt, mondván, „angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól”.
Győzhetne-e bárki Orbán Balázs és Magyar Péter játszmájában?
Úgy gondolom, a vitát már meg is nyerte Magyar, amihez nem is kellett bemennie az MTVA sokáig számára megközelíthetetlen stúdiójába. Én ugyanis azt gondolom, azzal, hogy elkezdte ostromolni a Fidesz kiépített médiauralmát, sikerült a közbeszédbe behoznia egy új politikai stílust, és egyben új politikai véleményt is meg tudott fogalmazni és nyilvánossá tenni. Ha úgy tetszik: a saját fegyverével győzte le a Fidesz-t.
Anélkül győzött, hogy akár egyetlen érvet ütköztessen a másik féllel?
A legyőzés abban mutatkozik meg, hogy sikerült egy újabb témát behoznia a közbeszédbe. Akik a politikatudományt művelik, már régen tudják, hogy mindig annak a térfelén van a kezdeményezés előnye, aki uralja az ágendát, a napi közbeszédet, aki eldönti, hogy miről folyik a társadalmon belüli vita. És az utóbbi időben nyilvánvalóvá vált, hogy ezt már február óta egyértelműen a Magyar Péter dönti el.
Vitára hívta már a miniszterelnököt, a DK elnökét és EP-listavezetőjét, Deutsch Tamást… De nem vitatkozott senkivel semmiről.
Dehogynem. Kijelentései vannak a vitáról szóló vita kapcsán, és ezekkel elérte a társadalom egy nagyon széles rétegét.
Nem keltett visszatetszést, amikor a Partizán ajánlotta fel számára a lehetőséget, hogy cáfoljon vagy védjen bizonyos nézeteket, de nem vállalta? Előbb azt mondta, vitát akar, aztán azt, csak akkor megy máshova, ha lesz vita a köztévében. Aztán erre is lett volna mód, de ott nem volt hajlandó bárkivel szóba állni. Három nappal a Partizán-vita előtt azt is lemondta.
Tényleg nem ült le egyetlen esetben sem az „asztalhoz”. A média uralásának nem az az egyetlen formája, hogy ülünk és vitatkozunk, adott esetben legalább annyit ér, ha a témát sikerül napirenden tartani, és módot találni arra, hogy a véleményével elérje a társadalom többségét. Ezer adat bizonyítja, hogy nagyon széles körben olvassák a megszólalásait, reagálnak rá, és a Fidesz is kénytelen arról beszélni, azokban az ügyekben védekezni, amiket a Magyar Péter felvetett.
A legtöbb kifogását az összes ó-ellenzéki párt évek óta a Fidesz fejére olvassa. Mi ebben a különbség?
Ezzel messzemenőkig nem értek egyet. Nem az a lényeg, hogy újat, vagy mást mond-e ezekben a kérdésekben, az emberek arra kapják fel a fejüket, ahogyan mondja. A politikai beszéd az egy műfaj, amit a hazai politikusok nagyobb része nem is ismer. Ő meg tudja szólítani a hallgatóságát. Debrecenben a fél város ott volt, és megmozgatta az embereket. „Övé volt az a tömeg”, amit összehívott. Aki követi a felszólalásait újdonságokat is felfedezhetett: a kormánnyal szemben többek között más álláspontot képvisel az ukrán kérdésben, vagy az Európához való viszonyunkat illetően. Nagyon világos és egyértelmű európaizációs programot hirdetett meg, míg a miniszterelnök az európaizációtól elszakadó politikát folytat.
Úgy érzem, hogy ez a „kihívom vitázni, aztán nem megyek el”, valahol a közvélemény becsapása.
Még egyszer mondom: ez egy nagyon hatásos eszköz. Berángatja az ellenfelét egy döntési helyzetbe, aztán kilép belőle, majd egy másik oldalról támadja, és így tovább. Uralja a tematikát, bizonytalanná teszi azokat, akik csak abban bíznak, hogy a háttérben egy erős struktúrával rendelkeznek, és dominálhatják a magyar információs teret. Hol az egyiket, hol a másikat támadja, körbe-körbe szaladja, újabb témát dob be a közbeszédbe… Ez a politika lényege: én mondom meg, hogy kivel, mikor és miről beszélek, vitatkozom, vagy mégsem. Amikor az ellenfelem már beleszédült ebbe a „körtáncba” és felteszi a kezét, akkor egyel odébb állok, és másik helyen provokálom ugyanazt a mafla, nagy pártot. Az meg összevissza kapkod. Magyar ezzel elérte egyelőre a legtöbbet: végül csak belátta Orbán is, hogy ezzel a pasival foglalkozni kell.
A politikustól mégis azt várnám, hogy maga mellé állítson a nézeteivel…
Majdnem kétmillió embert meggyőzött anélkül, hogy bárkivel bármiről eszmét kellett volna cserélnie. Naponta hosszú posztokat jelentet meg, részletesen ír erről, arról, amarról, közben tényleges megalapításokat tesz. A vonatoktól a kórházi körülményekig mindig kiszúr valamit. Bemutatta az országnak, hogy mi van a kórházakon belül, csinált egy nagy balhét a meleg miatt, kifogásolta a higiéniát. Kiszúrta a MÁV-ot, ajánlotta a miniszternek, hogy utazzanak együtt, persze Lázár nem akart vele felszállni a vonatra. Magyar sem gondolta komolyan, hogy majd a kupéban a vasút helyzetéről csevegnek, de a maga módján „megtáncoltatta” a minisztert is.
Ez a „körbetáncolás” a Magyar-féle politikai küzdelem eszköze?
Ha a sorozatos kihívásokkal „foglalkoztatja” a kormány embereit és azok kénytelenek úgy táncolni, ahogyan ő húzza, akkor igen. Számos elemzővel együtt úgy látjuk, hogy az a provokáló stílus, amit megjelenít, abszolút professzionális. Nagyon sokban hasonlít ahhoz, ahogyan az Európai Unió tagállamaiban folyik a politikai kezdeményezés. Minden lépése mögött föl lehet fedezni valamiféle stratégiát, taktikát. És az „apró munkát” sem sajnálja, ami nélkül a politika nem lehet sem hatékony, sem sikeres.
