Árendás Péter: mindenkinek el kell döntenie, érdekek vagy értékek mentén kíván élni

HírKlikk 2023. december 26. 12:20 2023. dec. 26. 12:20

Árendás Péter 2019-ben egyedüliként pályázott az Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium igazgatói posztjára, ahol 30 éve dolgozott vezetőként. 1989-től igazgatóhelyettesként, 2004-től igazgatóként. Kásler Miklós miniszter azonban elutasította a pályázatát. Akkor a sajtó nagyon felkapta a hírt, politikai okokat sejtve az ügy mögött.

A hvg360-nak adott interjújában elmondta, hogy nem voltak előzményei és az esetében nem jelenthető ki tisztán az, hogy politikai okokból nem lehetett egy újabb, ötéves ciklusra igazgató. Megbízott igazgatónak ugyanis még egy évre kinevezték, amit további egy évvel meghosszabbítottak, egészen a nyugdíjazásáig.

„Más kérdés, hogy az Illyés mindig is egy szókimondó intézmény volt, mi sosem tettünk lakatot a szánkra, bármilyen kormány vezette ezt az országot. A pályázatomban is leírtam, hogy a felnőttkor küszöbén mindenkinek el kell döntenie, érdekek vagy értékek mentén kíván élni. Többen ezt a mondatot hozták összefüggésbe a pályázatom visszautasításával" – jegyezte meg.

1980-ban került az Illyésbe, akkor még matematika tanárként. A lap arra volt kíváncsi, hogy összehasonlítva a mai viszonyokkal, milyen volt pedagógusnak lenni a rendszerváltás előtti kilenc évben?

Árendás Péter szerint olyan alaphangulat lengte be ezeket az éveket, amely arról szólt, hogy mindenki hagyja békén a másikat és senki ne bolygasson lehetőleg semmit. Ha a pedagógus az akkori hatalom szempontjából nem mondott túl kirívó dolgokat, akkor hagyták nyugodtan dolgozni. Úgy véli, ez a kilenc év a közoktatásban nyugodt, álmos, langyos víz volt, igazából semmi jelentős nem történt.

1987 után azonban már lehetett érezni, hogy meg fog változni a világ. Vihar előtti csend volt – jegyezte meg. A politika egészen jelentéktelen szerepet töltött be a pedagógusok életében, a hatalom nem zavarta különösebben a köreiket. A véleményszabadság legalább olyan szinten volt, mint ma, csak az emberek nem feszegették a határokat, amelyek sokkal homályosabbak voltak, mint most.

„Ma az ember tisztában van vele, hogy mikor lép át egy határt. Jelen helyzetben világosabban ki vannak jelölve, mindenki tudja, hogy meddig mehet el" – állapította meg Árendás Péter.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom