Akkor lesz pénz, ha Budapest teljesíti a megkövetelt reformokat

HírKlikk 2023. november 24. 17:05 2023. nov. 24. 17:05

Az EU Bizottsága felszabadított mintegy 900 millió eurót Magyarország számára, de a testület szerint az összeg folyósítása továbbra is az igazságszolgáltatás terén végrehajtandó reformokhoz kötött – adta hírül más sajtóorgánumok mellett a Die Presse. 

A testület csütörtökön leszögezte: a kifizetés előtt az országnak teljesítenie kell a korábban kijelölt úgynevezett mérföldköveket, de addig is elérhető a mintegy 900 millió előfinanszírozásként. A bizottság szerint ez nem politikai döntés, és nem az a célja, hogy rábírja Budapestet vétója feladására más kérdésekben, például az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdésének ügyében. A konzervatív osztrák lap idézi a testület egyik szóvivőjét, aki hangsúlyozta: „az EU Bizottsága szabályok alapján működik”. Egy másik szóvivő pedig arról beszélt, hogy az előfinanszírozás nem kötődik a szuper mérföldkövek teljesítéséhez, de Budapestnek teljesítenie kell a megkövetelt reformokat, csak azután hívhat le pénzt. 

A felszabadított összeg abból a programból van, amelynek célja, hogy az EU tagállamai függetlenedni tudjanak az orosz kőolaj- és földgázszállításoktól. Ehhez kötődik a pandémia utáni újjáépítést szolgáló alap is. Az utóbbi alapból Magyarországnak szánt összegek folyósítása továbbra is a reformokhoz kötődik, akárcsak az előfinanszírozás – hangsúlyozta a szóvivő.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom