Ahol nincs demokrácia, ott egy párt nem tud építkezni

– Török Gábor a Magyar Hangnak adott interjúban arról beszélt, hogy a kilencvenes évek Fidesze a legkisebb parlamenti frakcióból céltudatossággal és következetes munkával felépítette előbb a jobboldal, majd az egész ország legerősebb pártját, és szerinte ez a majdani ellenzék lehetősége is. Ön szerint a '90-es évek Fidesze lehet a minta a mai ellenzéknek?

– Nem, mert amikor a Fidesz ezt fölépítette, akkor demokrácia volt Magyarországon, most meg nincs. Ahol nincs demokrácia, ott nem tud egy párt építkezni. 1989 előtt sem tudott az MSZMP-n kívül egyetlen párt sem. Ezért véleményem szerint az ön által említett elemzés nem egy gondos összehasonlításon alapul. Valamit csinálni kell, de nem azt, amit a Fidesz a ’90-es években, mert akkor szabadság volt és demokrácia. 

– Akkor mit kell most tenniük az ellenzéki pártoknak?

– Azt hiszem, hogy olyan civil közösségeket kell szervezni, amelyek egyre inkább tisztában lesznek a rendszer valódi természetével, és nem az állami televízióból, meg az állami propagandából akarnak tájékozódni, hanem érdeklődnek a valóság tényei iránt is. 

– Mondjuk olyanokat, mint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth körei? 

– Az biztos, hogy túl sok párt van az ellenzéki oldalon, és lesz majd valamiféle egységesülés, de az lenne a jó, hogyha ezt nem egy párt kezdeményezné, hanem pártokon kívül is elindulna. Hiszen Márki-Zay Péter is azért tudta megnyerni az előválasztást, mert akkor az emberek olyan civilnek látták őt, akinek nincs pártja. Ez azt mutatja, hogy a választókban van egyfajta kritika az ellenzéki pártokkal szemben is, amit feltétlenül figyelembe kell venni. Az ellenzéki pártoknak igyekezniük kell sokat dolgozó és hiteles jelölteket állítani, és ilyen emberekkel megismertetni a választópolgárokat is. 

– Most akkor pártok, vagy civilek?

– Nem akarom a kettőt összekeverni, de a kettő nem zárja ki egymást. A párt is csinálja a maga dolgát, meg a civilek is. A pártnak meg kell újulnia olyan értelemben, hogy hiteles embereket kell állítania, és nem szabad azt a látszatot keltenie, hogy hagyja magát korrumpálni a NER által. Hiszen hatalmas parlamenti fizetések vannak, ki az a bolond, aki visszautasítja azt? Hiszen abból még ellenzéki szimpatizáns embereket el lehet tartani. De a parlamentben nem véletlenül magasak a fizetések, hanem azért, hogy az ellenzéknek eszébe se jusson mást csinálni, mint eljátszani ott a parlamentáris demokrácia ellenzékének a szerepét. 

– Akkor viszont hogyan találják meg egymást a civilekkel?

– Azért az elmúlt 20-30 esztendőben elég sokat láttuk, hogy egyes civil szervezetek kitermeltek olyan hiteles szereplőket, akik később megjelentek a politikai életben is. Például a Momentum 2016-’17-ben csak egy fiatal mozgalom volt, és később alakult párttá. Először mindenki civilként indul el, és aztán vagy ők alakítanak egy pártot, vagy pedig a már létező pártokba jutnak be. Ez utóbbi azért nehéz, mert a már létező pártoknak nem mindig érdekük, hogy olyan embereket vegyenek fel a soraikba, akik aztán később meg akarnak tőlük szabadulni. Például Szél Bernadett régen az LMP társelnöke volt, de most független civilként indult el a választáson – sajnos nem tudott bejutni a parlamentbe –, de egyik párt sem támogatta. Sem a Momentum, sem a volt pártja, az LMP. Inkább beletörődtek abba, hogy azt a kerületet elveszíti az egész ellenzék. Én azt hiszem, hogy ezek rossz kalkulációk, mert nem mérik föl, hogy azok az emberek, akik hitelesek, vagy egy kis segítséggel választást tudnának nyerni, azok támogatásra szorulnak. Inkább a saját soraikból indítanak pártembereket, akik fegyelmezetten végrehajtják majd a pártok elképzeléseit, de nem biztos, hogy elnyerik az emberek szívét is.

– Azért vizsgáljuk meg, valójában milyen is volt a ’90-es évek Fidesze?

