Annyi tűzifát vásároltak tavaly a magyarok, hogy idén alig akad rá vevő
A faárusok és a Tüzép tulajdonosok most arra panaszkodnak hogy a tavalyi évhez képest felére csökkent a forgalmuk, ami arra vezethető vissza, hogy tavaly hatósági áras volt a tűzifa ezért sokan nemcsak a tavalyi, hanem már az idei évre is megvásárolták.
,,Fordított a helyzet, most az eladók vannak megháborodva egy picit, hogy tudnánk a készleteiket értékesíteni. Tavaly a felvásárlási láz tényleg kiürítette a piacot, sőt, még nyugat Magyarországon is kellett ide szállítani" – fogalmazott az ATV Híradónak Gabnai Ernő erdészeti tanácsadó.
Több erdészet és magáncég is leállította a fakitermelést mert nem éri meg fát vágni jelenleg. A keleti országrészben ráadásul olcsóbb is lett a tüzelő tavalyihoz képest és még így sem tolonganak a vevők a Tűzépeken.
Hajdú Sándor erdész szerint a tavalyi tűzifa 30 ezer forint volt, a mostani pedig 21 ezer körül van, ennek ellenére nem keresik. Az ormánsági Sellyére is megérkezett az idei szociális tüzelő, azonban a kiosztással még várnak, hiszen senki nem kezd fűteni a 25 fokos melegben.
„208 köbméter tűzifára kaptunk támogatást az idén a Belügyminisztériumtól. A szokásos módon, az állam által üzemeltetett erdészeten keresztül szereztük be a szociális tűzifát, mert ez egy nagyon megbízható, pontos forrás, idén is elsőosztályú minőségben szállítottak” – fogalmazott Nagy Attila, Sellye polgármestere. Az erdészek szerint a következő évi vásárlás is nagyban függ majd attól, csökken-e jövőre az áram és a gáz ára.