Aligha kell ma tartani egy harmadik világháborútól

Nyugat-Európában bunkerépítés láz tört ki. Reális fenyegetés a III. világháború, vagy csak ijesztgetnek ezzel minket?

Nem tartom indokoltnak ezt a pánikot. A mostani orosz provokációknak éppen az a céljuk, hogy Európa megijedjen és felhagyjon Ukrajna támogatásával. Nem mondom, hogy teljesen kockázatmentesek ezek a légtérsértések, hiszen egyre erősödnek a NATO berkeiben azok a vélemények, hogy egy következő légtérsértést nem kellene válasz nélkül hagyni. Különösen a cseh elnök, Petr Pavel, aki korábban komoly katonai karriert futott be, kardoskodik amellett, hogy a következő légtérsértő orosz gépet le kellene lőni. Olyan ez, mintha kölcsönösen húzogatnák a másik oroszlán bajszát. Ha ez megtörténne, a konfliktus kiszélesedése kétesélyessé válna: vagy egy lépéssel közelebb kerülne a NATO a közvetlen konfliktushoz, vagy megismétlődne az a helyzet, amikor 2015 novemberében a törökök lelőtték a légterükbe rövid időre belépő egyik orosz vadászbombázó gépet. Mielőtt ez megtörtént volna, többször is figyelmeztették az oroszokat, de azok nem vették komolyan Ankarát. Hiába a NATO tagja Törökország, nem lett belőle világháború.  

A mostani helyzet nem olyan, mint az akkori. Az sokkal korlátozottabb konfrontáció volt.

Ez igaz, de az oroszok egyre gyakrabban tesztelik a balti országok és a lengyelek, vagy a románok légvédelmét. Aligha lehet arra számítani, hogy Putyin egyszer meggondolja magát, és leáll ezekkel a provokatív akciókkal. Sajnos, ezek a berepülések messze nem erről szólnak. 

Az oroszok történelmi tapasztalatai szerint a nyugati területeik a legvédtelenebbek. Napóleon és a németek is onnan támadtak. Most is ebben látnak biztonsági kockázatot?

Valóban megvannak a maguk geopolitikai okai, amiért így gondolkoznak. És ugyanígy fordítva is történelmi okai vannak annak, amiért a többiek – a balti országok és a lengyelek is – éppen a nehezen védhető keleti határaikon tartanak az oroszoktól. Gondoljunk csak Katynra, de említhetnénk más történelmi példákat is. Mindenki megtalálja az indokot a történelemben, hogy miért nem szabad bízni a másikban. 

Amikor kitörtek a korábbi világháborúk, eldördültek az első lövések, senki nem gondolt a hamarosan elkezdődő világégésre. Nem lehet, hogy most is azt hisszük, minden rendben, pedig lehet, hogy a harmadik világháború a nyakunkon van?

Ezt sosem lehet kizárni, de én azért a mostani háborús fejleményeket nem tekintem a harmadik világháború „előszobájának”. Mindig vannak intő jelek, de egyelőre a világban nem szakadtak meg teljesen a gazdasági kapcsolatok, zajlik az országok egymás közti kereskedelme. Oroszország legnagyobb támogatója Kína, amely egyáltalán nem akar újabb világháborút, szerintem ők sem akarják igazán ezt a nagy eszkalációt. Az is igaz, hogy a világ vezetőinek szavahihetőségében nem nagyon lehet bízni, mint ahogyan általában politikusokban sem, mert hajlamosak a napi érdekeknek alárendelni a döntéseiket. Az emberek ezért nem bíznak bennük. 

Halála előtt a száz éves Kissinger egyik utolsó interjújában azt mondta: a világ azért sodródik a harmadik világháború felé, mert a jelenlegi politikai vezetők nem élték át a második világháború borzalmait.  Mit gondol erről?

Jó kérdés! Az is igaz, hogy ma már egyetlen aktív politikai vezető sem tudja igazán, hogy pontosan mivel járna egy világháború. Az előző háborúk nem lehetnek referencia alapok, hiszen most a hadjáratok másként működnek, a harckocsikkal önmagukban már nem lehet modern háborút megnyerni, a hadihajók feladatköre és kialakítása is alaposan megváltozott, egyre nagyobb részüknek ma már személyzete sincsen. Az egyes országok gazdaságai sokkal jobban egymásra vannak utalva, mint korábban bármikor. Gondoljunk csak a ritka földfémek birtoklására, vagy a nyugati piacok és Kína kapcsolatára. Az előbb már utaltam arra, hogy a politikusok józan eszére nem feltétlenül érdemes apellálni, Trump esetében különösen nem, ugyanakkor ők sem akarnak „világvégét”. Trump – programja, jelmondata szerint – naggyá akarja tenni Amerikát, ami egy nagy háborúval aligha történne meg. Ráadásul jó látható módon, szeretne Nobel-békedíjat kapni, ezért egyfajta békeközvetítő feladatba pozicionálta magát, nem csak orosz-ukrán viszonylatban. Minden nagyhatalom vezetője mellett ott dolgozik egy komoly csapat, legyen szó az amerikai elnökről, Putyinról vagy akár Hszi Csin-pingről. Különben is, a demokráciák előnye – és gyengéje – a sebezhetőségük, a lassú döntéshozataluk: Európa önerőből képtelen lenne komoly háborút indítani. Abban sem hiszek, hogy az oroszok ezt megtennék, hiszen Ukrajnában az utolsó két évben csak pár ezer négyzetkilométert tudtak elfoglalni.

Hogyan zárulhat az orosz-ukrán háború? 

Úgy látom, nagy eséllyel ez a háborús konfliktus is be fog fagyni, ahogyan 2015 és 2022 között már láthattuk. Csak akkor lehet komolyabb változás, ha az ukrán ellenállás vagy védelem összeomlik, amire most nem sok esélyt látok, de kizárni sem lehet ezt a lehetőséget. Az oroszok szeretnék elriasztani az ukránok támogatóit, de ezzel együtt, nem akarják most tovább vinni ezt a háborút, legfeljebb még megpróbálják Ukrajnát elvágni a tengerpartjától. Mint minden háború hátterében, most is húzódnak komoly gazdasági érdekek a konfliktus elhúzása mellett, de legalább ilyen erősek a békét sürgető gazdasági érdekek is. Európában a hadiiparnak már nem kell marketing, mindenki kellőképpen megijedt, ezért fegyverkezik, amit ráadásul a legutóbbi NATO csúcson megígértünk az amerikaiaknak is. Másfelől már most is láthatóan jelentkeznek Oroszországban, illetve Európában is a gazdasági nehézségek. Most a háborús helyzet tartja egyben az orosz gazdaságot, de szerintem ez sem tartható a végtelenségig. Igazából az oroszoknak is az lenne az érdekük, hogy vége legyen az öldöklésnek, de a befejezés ma még az ő oldalukon sem látható. Putyin személyes túlélése, vagy bukása a tét.