Akit „Soros hálózata” nyolcszor ölt meg

Gusztos István 2020. január 17. 19:02 2020. jan. 17. 19:02

Hihetetlen, hogy senki sem mondja meg neki: meztelen vagy… Sehol egy mesebeli kisfiú..!

Leült ismét a mikrofon elé, és lökte az aljasságba vegyített eszelősséget. Mindezt Európában, az unióban – és egyelőre a Néppárt tagjaként. „Elárultak bennünket” – kesergett…

Lényegében megismételte múlt csütörtöki botrányos sajtótájékoztatóján mondottakat, ami a gyöngyöspatai szegregációval kapcsolatos ítéletet és „bizonyos ügyvédek” – „személy szerint is foglalkozni kell velük”, közölte, homályban hagyva, mire is gondol – „börtönbizniszét” illeti.

És az EP döntése, valamint a „börtönbiznisz” és a cigányoknak megítélt kártérítés mögött ugyanazok állnak, akik a „bevándorlást” támogatják: Soros és bandája…

Magyarország „miniszterelnöke” hosszú ideje a tűzzel játszik, de mostanra mintha teljesen megvadult volna: egészen gátlástalanul zsidózik – mert a Soros elleni hecckampány csaknem minden szempontból megfelel a legalja, goebbelsi antiszemita uszításnak –, életveszélyesen cigányozik – mert az adott helyzetben a bíróság által megítélt kártérítés megtagadása („Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk”) és annak „indoklása” szándékosan gyűlöletkeltő, uszító; nem mellékesen bizonyos ügyvédek megfenyegetése tovább rombolja a jogállamot. Még mindig várom a Kúria és az alkotmánybíróság állásfoglalását…

A Fidesznek minden bizonnyal távoznia kell a Néppártból. Az „oligarchia- és maffiahálózatot” emlegető Keresztapa és elképesztő társasága katasztrófába viheti az országot. Ne viselkedjünk úgy, mint Orgon (Tartuffe), aki már-már megvárta a felesége ellen elkövetett erőszak beteljesülését, mire meggyőződött az igazságról…

„Soros és hálózata” állítólag már nyolcszor „megölte” Orbánt, de ő mindig föltámadt: „legény a gáton”… Én egyetlen gyilkosságra sem emlékszem, de ha így, hát így: a „kilencedik életét” itthon, nekünk kell „elvenni”. Természetesen nem „megölni”, még olyan hibbant képletességgel sem, ahogy ő „gondolja”, hanem az illetékes orvos és bíróság elé utalni.

Orbán Viktor, a Keresztapa ugyanis „meztelen”.