Avar János halálára

Sebes György 2021. december 2. 14:09 2021. dec. 2. 14:09

Életének 84. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Avar János újságíró.

Nézem a Hírkeresőt, sehol semmi. Még nincs kint a haláláról szóló hír. Ő már rég megírta volna, s körbetelefonálta volna a barátait, hogy elmondja róla a véleményét. Már hiányzik. 

Mindent tudott. Amerikáról, a nemzetközi politikáról, a tendenciákról és a változásokról. Éles szemmel és – bár a hallása az utóbbi időben megromlott – éles füllel követte az eseményeket. Ha pedig hibát vett észre, vagy csak úgy gondolta, valami kiegészítésre, netán javításra szorul, azonnal szólt. 

Hírlapíró volt a javából. A hatvanas években a Népszabadságnál kezdte, aztán a „klasszikus” Magyar Nemzetnél folytatta. Az utóbbinak volt washingtoni tudósítója is és abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a magyarországi rendszerváltozást onnan, Amerikából nézhette végig. Aztán még majdnem tíz évig volt a Vasárnapi Hírek főszerkesztője is. 

2010 után – elvileg – nyugalomba vonult. De ez számára nem jelentett nyugalmat. Követte a világot és segített a magyar olvasóknak, hogy jobban megértsék, mi és miért történik. Rengeteget írt. A Népszava szerkesztőségében az a kiváltság ért, hogy sokszor elsőnek olvashattam az írásait. Javítani szinte sosem kellett bennük. Hiszen mindent tudott. 

Ismerte őt az egész ország. Még anno – Matúz Józsefné főszerkesztői időszakában – a TV Híradó egyik külpolitikai műsorvezetője is volt. Gyakran szerepelt a Fórum adásaiban, amikor a nézők újságírókat kérdezhettek. Aztán részt vett az ATV Újságíróklub című műsorában is. Lényegre törően és pontosan magyarázott, olyan ismeretanyag és naprakész tudás birtokában volt, hogy nem lehetett őt zavarba hozni.  

Nehéz lesz megszokni, hogy nem hív fel a legkülönbözőbb időpontokban, mert éppen látott vagy olvasott valamit, amihez megjegyzést kell fűznie. Elemzései, cikkei, írásai is hiányozni fognak. De biztos, hogy odaföntről továbbra is figyel minket és mindent. Most végre megnyugodhatna – de nem fog.

Nekünk meg nagyon hiányzik.