Čaputová győzelme is mutatja, hogy összefogással megtörhető a hatalom

NVZS 2019. április 1. 14:11 2019. ápr. 1. 14:11

„Nagyon jó jel és jó hír a liberális Zuzana Čaputová győzelme, ami azt üzeni: egy, széttöredezett ellenzéknek ugyan nincs esélye domináns kihívót állítani a hatalmon lévő populista, nacionalista vezetéssel szemben, de kívülről jöhet megoldás” – kommentálta a Hírklikk megkeresésére a szlovákiai elnökválasztás eredményét Szent-Iványi István külpolitikai szakértő. Kérdés, hogy a magyar ellenzék vezetői levonják-e ebből a tanulságokat – tette hozzá.

Mint portálunk is beszámolt róla, rekord alacsony választási részvétel mellett Zuzana Čaputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte közvetlen szlovák elnökválasztás második fordulóját, így június 15-től ő lesz Szlovákia új, és egyben első női államfője. Az 1973-ban Pozsonyban született – immár – politikus, ügyvédként és polgári aktivistaként indult az elnökválasztáson a Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli párt színeiben, amelynek alelnöke.

A bazini szemétlerakó létrehozása elleni 14  évig tartó, s sikerrel zárult küzdelem tette ismertté a nevét Szlovákiában. Győzelme után a következőképpen nyilatkozott a TA3 politikai műsorában: „Specifikus korban élünk. Az emberek frusztráltak, nem bíznak a politikusokban és a politikában, ezért nagy kihívást jelent nem okozni csalódást“ .

A parameter.sk összegzése szerint Zuzana Čaputová, a szavazatok 58,4 százalékával győzött, a második körben talpon maradt ellenfele, Maroš Šefčovič 41,59 százalékkal maradt alul. A választási részvétel 41,79 százalékos volt, alacsonyabb, mint az első fordulóban (48,74 százalék). A magyarok körében még magasabb volt a rá szavazók aránya.

„ Szlovákia, a közép-kelet-európai régió, s Magyarország számára is jó jel, hogy a kirobbanthatatlannak tűnő populista-nacionalista hajlamú politikai vezetés megtörhető, komoly rést lehet ütni a pajzsukon” – értékelt portálunknak Szent-Iványi István, külön kiemelve, hogy az új elnök éppen a magyarok lakta dunaszerdahelyi járásban kapta arányaiban a legtöbb szavazatot. „Érdekes, hogy a Duna túl partján mennyire másként gondolkodnak, mint ezen, ott a liberális, progresszív jelöltet támogatták”.

Zuzana Čaputová

Nem véletlen, hogy a világsajtó is azt emeli ki Čaputová győzelme kapcsán, hogy a populizmus, a nacionalizmus melegágyaként számon tartott térségben bebizonyosodott, meg lehet törni a trendet. Lengyelországban Jarosław Kaczyński, Csehországban Andrej Babiš, Magyarországon Orbán Viktor, Szlovákiában pedig Robert Fico lemondott miniszterelnök kijelölt embere, Peter Pellegrini vezeti az országot.

„Robert Fico és az általa irányított SMER kirobbanthatatlannak tűnt a hatalomból, annak ellenére is, hogy formailag lemondásra kényszerült tavaly, a tényfeltáró újságíró Jan Kucak és barátnőjének meggyilkolása után” – fejtette ki Szent-Iványi, emlékeztetve arra, hogy utódja, Pellegrini az ő bizalmasa. S bár ismert, hogy a szlovákiai berendezkedésben az elnök jogköre korlátozott, Čaputová szimbolikus kérdésekben hangosan hallathatja majd a szavát. Ahogy már meg is tette, elnökké választását követően az első útja Jan Kucak házához vezetett, ott rótta le a kegyeletét a korrupciós ügye felgöngyölítésére szakosodott és meggyilkolt újságíró emléke előtt.

„Ez egy nagyon erős korrupcióellenes üzenet, ami – a zöldüzenet mellett – az egyik legfontosabb mondandója volt a kampány során is” – mutatott rá a külpolitikai elemző, aki szerint nem kis részt ennek is köszönhette a fölényes győzelmet. Ugyanis Kucak meggyilkolása valóban katarzist váltott ki a szlovák társadalomban, s fordulatot eredményezett az országban. A hamarosan hivatalba lépő új szlovák elnök által a középpontba állított legfontosabb témák a korrupció, a jogállam, az emberi jogok, a médiaszabadság volt.

Čaputová győzelme reményt kelthet a térség egészében, azt üzeni, hogy lehet olyan helyzet, amikor az egymással is marakodó, széttöredezett ellenzék ugyan nem képes legyőzni a populista, nacionalista rezsimet, de egy kívülről jövő kihívódomináns lehet és sikerrel törheti meg a hatalmat – mondja Szent-Iványi. „Ez üzenet értékű és bíztató akár a magyar politikai élet szereplői számára is, kérdés, hogy az ellenzék vezetői hajlandók-e megérteni ezt” – szögezte le a szakértő.