Akadálypályán az önkormányzatok

Ön már kapott meghívót Orbán Viktortól, hogy tárgyaljanak? 

Nem, de a pénzügyminisztériumtól várjuk a meghívót, ráadásul nem is bíztuk a véletlenre a dolgot, mert magam is kértem, hogy találkozhassunk. A Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti egyeztetésén ugyanis erre szólítottak fel bennünket. Azt kellene megvitatni, mekkora kompenzációt tartunk szükségesnek. A fideszes vezetésű városok december 24-én egy kormányrendelettel már kaptak pénzt, egyenként 1,4 milliárd forintot. 

Önöknek is ekkora összegre lenne szükségük?

Nekünk és a fideszes vezetésűeknek is nagyobbra. Tavaly 1,6 milliárd volt a veszteségünk, a fele az iparűzési adó kieséséből adódott, a többi a járványügyi intézkedések és a kormányzati elvonások következménye. Az idén azonban nagyobb összeggel kell számolnunk, hiszen az, hogy a kis- és középvállalkozások számára egy százalékos lett a helyi iparűzési adó, önmagában 1,2 milliárdos veszteséget jelent. Ehhez jön még az ingyenes parkolás, a gépjárműadó és az idegenforgalmi adó hiányából származó összeg, összesen 3,6 milliárd a kiesés. Közben a hulladékgazdálkodás finanszírozása fél milliárdra nőtt, a közösségi közlekedést üzemeltető cégnek pedig 600 millió forinttal többet kell fizetnünk, mint a korábbi években. Ennyire nincs fedezetünk. Azért megjegyzem, hogy a tavalyi kiesést saját erőből finanszírozni tudtuk és az idén is meglesz erre a célra másfél milliárd forintunk. A többit azonban a kormánytól várjuk.

És valóban úgy gondolja, hogy megkapják ezt a pénzt?

Nagyon nagy reményeim nincsenek, de meg kell próbálni. A Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésén elhangzott, arra van esély, hogy a kormány egyes feladatokat átvesz, de hogy maguk a teendők, vagy a finanszírozásuk értendő ez alatt, az csak később derül ki. Ezért van szükség a tárgyalásokra. Azzal nem biztattak bennünket, hogy az ellenzéki vezetésű városok is szabad felhasználásra kapnak pénzt, ahogy karácsonykor a kormánypártiak. 

A már említett tanácskozáson önnek alkalma volt a szövetség elnökét, Szita Károlyt – nem mellesleg Kaposvár polgármesterét – szembesíteni a valósággal. Ez hogyan történt? 

Azt kérdeztem tőle, mit tett volna, ha az ő városa nem kapott volna támogatást, miközben Pécs, Szekszárd, vagy éppen a távoli Szombathely igen. Erre azt válaszolta, hogy nagyon-nagyon mérges lenne. Erre megérdeklődtem, ha ezek után eljönne a megyei jogú városok ülésére, mit várna az elnöktől, aki történetesen kormánypárti. Mire hosszas magyarázkodásba kezdett, miszerint ő mindent megpróbált, de ennyi sikerült. Azt mondta, a mi érdekünkben is lobbizott. Azon a tanácskozáson – az egészségügyi szabályokat betartva – kis öt-hat fős szekciókban elsősorban arról volt szó, hogyan lehetne menedzselni a hiányt. Szita Károly azt ígérte, az összegyűjtött javaslatokat eljuttatja a kormányfőhöz, aztán majd meglátjuk, lesz-e eredménye. Nem kétséges, sőt, teljesen logikus, hogy maguknak az önkormányzatoknak is kell tenniük, ahogy tavaly mi is igyekeztünk betömni a lyukakat. Ám ha a Covid után az önkormányzatokat még a kormány is sújtja, a helyzet teljesen kezelhetetlenné válik. 

Egy másik fórumon, amelyen ellenzéki polgármesterek vettek részt, ön egy nagyon szemléletes hasonlattal élt. Azt mondta, ha a Covid az infarktus, a kormány okozott még egy stroke-ot. Ebből a strokeból ki lehet jönni? 

