Alig adózik a nyereség, átláthatatlanok a kedvezmények

Orbán Viktor – az MTI tudósítása szerint – arról beszélt, hogy a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint „amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb”, hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe, elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert „az a mienk, azért mi dolgoztunk meg”. A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért „jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés” – jegyezte meg. Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni. Különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.

A magyar állam nem nagyon adóztatja a nyereséget

Bod Péter Ákos, az Antall kormány volt minisztere, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, a V21 csoport egyik tagja nem tagadta meg professzori voltát (egyetemi tanárként oktat), logikusan vezette le, miért abszurd a nyereség kivitelének és az uniós támogatások nyújtásának összemosása.

Minden kevésbé fejlett ország – például Magyarország, Szlovákia, Románia – tőkeimportőr – fogott a levezetésbe. Az amerikai koreai, német, stb. befektetők saját számításaik alapján, eddig már mintegy 80 milliárd eurónyi működő tőkét hoztak be Magyarországra, ami az éves GDP 70-80 százalékát teszi ki. A nálunk befektetett működő tőkével ők értéket alkotnak, s – hála Istennek! –  nyereségesen működnek, aminek fejében profitra tesznek szert. Ez mindenki számára köztudott és érthető.

A befektetésük révén, munkaerőt foglalkoztatnak és adóznak; a munkaerő után tisztességesen. A profit után is úgy, ahogy az adott állam törvényei megkövetelik, ami azonban Magyarország esetében adóparadicsomi szintű teherfizetést jelent. Ugyanis – valami oknál fogva – a magyar állam nem nagyon adóztatja a nyereséget, a kilenc százalékos adó a tíz százalék alattira tartott adóparadicsomi szint alatt van. „Erre szokták mondani, hogy nem fair, hiszen másutt 20-30 százalékos adót is le kell róni a nyereség után az államnak, a számukra nyújtott szolgáltatások fejében. Ám a magyar állam inkább a fogyasztást adóztatja.

Az már csak kiegészítő, bár fontos tényező, hogy az állam a nyereségüket még növeli is: az itt működő tőkét befektetőket ugyanis már a befogadás pillanatában anyagilag támogatja, ráadásul – a hírek szerint – nem is azonos módon, s a későbbiek során is kedvezményeket nyújt számukra”. „Ezt persze pontosan nem tudhatjuk, mert az ezt tartalmazó – 2010 óta divatos – úgynevezett stratégiai megállapodások nem transzparensek” – húzta alá.

A tőkéből származó nyereség a befektetőé

Mindebből az következik – s ez nem csak Magyarországra, hanem a hozzánk hasonló országok mindegyikére igaz –, hogy a külföldi működő tőkebefektetők megemelik a befogadó országok nemzeti teljesítményét, azaz a GDP-jét, ennek fejében nyereséghez jutnak, ami az övék. „Ha ezt a megtermelt nyereséget itt fektetik be, a saját pénzükkel azt csinálnak, amit akarnak; de ha kiviszik az országból, akkor is az övék, joguk van hozzá, az ő dolguk – így is jó és úgy is jó” – szögezte le Bod Péter Ákos.

 „Van persze, aki zsigerileg nem szereti a külföldi tőkét, annak nem lehet a kedvére tenni, mert ha a befektető kiviszi a nyereségét, az a baj, ha az országban hagyja – s vesz rajta valamit, például állampapírt, földet, stb. – akkor az a baj” – fejtegette. De – mondja – „tetszettek volna dúsgazdagként kapitalizálódni, de a később kapitalizálódó régiók tipikusan működő tőkére szorulnak”.

Az önkéntes kereskedelemben mindenki nyer

Ezt keveri tehát – kérdés, milyen motiváció alapján – a miniszterelnök az Európai Uniótól kapott támogatásokkal. Ez mivel magyarázható? – vetettük fel. Bod Péter Ákos előrebocsátotta, hogy nem Orbán Viktor mondandóját kommentálja – azt nem szokta és nem is akarja –, pusztán a fogalmakat szeretné tisztázni, a tisztánlátás végett. „Gyakran  hallani, hogy  az unió fejlett országai tulajdonképpen kompenzálni akarják a kevésbé fejletteknek nyújtott támogatással az onnan kiáramló pénzeket, de ez a dolgok teljes összekeverése” – szögezte le.