– Amikor a Fidesz újraépítette magát, az igazából nem a ’90-es, hanem a 2000-es években történt. Miután Orbán Viktor 2002-ben elveszítette a választást, egy évig nem ment be a Parlamentbe, és elkezdte létrehozni a polgári köröket. Ezeket ő nem alulról, hanem felülről szervezte, de nagyon hatékony volt, mert a Fidesz tagságát is meg tudta újítani vele. A polgári körök mozgalma 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban elég erős volt, és innen jött az utánpótlás a Fidesz számára. A ’90-es években a Fidesz még nem volt tömegpárt, akkor nagyon kicsi volt a tagsága. Különösen annak az évtizednek az elején. Torgyán József, az FKGP elnöke például gúnyosan üzenetrögzítős pártnak nevezte, mert igazából nem lehetett találkozni Fidesz-tagokkal, az érdeklődők felhívták a pártirodát, és ott az üzenetrögzítő válaszolt. Amikor az MDF ’94-ben súlyos vereséget szenvedett, és jött az MSZP-SZDSZ-kormány, akkor Orbán rájött arra, hogy neki a liberális-, illetve a baloldalon nem terem fű, ő ott nem tud már labdába rúgni. Ezért átformálta a pártját a jobboldalra. Onnan indult el, hogy a liberális pártból szép lassan, fokozatosan konzervatív párt lett. Igazából akkor még a tagság nem nőtt jelentősen, csak MDF-eseket, kereszténydemokratákat próbált átcsábítani. Két dolgot viszont nagyon fontosnak tartott: az egyik, hogy elnyerje az egyházak bizalmát. Ez nem volt könnyű, mert ő egyházellenes politikusként indult, de a csalódott régi MDF-esek segítettek neki, és lényegében megnyerte a katolikus és a református egyház bizalmát. Ez nem civil építkezés volt, mert ez egy nagy struktúra, nagy intézményi rendszer, viszont a papok mégiscsak misét tartanak vasárnaponként, tehát sokkal több emberhez el tud jutni. A másik, amit Orbán fontosnak tartott: rájött arra, hogy pénz nélkül nem lehet politikát űzni. Nagyon komoly energiákat fektettek abba, hogy felépítsék a párt gazdasági hátországát. Akkor még nem voltak oligarchák, akkor még csak Simicska Lajos volt Orbán mögött, aki gimnáziumi barát meg kollégista társ volt. Ő volt az, aki különböző alkukkal, megállapodásokkal, ötletekkel a gazdasági élet felé is tudott nyitni, és a Fidesz meg tudott erősödni 1998-ra, amikor hatalomra került. De még akkor sem volt tömegpárt, igazából a 2002-es vereség után lett azzá. Akkor volt egy traumatikus pillanat a Fidesz történetében, és utána 2006 őszén a TV székház elleni ostromnál ezt a futballhuligánokkal, egyebekkel kiszélesített bázist próbálták mozgósítani. A lényeg mégsem ez, hanem az, hogy a polgári körökkel Orbán meg tudta újítani a saját pártját. Az elképzelhető, hogy a Kossuth köröknek ugyanaz a céljuk, mint a polgári köröknek volt, de Márki-Zay Péter nincs abban a pozícióban, mint Orbán Viktor volt, háta mögött egy nagy parlamenti párttal, pénzzel, paripával, fegyverrel. Önmagában véve, a Kossuth körök mozgalma egy nagyon szép elgondolás, de egyelőre nem érzem benne az erőt. Jó lenne, ha az ellenzék nem szakadna szét, hanem valamilyen egységesülés folytatódna, és a közös ellenzék próbálna valamilyen közös stratégiát kitalálni arra, hogyan lehetne jobban és sikeresebben kinyújtani a kezüket a társadalom felé. Egyébként vannak jó példák, a Nyomtass te is mozgalom, de ez nem kötődik egyetlen párthoz sem, illetve van a 20K22 mozgalom, amelyiknek az volt a célja, hogy minden szavazókörben legyen legalább két ellenzéki szavazatszámláló. Ezek azért érdekesek, mert nagyon sok embert elvittek vidékre, találkoztak másokkal. Ebből lehet egy mozgalom csírája. Esetleg az ukrán menekülteket segítő civil szervezetekben kialakulhat még valami együttműködés. Amikor van egy feladat, amit meg kell csinálni, akkor az összehoz embereket. Ilyenekből szokott kinőni valami nagyobb, de ez nem egyik napról a másikra, egyik évről a másikra megy, ez egy kicsit tovább fog tartani. Mivelhogy nincsen demokrácia. Ezért ezek a körök nem tudnak megjelenni a televízióban, és azért lássuk be, hogy ahol ilyen brutális állami propaganda van, ott nem ugyanaz a helyzet, mint akár a ’90-es, akár a 2000-es években volt, amikor maga a magyar rádió volt az első, amelyik lehozta az őszödi beszédet. El tudjuk azt képzelni, hogy a magyar rádió ma lehozná Orbánnak egy zártkörű beszédét? Szó se lehet róla. Vagyis érdemes mindig visszagondolni arra, hogy az milyen történelmi helyzet volt akkor, amikor bizonyos dolgok történtek. A sajtóviszonyok mára egyszerűen annyira elbillentek, hogy az ellenzéknek nem egyszerűen csak független sajtóra van szüksége, hanem valamilyen független saját szócsőre is szüksége lenne, amiben az ő politikai álláspontját ki tudja fejteni. Mert a független sajtó már mérlegel, hol ezt tartja jobbnak, hol azt, kicsit a Fidesz felé is tesz gesztusokat. De egy olyan sajtó kellene, mint amilyet a Fidesz 2002 után kifejlesztett – amiben ott volt a Heti Válasz, a Hír Tv stb. –, volt egy olyan médiahálózat, ahol az akkori ellenzék véleménye megjelenhetett. Ilyenre lenne szüksége az ellenzéknek is, mert sajtószabadság nélkül nincs demokrácia.