Albán miniszterelnök: Magyarország példakép Albánia számára

HírKlikk 2024. október 11. 18:10 2024. okt. 11. 18:10

Albánia példaképként tekint Magyarországra – mondta Edi Rama albán miniszterelnök pénteken Budapesten.

Az albán kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Magyarországon a közigazgatás belső reformját példaértékűen valósították meg.

Ez különösen fontos egy olyan ország számára, mint Albánia, amelyik az uniós csatlakozás útjára lépett – hangsúlyozta.

Méltatta a magyar kormány szerkezetének átalakítását és kitért arra is, hogy a jóléti társadalom megteremtése nem épp biztató pénzügyi keretek között kezdődött meg.

Edi Rama köszönetet mondott Orbán Viktornak „a soha meg nem ingó támogatásért", amelyet a Nyugat-Balkán irányában tanúsított.

Köszönetét fejezte ki a soros magyar elnökségnek, amely mint mondta, „nagyszerű dolgot tett Albánia érdekében", nyomást fejtett ki, koordinációs munkát végzett.

Rámutatott: néhány napon belül a csatlakozási tárgyalások egy fontos, új fázisát tudják megkezdeni. Ez igen komoly előrelépést jelent Albánia uniós csatlakozásában – húzta alá.

Az albán kormányfő reményét fejezte ki, hogy a jövőben még több területen tudnak együttműködni Magyarországgal. Egyik ilyen lehetséges területként jelölte meg a turizmust.

Kifejtette: egyre többen választják Albániát nyaralásuk helyszínéül, a turizmus egyre bővül, idén az odaérkezők száma elérheti akár a 12 milliót.

Kitért a magyar cégek befektetéseire Albániában, ezek mintegy 350 millió eurót képviselnek, amely értékelése szerint „komolyan releváns" az albán gazdaság számára.

Beszámolt arról is, hogy a találkozón két együttműködési megállapodást is aláírtak, egyet a mezőgazdaság, egyet a közigazgatás területén.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom