Átlátszó mellébeszélés – ezermilliárdok árán

Amivel takaróznak

Azt a fedősztorit találták ki – belföldi használatra –, hogy a magyar kormány mindennél fontosabbnak tartja a gyermekek védelmét, és ezt a Bizottság nem akceptálja. Miután meghallgatták Gulyás Gergely helyzetértékelését „A kormány megállapította – olvasható a Magyar Közlönyben –, hogy az Európai Bizottság az Európai Parlament politikai nyomásgyakorlásának engedve … a gyermekek védelme érdekében megvalósított hazai joggyakorlással összefüggő politikai ellenvéleménye okán hazánk helyreállítási tervének elfogadását késlelteti”.

Na már most, ebből egy szó sem igaz, még az sem, hogy az Európai Bizottság „késlelteti” a megállapodás megszületését. Nem a Bizottság késleltet, hanem a magyar kormány késlekedik teljesíteni az uniós pénzek folyósításának előírt feltételeit. Az unió többször is haladékot adott nekünk erre, és nem a lassú, „politikai nyomás alatt döntő” brüsszeli bürokrácia okozza, hogy nem kapjuk meg a ránk kiszignált ez évi 326 milliárd forintos előleget. (Amúgy pedig 16 uniós tagállamnak már augusztusban elkezdték folyósítani a pénzeket, miután programjukat az Ecofin is jóváhagyta.)

Tudják ezt Orbánék is, mert nem hülyék, csak ők más labdával akarnak játszani – bennünket hülyítve –, mint amit az unió játékszabályai előírnak. Nem a kormány által gyermekvédelminek (mások által homofóbnak, pedofilnak) nevezett törvény akadályozza a magyar tervezet elfogadását, amiként azt a kormány elhitetni szeretné az országgal. Annál is kevésbé, mert ezt a törvényt június 10-én nyújtották be a parlamentnek (15-én fogadták el), ám a magyar projektet illető problémák már ezt megelőzően is kiütköztek.

A valós történet – nagy vonalakban

l. Az unió tagállamai még tavaly novemberben döntöttek a helyreállítási alap létrehozásáról (750 milliárd euró – a 2018. évi árakon számolva), amellyel a járvány okozta károk mielőbbi felszámolását szerették volna elősegíteni. Ugyancsak döntöttek arról, hogy az alapból történő kifizetéseknél a jogállamisági kritériumokat is érvényesítik. A magyarok és a lengyelek ugyan kifogásolták ezt, de végül elfogadták.

2. A magyar kormány itthon már az elfogadás előtt kiadta a tervkészítés feladatát, aminek paramétereit előzetesen az unióban általánosan és országokra lebontva, specifikusan is meghatározták.

3. A szakértők 2020 végétől dolgoztak azon a projekten, amely a magyar gazdaságba 5800 milliárd forintnyi forrás, (a GDP több mint tíz százaléka!) becsatornázását jelentette volna 2021 és 2026 között. Ennek egy részét, 3300 milliárd forintot hitelbe kaptuk volna (nullához közeli kamatláb mellett), a többit vissza nem térítendő juttatásként élvezhettük volna. A pénzek felhasználására vonatkozó tervet az elsők közt, még ez év április 8-án küldtük ki Brüsszelbe azért, hogy mielőbb hozzájuthassunk a ránk jutó, idén esedékes, hozzávetőleg 750 milliárd forinthoz. (Vagyis tavasszal még nagyon sürgős volt és kellett is volna ez a pénz!)

4. Április 24-én Orbán Viktor reggeli rádióműsorában bejelentette, hogy aznap Brüsszelbe utazik Ursula von Leyennel az unió jövőjét érintő, általános kérdésekről tárgyalni. Azt állította, hogy pénzügyekről nem lesz szó, mert azok rendben vannak, így csupán három-négy tisztázandó kérdés maradt, de azt majd a szakértők megoldják. Hazajövet azonban mélyen hallgatott arról, hogy mit végzett a belga fővárosban.

5. Csak Gulyás Gergely másnapi sajtótájékoztatójából tudtuk meg, hogy Orbán eldöntötte: Magyarország nem tart igényt az alap 3300 milliárdjára, mert nem kívánja eladósítani az országot.

