Aki hazudik…

Már gyerekkorom óta zavartak a hazudozások. Egyszerűen nem értettem azokat a korombeli kiskamaszokat sem, akik képtelenek voltak vállalni a hibáikat. A fiam is csak egyszer próbálta meg négy vagy öt évesen letagadni, hogy az ebéd előtt elcsente a hűtőből a kedvenc csokiját és azonmód be is falta, nehogy észrevegyük. Amikor megkérdeztem, csokit ettél? Ártatlan szemekkel nézett rám. Ugyan papa! – mondta, pedig körbe csokis volt a szája. Emlékszem, jól leteremtettem, volt némi haragszom rád is a hazugsága miatt, de ez legalább arra jó volt, hogy soha többet nem hazudott. Csinált persze galibákat, de becsületére legyen mondva, mindig fel is vállalta. Ma is ilyen, lassan deresedő üstökű felnőttként.

Nincs előttem megállásuk a hazudós embereknek, adhatott tőlem olyan magas hivatalt nekik a sors, amilyet csak akart. Lehet akár koros, pocakos, akit egyszer hazugságon kaptam, legközelebb már azt sem hittem el tőle, amit kérdezett. Így vagyok azokkal, a már cseppet sem ifjú, őszülő politikusokkal is, akik egyszerűen képtelenek igazat mondani. Pedig senki nem venné a fejüket, ha vállalnák a hibáikat, vagy beismernék, hogy hazugság árán akarnak – vagy akartak – politikai tőkét teremteni maguknak. Naiv vagyok, próbált egyszer ilyen ügyekben valaki jobb belátásra bírni, de nem tehetek róla, ez már csak egy kigyógyíthatatlan becsípődés nálam.

Még valamikor közvetlenül a második Orbán-kormány színre lépése előtt az akkori szép emlékű Index készített egy összeállítást a kormányra készülő miniszterelnök korábbi évértékelőin elhangzott ígéreteiről és a valóságról. 1999-ben Orbán a Bokros-féle néhány ezer forintos tandíj eltörlését ígérte, s lám hol tartunk ma? A tandíjak az egekben járnak, és egyre bővül azoknak a leszakadó rétegeknek a köre, akiknek a gyermekei minden esélyüket elveszítették a felemelkedésre. 2001-ben azt ígérte, hogy mindenki számára elviselhetőek lesznek a gyógyszerárak, ma azt ajánlanám neki, töltsön el egy patikában néhány órát, és számolja meg, hányan nem váltják ki a legfontosabb gyógyszereiket sem, mert ha megvennék, nem maradna pénzük a 400 forintos félkilós kenyérre. A 2007-es országértékelőn azt mondta: „Magyarországot kifosztották és legyengítették, az „új arisztokraták" tevékenysége kikezdte a politikába vetett hitet”. Hogy kikből áll az új arisztokrácia, és ki fosztotta – fosztja – ki az országot? Mára megtanulhattuk. De volt ennek egy véletlen valós eleme is: mindez kikezdte a politikába vetett hitet.  

Annyi példát sorolhatnék a hazudós politikusaink leleplezésére, amennyit végigolvasni is sok volna, különösen, ha az ember a 2010-es kormányváltás után született nyilatkozatok között tallózik. Brüsszel bürokratái Sorostól kapják a fizetésüket; mi hagytuk faképnél az unió néppárti frakcióját, nem ők tanácsoltak el minket… De ne menjünk a „történelmi” távolba, hiszen ma is nap, mint nap szembesülünk valamilyen ferdítéssel. Pszichológus ismerősöm próbálta megmagyarázni, hogy szerinte a politikai hazugságoknak is éppen olyan lelki indítékai vannak, mint amikor a gyerek – félve a következményektől – megpróbál hazugságba menekülni. A jelenlegi kormány még csak érzi a talpa alatt egy esetleges nagy politikai földrengés előrezgéseit, de már ez is kiváltja sokukban a hazugság cunamit. Az egyetemek maguk kérték, hogy kikerülhessenek az állami normatív támogatásból, hogy e helyett fideszes kuratóriumi komisszárok vehessék kezükbe a gazdálkodásukat? Ez a változás garantálja az egyetemi oktatás nemzeti jellegét, szemben a baloldal nemzetietlen internacionalizmusával? Ordas ferdítések.      

