Ágh Attila: Novák Katalinnak kettős szerepe van az Orbán-rendszerben

HírKlikk 2024. február 5. 09:10 2024. feb. 5. 09:10

A kegyelmi döntés bizonyíték arra, hogy Novák Katalinnak kettős szerepe van az Orbán-rendszerben – állította a Népszavának Ágh Attila politológus, aki a köztársasági elnököt nem tekinti független közjogi méltóságnak.

Novák Katalin szerinte egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszik – például a fideszesek közül ő az, aki a leginkább elkötelezett módon áll ki Ukrajna mellett –, másrészt egyértelműen a rossz értelemben vett tradicionális családkép képviselőjeként lép fel. Nőellenes nyilatkozatokat tesz, nem tartja fontosnak, hogy megvalósul-e a nők egyenjogúsága a társadalomban, a családban és a munkahelyeken.

Ezt a szerepet túljátszva, az Orbán-kormány most Novák Katalint bízták meg azzal, hogy „égbekiáltó módon” közreműködjön egy pártbéli szövetséges kimentésében – fogalmazott a Népszavának Ágh Attila, akinek nincs kétsége afelől, hogy erről van szó. Az ilyen problémákat az Orbán-rendszer még a jogi fázisban szokta megoldani, úgy látszik – vélekedett a politológus –, az Európai Unió jogállamisági követelményei miatt ebben az esetben erre nem volt lehetőség.

Orbán Viktor elvileg az országra vonatkoztatta kijelentését, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”, de ahhoz, hogy egyben tartsa a táborát, azt is bizonyítania kell: „azokat, akik nekünk engedelmeskednek, kimentjük minden helyzetből” – mondta Ágh Attila. Az egész rendszer működése azon alapul, hogy ez a védettség meglegyen, mert akkor a táborhoz tartozók szolgálni fognak és hűségesek maradnak.

Ágh Attila szerint az elnöki kegyelem híre végig fog futni Európán, és rongálja majd Novák Katalin nemzetközi elismertségét. 

Az ügynek – hangsúlyozta – föltétlenül lesznek belpolitikai következményei is. A Fidesznek széles választóréteget sikerült zavarba hoznia, a kormánypárt szavazói és a bizonytalanok körében sokan lehetnek olyanok, akik nem fogadják el az eljárást. Ágh Attila biztosra veszi, hogy hamarosan a Fideszben is felismerik: nagyon nagy hibát követtek el.

Somogyi Zoltán szociológus, politikai elemző, a Political Capital társalapítója a Népszava kérdésére előrebocsátotta: kegyelmet egy köztársaságban az elnök kizárólag alapos magyarázattal adhat. Itt a nyilvánosságnak óriási szerepe van. Ha megteheti, hogy nem kell a döntését megmagyaráznia, az a köztársaság gyengeségét mutatja. Arra a kérdésre, hogy egy pedofil bűncselekményben bűntárs miért érdemli meg a közkegyelmet, azaz azt, hogy egy egész nemzet igazságérzetét képviselve, megváltoztatja a bírósági döntést a köztársaság elnöke, nem válasz az az egyetlen mondat, hogy az elnöki hivatalnál nincs kegyelem a pedofiloknak. Nem ez látszik ugyanis ebből a döntésből, és alapos indok nélkül ez a válasz csak azt a hagyományt erősíti: az elmúlt 14 évben a kormánypárt politikusai megszokták, hogy nem kell semmire sem válaszolni.

A köztársasági elnök döntésének következménye a köztársasági intézményre és a kegyelmi jog gyakorlására is pusztító – állapította meg Somogyi Zoltán. Amikor tízezer börtönlakó teheti fel magának a kérdést, hogy „ha ő igen, én miért nem”, akkor súlyosan sérül a köztársaság igazságosságának eszménye. 

Az Európában eddig is példátlan kegyelmi gyakorlatot korábban is láthattuk: az elnöktől egy szélsőjobboldali terrorszervezetet vezető ismert személy is kapott már kegyelmet, ami semmi másnak nem tekinthető, mint pártpolitikai döntésnek, és – tette hozzá Somogyi Zoltán – sehol sem szolgálta a köztársaság igazságosságába vetett hitet.

Forrás: Népszava