Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek – közölték a helyi hatóságokat.
A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott.
A tudósító elmondta, hogy a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás szoros helyismeretre vall – tette hozzá.
A tájékoztatás arra is felhívta a figyelmet, hogy szakértők szerint egyre több jel mutat arra – és a pénteki támadás is ezt erősíti meg – hogy az a tény, hogy egy bevándorló munkahellyel rendelkezik, még nem feltételenül azt jelenti, hogy integrálódott.
A tudósítás szerint a támadásnak legalább egy vagy két halálos áldozata van, de egyes információk szerint akár 11-en is életüket veszthették és az áldozatok között a gyermek is van.
A támadásban körülbelül 60-80 ember megsérült, köztük többen súlyosan és a halálos áldozatok számának emelkedésétől kell tartani.
A tudósító elmondta, hogy a magdeburgi támadás hatására Thüringia tartományban egy másik karácsonyi vásárt már bezártak, mert ott is támadástól tartanak.