A bemondott indok akkor lett volna igaz, hiteles és elfogadható, ha a kormány

– nem éppen előtte kötelezte volna el magát a Fudan építéséhez szükséges 450 milliárd forintos hitel felvételéről (euróban számítva 1,9 százalékos kamat mellett);

– lemondta volna a Budapest-Belgrád vasút projektjét, amelyhez nagyjából 700 milliárd forint hitel kapcsolódik 2,4 százalékos kamattal terhelten;

– kilépett volna Paks II-ből, aminek 3600 milliárd forintos hitelét 2047-ig törleszthetjük sávos kamatozás mellett, amely kamatláb felső értéke megközelíti az öt százalékot, de a mostani alsó érték is olyan magas, hogy Varga Mihály – egyébként helyesen – azóta nem győzi olcsóbbra cserélni a lehívott kölcsönrészeket;

– s nem utolsó sorban, ha nem néhány hónappal korábban tornázták volna fel az adósságrátát arra a szintre (80 százalék fölé), ahonnan 2012-ben az adósság-visszavágás programját elindították.

Sok mindent lehet mondani Orbán Viktorra, de azt a legkevésbé, hogy nem szereti a pénzt, és hogy csak úgy, egyik pillanatról a másikra hajlandó lemondani ezermilliárdokról, mert a jövőnkre gondol és nem akarja azt adóssággal megterhelni.

6. A miniszterelnök ezzel a döntésével munkatársainak több hónapos munkáját dobta ki, hiszen ezek után új, csökkentett összegű projektet kellett összeállítaniuk. A fékezett habzású tervezetet május 11-én juttatták el az Európai Bizottságnak.

7. A Bizottság azonban a július eleji határidőig ezt a tervet sem tudta elfogadni. A kormány szerint azért nem, mert az unió bürokratái abszurd követelésekkel álltak elő. Olyan abszurd követeléssel, mint például, hogy – az országspecifikus ajánlásokban megfogalmazottaknak megfelelően – a kormány alakítsa át az igazságügyi rendszert, erősítse meg a jogbiztonságot. Továbbá, hogy az unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentései alapján, induljanak meg nálunk is a korrupciós vizsgálatok, azaz, a jövőben a csalásoknak legyenek jogi következményei is.

Ezekről a követelményekről Orbánék korábban is pontosan tudtak, hiszen már tavaly tájékoztatást kaptak róluk. De hát persze azok súlyosak és fájók a számukra, mert végrehajtásuk levesbe vinné rendszerváltásuk nagy „eredményeit”. Ehelyett könnyebb a nemzeti büszkeség pózába vágni magukat, mondván: nem engedjük a gyerekeinket tönkre tenni, és hetykén odavágni: ha Brüsszel nem ad pénzt, majd megcsináljuk a magunkéból.

8. Az idei költségvetés újbóli átszabásával augusztus elején rendelkeztek a nemzeti helyreállítási alap felállításáról. Bevételeibe pontosan azt az összeget állították be, ami az uniótól jött volna, ami arra is utal, hogy a kormány azzal számol: az EB által felajánlott szeptemberi időpontig sem lesz megegyezés.

                                                                       ***

Orbán most azért érezheti magát a győztes nyergében, és hangoztathatja, hogy ha egy fillért sem kapunk Brüsszeltől, akkor is el tudunk lenni 2022 közepéig, mert az eddigi adatok szerint a költségvetés számára a vártnál kedvezőbben alakulnak a folyamatok. Az elosztható bruttó hazai termék becsülhetően 1600 milliárd forinttal nagyobb lesz annál, mint amivel a kormány a legutóbbi költségvetés-módosításkor számolt. Így a hiány is nőhet anélkül, hogy a vállalt deficitrátát (7,5 százalék) túllépnénk.

Rövid távon tehát nincs pénzügyi gond abból, hogy fittyet hányunk Brüsszelre, és mi diktáljuk nekik a megegyezés feltételeit. Középtávon azonban megnehezülhet az ország finanszírozása. Részint azért, mert a jogállamisági kritérium figyelembe vétele az unió rendes költségvetésére is vonatkozik, vagyis 2021-2027 között összesen hozzávetőleg 15.000 milliárd forint sorsáról lenne szó. Ezt saját erőből nem tudnánk kiizzadni. Részint azért, mert az unióval való viták elmérgesedését – megspékelve a Norvég Alap elvonása miatti Norvég Királyság elleni támadásokkal – a hitelminősítők nem nézik jó szemmel. A kockázatok növekedése láttán, pedig a külső hitelezők a legkevesebb, hogy megdrágítják a magyar gazdaság további finanszírozását.

A nemzeti szabadságharc mezébe bújva, Orbán Viktor és kormánya „Szép új világot” készít itt nekünk elő. Mindezt aránytalanul drágán teszi. S eme Új világ terheinek elviselésében még a „Nemzeti Hitvallás” imádságos jellegű fordulatai sem fognak segítséget jelenteni.