De a legdurvább hazugság a baloldal oltásellenségét állítja, miközben még mindig itt garázdálkodik közöttünk az a fránya vírus, amely miatt több százan halnak meg hetente a lélegeztetőgépeken. Felkínálhatja a főváros vezetése a segítségét, hogy minél több ember kaphassa meg az életmentő oltásokat, azt csípőből azonnal visszautasítják. Biztathat mindenkit oltakozásra (szép, új szavunk lett!) az ellenzék valamennyi pártja, ha ez nem talál visszhangra azokban az emberekben, akik maguk sem tudják, mi az igazság a kormányzati bejelentések ál- és a valódi lehetőségei között. Maga a „stáb” hintette el a bizonytalanság magvait, amikor Müller Cecília egyszer a maszkviselés ellen, máskor mellette agitált. Egyszer arról szólt a kormányzati propaganda, hogy azért van szükség a keleti oltóanyagokra – nagyon helyesen –, hogy minél előbb, minél több embert be lehessen oltani, de közben elhallgatták, hogy millió szám érkeznek nyugati szállítmányok is. A Kínából érkező gépet hol a miniszterelnök, hol a külügyminiszter fogadja személyesen, de az uniós szállítmányok csak úgy „besomfordálnak” a határon, a hírekben meg sem említik az érkezésüket. Lehet választani az oltások között, ígérte az országos tiszti főorvos, aztán kiderült, hogy csak egyféle a kínálat. Egykor a Merkúr autótelepén is ki volt írva, hogy aznap piros, fehér és zöld Zsigulikat lehet választani, de amikor odakerült az ügyfél, megtudta, hogy csak kék van a raktárban. Amikor egyetlen nap alatt több tízezer „védettre” volt szüksége a kormánynak a beígért nyitáshoz, bedobott több tízezer Pfaizer vakcinát, amiért szinte ölték egymást a jelentkezők, miközben van olyan oltóanyag, amire lasszóval keresik a jelentkezőket a háziorvosok.         

Könnyebb büszkélkedni, mint felelősséget vállalni a hibákért. Igen, nyugodtan verheti a mellét a kormány, a négymillió beoltott valóban szép eredmény, még ha le is von az érdemekből e téren is a kommunikációs hazugság. Azt állítja a kormány, azért lehetett lazítani a korlátozásokon és kinyitni a stadionok kapuját a közönség előtt, mert a magyarok több mint egyharmada már védett. Pedig védettnek jó esetben is csak az a valamivel több, mint másfél millió ember tekinthető, aki már jó tíz nappal korábban megkapta a második oltást is. Az a két és félmillió, aki most a hamis biztonságot keltő „védettségi igazolás” birtokában maszk nélkül sörözik a teraszokon, szurkol a lelátókon, fürdik az uszodában, valójában még védtelen az egyre agresszívabban támadó vírussal szemben. 

Megértem a kormányfőt. Ahogy mindenkit, őt is nyomasztja a kiszolgáltatottság. A gazdaság mélyponton, százezrek munka és pénz nélkül tengődnek, az „övéi” sürgetik leginkább a szolgáltatások újraindítását, mert sok pénzt fektettek az idegenforgalomba. Ha már a külföldiekre nem is lehetnek hatással azok az optimista kijelentések, amelyek a járvány itthoni végleges visszaszorítását hirdetik, legalább minket igyekeznek meggyőzni arról, hogy éppen most jött el a nyitás ideje. Hogy ebben mennyi szerepük lehet a nyár elejére felvállalt nemzetközi labdarúgó meccseknek, azt leginkább csak Orbán Viktor tudja. Tételezzük fel, hogy tényleg tudja, mit tesz, és nem csak lapot húz tizenkilencre.

A hazugságról sokan, sokféle képen mondták már el a véleményüket. Van néhány régi mondásunk is, arról, hogyan gondolkodik a magyar ember a „füllentőkről”. Mindjárt az egyik: „a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát”. Vagy egy másik: „aki hazudik, lop is”. De most ne menjünk bele e második állításba, az megérne egy külön eszmefuttatást.