Hogyan is lehetne kompenzáció – derült ki a szavaiból, amelyekkel rámutatott: a külföldi működőtőke-állomány nem csak az Európai Unió tagországaiból jön. „Miért kompenzálnák a gazdagabb uniós tagállamok a kínai, amerikai, svájci, stb., azaz EU-n kívülről érkezett befektetések után megtermelt nyereség kivitelét?” – teszi fel a kérdést, hangsúlyozva: „ráadásul tisztességes körülmények között termelik meg a profitot, az itteni tevékenységük hozzájárul az ország GDP-jéhez, azaz mindkét félnek – a működő tőkét befektető és nyereséget termelő vállalkozásnak és a befogadó országnak – egyaránt jó”. Megjegyezte azt is, hogy általában a munkamegosztás – és a kereskedelem –  nem nulla összegű játék, „az önkéntes kereskedelemben mindkét fél nyer, de nem ugyanannyit”. Magyarázólag kifejtve mindezt: a nyereséges vállalkozó nyeresége nem valakinek a vesztesége; ha nem lenne nyereség, akkor nem lenne itt, de akkor a GDP-nk is kisebb lenne, a foglalkoztatási helyzet rosszabb, a munkaerő bérköltsége pedig még alacsonyabb.

Az uniós támogatások felzárkóztatási pénzek

Ezzel szemben, az EU-támogatások logikája teljesen más: azok felzárkóztatási alapok, amelyekből Magyarország, a vállalatok, az intézmények, az önkormányzatok kapnak – „ahogy szokás mondani,  Marshall-segélynyi, az éves GDP nettó három-négy százalékára rúgó összegek”. Ezekből az újonnan belépő országok részesülnek, mégpedig egy megörökölt rendszer alapján. Az erős szolidaritási elemmel rendelkező rendszert a kevésbé fejlett dél-európai ország felzárkózásának felgyorsítására hozták létre, még a nyolcvanas években. A tehetősebb országok ettől fogva vállalták, hogy támogatják a kevésbé tehetősek gazdasági fejlődését. „Ez így jár, de nem valamifajta természeti törvény alapján, hanem azért, mert a gazdag tagországok hétévente megfontolják ezt, majd összerakják a költségvetést, ami persze nem sima ügy, mindig meg kell vívni a küzdelmet.

„A külföldi működő tőkéből termelt profit és az Európai Unóban a fejlettek által a kevésbé fejletteknek folyósított támogatások között egyszerűen nincs logikai kapcsolat” –  hangsúlyozta Bod Péter Ákos. Annyival azonban kiegészítette ezt az alaptételt, hogy van egy pont, ahol egyfajta (de mint szavaiból kiderült természetesen az Orbán által sugallttól teljesen eltérő) összefüggés található a kettő között. Ha kapunk mondjuk 3 milliárd eurót fejlesztésre az EU-tól, akkor megrendelés formájában profitként kiviszik – róják fel gyakran a szélsőjobbról és a -balról, „és sajnos egyre inkább kormányoldalról is”. Ám Bod szerint „van ezzel némi bibi”. Az persze tény, hogy az így megteremtett nagyobb fizetőképesség  importtermékekben csapódik le, például víztisztítórendszert vásárolnak belőle. S persze lehet mondani, hogy milyen jól jár annak –  francia, koreai, német vagy más országbeli – gyártója, aki ezen öt-tíz százalék nyereséget termel, de azt azért ne felejtsük el, hogy a beruházás, az eszköz itt marad az országban, az magyar munkaerővel üzemel, magyarországi cégtől vásárolt energia hajtja, stb. „S persze a nyereség a jól végzett munka jutalma”, el kell odáig jutnia az eladónak, a nyereséget termelőnek, hogy legyen terméke, amit elad. „Aki tehát azt mondja, hogy ezt a pénzt kiviszik az országból, az nem érti a munkamegosztási láncolatokat, a gazdasági folyamatokat, egyszerűen nincs logikai összefüggés az uniós támogatás és a működő tőke között”.