Ágh Attila: Magyarország történelmi patthelyzetben van 

– Orbán Viktornak a kötcsei pikniken elhangzott beszédéből kiszivárgott, hogy úgy véli, az utóbbi időszakban tudatosan kinevelt új generáció a Fideszben jól képzett, kormányozni képes emberekből áll, akik akár 2060-ig is elvezethetik az országot. Valóban van a Fidesznek olyan új generációja, amely 2060-ig fenntarthatja a hatalmukat?

– A Fidesznek valóban van egy új generációja, amelyikről mindent el lehet mondani, csakhogy épp az ellenkezőjét az Orbán által felsoroltaknak. Szakértői szempontból nagyon fontos megkülönböztetni a két generációt. Akárhogy is vesszük, a Fidesz első, eredeti generációja határozott tehetséget mutatott föl. Azon lehet vitatkozni, hogy ezt mire használta fel, de ez egy erősen feltörekvő, vidékről származó, érvényesülni képes társaság volt, és hosszabb, keserves időszak után váltak befolyásos emberekké. Nagyon fontos a szocializációs folyamat. Ez a gárda összetartó volt, és volt egyfajta szolidaritás köztük, a „betyárbecsület” jóban-rosszban összekötötte őket. A bejövő új generáció pontosan az ellentéte ennek, és itt megint a szocializációs folyamatról van szó. Ők már beszálltak egy liftbe, megnyomtak egy gombot, és mentek fölfelé, vagyis ők már egy meglévő rendszerben a legkönnyebb utat választották. Vagyis náluk elmaradt valamiféle szocializációs folyamat, pontosabban az egyetlen meghatározott irányba jelentkezett: a politikai megbízhatóságban, a lojalitásban, az engedelmességben, és mindenféle erkölcsi gátlás feladásában az előre jutásért. Ezért mondtam, hogy pont az ellenkezője mondható el róluk, mint az első generációról. Nagyon kevesen vannak közöttük, akik tehetségesek, rátermettek, vagy értenek egy-egy szakmához, illetve nemzetközi terepen bármilyen formában érvényesülni képesek. Ez utóbbit látjuk onnan, hogy az Európai Parlamentbe nem tudnak kiküldeni most már ilyen embert. Az első generációban volt ilyen, például Trócsányi László, aki nemzetközileg elfogadott. Az alapkérdés az, hogy az új generációsok szocializációs folyamatába nem került be az, amit Orbán mondott, ennek következtében nem lesznek a továbbiakban használhatók, ők általában „egyszer használatos” emberek, és ki fognak sodródni. A Fidesz saját életútjában már termelt ki ilyen kisodródott figurákat. Ez azért nem tűnik fel, mert az első generációt a két kezünkön megszámolhatjuk. A második generáció – amiről most beszélünk –, már ezres nagyságrendben mérhető, és tömegesen, „gyárilag előállított”, hiszen az MCC, a Mathias Corvinus Collegium pontosan arra szolgál, hogy a következő belépőknél a minisztertől a portásig legyen mindenféle hűséges ember a választékban.
 
– Ez az új generáció mennyire önálló, és mennyire függvénye Orbánnak?

– Természetesen nagyon függvénye. A lényege azonban nem ez, hanem az, hogy most már van egy hierarchikus piramis. Persze, hogy szeretnének ők függeni Orbántól, de ebben a privilegizált helyzetben csak csekély részük függ valamilyen módon, akármilyen közvetítéssel Orbántól magától. Ez egy privilegizált pozíció. Ugyanakkor ezrek vannak, akik nagyon távolról függenek Orbántól, mert négy-öt lépcső van fölöttük a miniszterelnökig. Bármilyen furcsa és paradox, van mégis egyfajta dolog, – és ezt többszörös idézőjelben mondom –, amiben „igaza” lehet Orbánnak. Nevezetesen, vegyük észre az éppen most, a napjainkban zajló eseményekben, hogy a világ válságokon keresztül fejlődik. Ezeknek a válságoknak a túlélési mechanizmusában mindig visszajön az adott ország, az adott régió, nagyobb területnek valamiféle „szuverenitása”. Azt is mondhatnám, hogy egyfajta nemzeti populizmus. Vegyük észre, hogy mi volt Prága utcáin, vegyük észre, hogy egy kicsit mi készülődik Németországban is. Amíg az Európai Unióban átlagosan, vagy netán jól mennek a dolgok, addig kisebb-nagyobb konfliktusok után ebben a szélesebben vett uralkodó rétegben van egy együttműködési tendencia, és többé-kevésbé fölülkerekedik a föderalizáció elve. Most, hogy egy nagyon kemény tél elé nézünk – és nem pusztán a hideg közvetlen értelmében, meteorológiailag, hanem a konfliktusok hihetetlen megsokszorozódása értelmében, abban a pillanatban a politikai elitben, de egyre inkább lejjebb, a legkülönbözőbb országokban megjelenik és megerősödik a szuverenitás gondolata. Azaz: „hagyjanak minket békén, tessék figyelembe venni, hogy mi különbözünk”. Ezt elnevezhetjük jobboldalinak, populizmusnak, ha szépen akarjuk mondani, akkor patriotizmusnak. Tehát hullámszerűen vissza-visszajön ez az irányzat. Látjuk, mind magasabb fokon, mind szofisztikáltabban, de most éppen visszajövőben van. Hogy 2060 körül milyen hullám lesz? Ebben nagyon áttételes értelemben azért vegyük észre, hogy a progresszió az nem olyan egyenes országút: megyünk szépen előre, vagy fölfele, és Európában egyre okosabb emberek egyre nagyobb egyetértésben tapsolnak az uniós egyesítés minden megtett lépésének. Mivel nagyjából olyan 40-50 éves ciklusokban mozog ez a világrendszer, nyugodtan elképzelhető, hogy 2060 körül megint lesznek olyan súlyos, mély ellentmondások, amilyenek éppen a napjainkban vannak. Könnyű ezt illusztrálni, mert olyan „szép” világválság van. Ez újból ismétlődni fog, és akkor följönnek megint ilyen újabb „undokok”, szuverenisták, akik populista dumával és mindenféle emlékezetpolitikával fognak jelentkezni, és ebből csinálnak gyors politikai karriert.

– Akkor beérik Orbán számítása, aki azt mondta Kötcsén: „a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítése után a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni a konzervatív körökkel történő hálózatépítés során”. A magyarországi példa – a polgári körök kiépítése stb. – nyomán Európában is sikerülni fog neki ez a rendszerkiépítés?  

– Nem, de azt a lelassulást, amiről beszéltem, és azt a fokozódó konfliktust, ami kétségtelenül már érzékelhető, mindenképpen fel fogja használni a maga számára – nem túl nagy sikerrel. Ezt lehetett látni a 2019-es európai parlamenti választáson, és még jobban lehet majd látni a 2024-es európai parlamenti választáson, ami a legjobb teszt ebben a kérdésben. Ez a választás a legalkalmasabb az országok „lázas állapotának” a mérésére az EU-ban. Ennek ellenére, ő ezen a hullámon tud lovagolni, és abban, hogy a vártnál egy kicsit visszafogottabb az Európai Bizottság legújabb döntése a magyar jogállamiságról, benne van egy kicsit, hogy nagyon zűrös időszak elé nézünk a következő egy-két évben. Ez letisztul majd, de addig Orbán annyi balhét csinál nekünk, hogy az „csuda”. 

– Inkább benntartani az EU-ban, és valamivel befogni a száját?

– Igen, odalökni neki valamit, és közben befogni a száját. Miközben a háttérben – de nyilvánosan – az egész európai döntéshozatali mechanizmust meg akarják reformálni a konszenzuálisból a többségi döntés irányában. Az európai vezetőknek ez a „játék neve”, nekünk az, hogy mennyit kapunk az európai erőforrásokból. Európai szinten pedig az a „játék neve”: hogyan tudjuk ezt a krízist megúszni, vagy fölhasználni arra, hogy ennek nyomása alatt áttérünk egy többségi döntéshozatalra, mert akkor jórészt megszabadultunk Orbántól. 

– Orbán azt is mondta már, hogy 2030-ig ő vezetné az országot. Ezt az általa „nevelt” új generáció elfogadja majd? 

– Azt el fogja fogadni. A helyzet az, hogy mi most egy történelmi patthelyzetben vagyunk Magyarországon. Mert egy rendszer már szétesett, és látjuk minden nap, hogy működésképtelen, hisz' a rezsicsökkentés csökkentéséről naponta mást és mást mondanak, és azt még azok az ügyintézők sem értik, akiknek ez lenne a szakmájuk. Tehát van egy tényleges szétrobbanása, összeomlása a rezsimnek. Vonszolhatja magát így még jó ideig, viszont hiába lesz Dobrev-árnyékkormány, és úgy tűnik, mintha lenne egy ellencentrum, de a magyar társadalomban még az ellenhatás nem vált szervező elvvé, még nem látni a kontúrokat. Azért az, hogy egy olyan ország, ahol évtizedeken keresztül az a kérdés, Orbán vagy Gyurcsány a főnök, egy nagyon nyomorúságos helyzetet takar.