A kettőből együtt nagyon nehéz. De a stroke-nak az a jellemzője, hogy akkor lehet felvenni vele a küzdelmet, ha nagyon gyorsan érkezik a segítség. A városok esetében ez azt jelenti, hogy akkor tudunk működni, ha megfelelő időn belül támogatást kapunk hozzá. Ha nincs pénz, akkor a nehéz helyzetbe került embereknek sem tudunk segítséget nyújtani, vagyis csökkennek a szociális támogatások, miközben cégek is elsorvadhatnak és több feladatot sem tudunk teljesíteni. A stroke-kal ellentétben, azonban itt annak kellene nagyon sürgősen lépnie, aki ezt az egész helyzetet okozta, vagyis a kormánynak.  

Önöknél milyen szociális támogatásra számíthatnak a járvány miatt ellehetetlenült emberek? 

Aki a veszélyhelyzetben elveszítette a munkáját, az egyszeri 100 ezer forintos támogatást kaphatott. Az első hullám idején ez nagyon sok embernek jól jött, mert átvészelték azt az időszakot, amíg vissza tudtak állni a munkába. A határok lezárása miatt sok ingázó sem tudott dolgozni, de miután ők nem Magyarországon vállaltak munkát, csak a sima segélyt vehették igénybe. Annak az összegét is megemeltük. A korábbi tervek szerint tavaly 200 milliót szántunk segélyekre, de a kialakult helyzetben ezt a duplájára emeltük. Így érdemi segítséget nyújthattunk, amire a jelen állás szerint az idén nem lesz lehetőségünk, mert a kötelező feladataink ellátására kell fordítanunk a meglévő pénzt, ami azonban még azokra sem lesz elég.

Ha nem jutnak hozzá a kompenzációhoz, akkor mi történik? 

Azt mindenki erősen érzi majd a bőrén. Olyan dolgok maradnak el, amiktől város a város. Vannak kötelező feladataink, meg olyanok, amiket évekkel ezelőtt szerződésben vállaltunk. Csak egyet említek: Szombathelyen évente 130 millió forinttal támogatjuk a gépészmérnök-képzést. Ez azért fontos, mert az összes nagy cég munkatársait itt képezzük. Ez azonban nem kötelező, csak éppen érdeke a városnak. Ám ha nincs rá forrás, akkor elmarad. Mint ahogy komoly veszélybe kerülnek a sport- és kulturális rendezvények is. Ha nem tudunk külső támogatókat szerezni, akkor nincs rá pénzünk. Így például nem tudjuk megrendezni a hagyományos Savaria Karnevált, a város legnagyobb turisztikai látványosságát. Az alapfeladataink ellátása ugyanis nyilvánvalóan elsőbbséget élvez. Ráadásul ehhez még további nehezítések jöttek. Az iparűzési adóból megmaradó összeg első részét például törvényileg kötelező a közösségi közlekedésre fordítani. Vagyis a kormány még a nálunk maradó pénzre is lecsapott. Ezekből az összegekből szoktuk finanszírozni az útfelújításokat, vagy a parkok gondozását, egyszóval szépíteni a várost, de ez most minden valószínűség szerint elmarad.  

Ön gyakran találkozik kormánypárti városvezetőkkel is. Ők miképpen látják a helyzetet, őszintén beszélnek, vagy tartják magukat a központi előírásokhoz?

Négyszemközt gyakran őszintén elmondják, nem is értik, hogyan fajulhatott idáig a helyzet. Látják az igazságtalanságokat, de persze mindenki annak örül, ha a saját városa kap pénzt. Ugyanakkor kínosnak találják, ha egyes településeket tudatosan háttérbe szorítanak. A szomszédos városok vezetőivel jó a viszony, de természetesen nyíltan nem kockáztatják saját támogatásukat azzal, hogy fel is szólaljanak az érdekünkben. Nem is lehet őket emiatt kárhoztatni. Az egész rendszer úgy rossz, ahogy van.