Magyar Péter all in: el kell takarítani az Orbán-rendszer romjait

Nem egyszerű kormányváltásról beszélnek

A beszélgetés résztvevői szerint a mostani politikai helyzetet nem lehet egyszerűen a „győzteshez húzás” klasszikus jelenségével magyarázni. Murányi András úgy fogalmazott: a Tisza nem csupán kormányváltást ígért, hanem rendszerváltást hirdetett, ráadásul ezt nyíltan és előre kimondta.

Felidézte, hogy 2010-ben Orbán Viktor még csak utalt arra, hogy új rendszer következik, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogalma csak a választás után vált világossá. Most azonban a Tisza már a kampányban deklarálta, hogy „valami nagyon másnak kell következnie”.

Murányi szerint még Orbán Viktor is elfogadta ezt a keretezést, amikor a választás előtti utolsó pénteken arról beszélt, hogy a választás tétje a NER vívmányainak megőrzése. „Innentől kezdve a komplett NER lett a választás tétje” – mondta, hozzátéve: ha ekkora felhatalmazást kapott a Tisza, akkor nem elég leváltania a rendszert, meg is kell haladnia azt.

A szakértő szerint Magyar Péter ennél is tovább ment, amikor az ügynökakták megnyitását és a spontán privatizáció 1988 és 2000 közötti adatainak nyilvánosságra hozását ígérte. Ez már nemcsak a NER, hanem az egész rendszerváltás utáni politikai berendezkedés kritikája. „A Tisza most azt vette a nyakába, hogy ezt a két kudarcos történetet mind a kettőt megpróbálja kijavítani” – fogalmazott.

Üveges Gábor szerint a vállalás történelmi léptékű. A politológus emlékeztetett arra, hogy Ruff Bálint is az elszámoltatást és az ügynökakták nyilvánosságát nevezte az új korszak első két nagy feladatának. Szerinte ez azért kulcsfontosságú, mert Magyarországon a rendszerváltás után nem alakult ki közös nemzeti minimum, amelyre stabil demokratikus kultúra épülhetett volna.

„Nem ennek indultunk neki annak idején” – mondta a jelenlegi megosztottságról, hozzátéve, hogy a Tisza most egyszerre akarja lezárni a múltat és megteremteni egy új politikai kultúra alapjait.

Kormányzás helyett eddig propagandakormányzás volt?

A beszélgetés egyik visszatérő eleme az volt, hogy a Tisza nemcsak szimbolikus ügyeket örököl, hanem egy súlyos állapotban lévő államot is. Üveges Gábor szerint ma alig van olyan szakpolitikai terület, ahol ne lenne válság.

Az egészségügytől az önkormányzati rendszerig, a szociális szférától a vidék helyzetéig mindenütt „kong az ürességtől” – fogalmazott. Szerinte az elmúlt években „propagandakormányzás” zajlott: kívülről működőképesnek tűnt az állam, valójában azonban kontraszelektált káderhálózat és kiüresedett intézményrendszer maradt utána.

Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a Tisza sok esetben a piacról érkező szakembereket keres a kormányzati pozíciókra. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a szakmai siker még nem jelent automatikusan politikai alkalmasságot. „Ebben az arénában ők még amatőrnek számítanak” – mondta az új szereplőkről, akiknek gyorsan meg kell tanulniuk a politika sajátos működését.

A műsorban hosszabban elemezték az igazságügyi miniszter-jelölt körüli vitát is. Magyar Péter első jelöltje a sógora volt, ami komoly támadási felületet adott az ellenfeleknek. A jelölt végül visszalépett.

Tompos Ádám szerint ez nem feltétlenül bénázásként értelmezhető. Sporthasonlattal élve azt mondta: nem ciki lecserélni egy játékost még a mérkőzés előtt, ha kiderül, hogy más jobb megoldás lehet. Szerinte a fontos az, hogy a korrekció időben megtörtént.

Murányi András ugyanakkor úgy vélte, Magyar Péter kommunikációs hibát követett el, amikor a jelölés bejelentésekor nem beszélt nyíltan a rokoni kapcsolatról. Különösen azért tartotta ezt furcsának, mert szerinte a Tisza elnöke általában kifejezetten ügyesen kezeli az ilyen helyzeteket.

A beszélgetők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a visszalépés módja végül inkább erősítette a Tisza hitelességét. Üveges szerint az előző jelölt azzal, hogy „az egót maximálisan hátrahúzta”, és a saját politikai karrierje helyett az ügyet tartotta fontosabbnak, egy teljesen új politikai kultúra képét mutatta fel.

„Leemelték a fedőt az országról”

A műsor egyik legerősebb állítása az volt, hogy már a választás után, még az új kormány hivatalos felállása előtt is látványosan változni kezdett az állam működése.

A résztvevők több példát is említettek: újrainduló nyomozásokat, alkotmánybírósági döntéseket, illetve olyan ügyeket, amelyek korábban évekig elakadtak. Tompos Ádám ezt úgy fogalmazta meg: „volt egy Orbán Viktor nevű fedő, ami április 12-én lekerült az országról”.

Murányi szerint mindez azt mutatja, hogy az intézmények eddig politikai blokkolás alatt működtek. „Minden út Rómába vezetett” – mondta, arra utalva, hogy a rendszer minden szála végső soron Orbán Viktorhoz futott be.

A beszélgetés végén a résztvevők már tágabb történelmi összefüggésekben beszéltek a változás lehetőségéről. Tompos Ádám szerint Magyarország a huszadik században feldolgozatlan traumák sorozatát cipelte magával: világháborúk, diktatúrák, 1956, a kommunizmus és a rendszerváltás félbehagyott vitái rakódtak egymásra.

Úgy látja, Magyar Péter most azt állítja, hogy „1990-ben sem volt valódi rendszerváltás”, és egy teljesen új politikai korszakot akar nyitni. Szerinte ez idealista vállalás, de olyan léptékű politikai ambíció, amelyre Magyarországon még nem volt példa.

A műsor egyik legérdekesebb gondolata az volt, amikor szóba került: miért kellett erre több mint három és fél évtizedet várni. Tompos erre Kövér László egy korábbi kijelentését idézte fel, amelyben a bibliai negyvenéves pusztai vándorláshoz hasonlította a rendszerváltás utáni időszakot.

A Magyar Hang újságírója szerint egyszerűen kellett egy generációváltás. Saját nemzedékét „kacsamesés generációnak” nevezte: azokét, akik gyerekként a televízióban nézték a Kacsameséket, amikor megszakították az adást Antall József halálhírével. Szerinte ez volt az első közvetlen találkozásuk a politikával.

A beszélgetés végén a résztvevők arról is beszéltek, hogy a rendszerváltás hiányosságai nemcsak a politikai elitben, hanem a társadalmi reflexekben is tovább éltek. Üveges Gábor szerint a magyar társadalom máig nem vetkőzte le a „tanult tehetetlenséget” és a szervilizmust.

Murányi András erre úgy reagált: ha valóban szigorúan számon kérnénk, hogy mindenki az embereket szolgálja és ne a hatalmat, akkor „a fél országnak fel kellett volna állnia abból a munkából, amit éppen csinált”.