Az alapokról kell felépíteni egy új ellenzéki médiát, különben Orbán valóban marad 2030-ig

A Media1 oldalán a választás másnapján jelent meg egy podcast, amire Stumpf Andrást, a Válasz Online munkatársát és Polyák Gábor médiajogászt, egyetemi tanárt, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjét, az egyesült ellenzék immár volt médiaügyi kabinetvezetőjét hívtad meg. Mi lett a tanulsága a felvetett témának, alapkérdésnek, miszerint leválthatatlanná vált-e Orbán?

Mindketten eléggé tanácstalanok voltak. Anélkül, hogy spoilerezném a podcastunkat, amiben alaposabban is elemeztük a helyzetet, abban egyetértettek, hogy már annyiféle formát, módot, összefogást, össze nem fogást, félig együtt, félig külön kipróbáltak az ellenzéki oldalon és egyik sem vált be. Stumpf szerint még az sem irreális, amit Orbán mondott, hogy 2030-ig kíván miniszterelnök lenni.

Mennyiben segíthetett volna elvben egy ellenkező kimenetelű választást? Egyáltalán van-e még bármilyen lehetőség?

Felmerült a kérdés, elképzelhető-e egy orosz típusú médiahelyzet kialakulása, amikor már gátlás nélkül lekapcsolhatnak oldalakat, újságírókat zaklathatnak a privát szférájukban, de Stumpf András szerint ide azért talán nem jutunk el, nincs miért pánikolni. Polyák Gábort a személyes szakmai jövőjéről kérdeztem, aki jelezte, hogy sajnos már nincs szüksége az egyesült ellenzéknek a médiakabinet vezetésére. A parlamentbe jutott frakciók hatékonysága pedig több mint kérdéses lehet, vagyis hiába próbálnának akár csak napirendre tűzni egy ügyet. Polyák visszatér a szakmai civil szférába, viszi tovább a Mértéket és az oktatást az ELTÉ-n, amíg nem kerül az is alapítványi „szürkezónába”. Még azt sem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben külföldre költözik. Mindez nem lenne idegen a családja számára sem, mivel egy időben Németországban éltek, míg a honvágy haza nem hozta őket.

Sikerült-e vagy sem felmutatni, megfogalmazni bármilyen jövőképet egy hatékony ellenzéki összmédia megteremtését illetően?

Polyák Gábor felidézte, hogy volt korábban egy szándék a vidéki, illetve önkormányzati médiumok összefogására, egyfajta ellen-MTI megteremtésére, de ez súlytalannak, életképtelennek bizonyult. Az az út eddig nem vált be. Mindketten egyetérteni látszottak abban, hogy a jelen helyzetből Orbán kirobbanthatatlan. Kiút talán az lehetne, hogy a rendszer önmaga súlya alatt omlik össze, de annak nem csak ők, hanem mi, az ország is a kárát látnánk.

Miután a média területének és fogalmának szinte a teljes spektrumát figyeled, mi a szakmai véleményed: kialakítható-e egy közös médiapolitika akár a vidéki, ellenzéki önkormányzatok partnerségével? Van-e erre mozgástér?

Különösen vidéken, vagy hallgatsz podcastokat, vagy kénytelen vagy a fideszes rádiókat hallgatni. Esetleg találsz egy semleges, zenéket játszó rádiót, de aztán jön az óránkénti kötelező hírblokk, benne az MTI híreivel, amelyből ugyanúgy ömlik a kormánypropaganda. Először is annak a lehetőségét kellene megteremteni, hogy legyenek vidéken rádiók, de már adja is magát a következő probléma, hogy ahhoz frekvencia és rengeteg pénz kellene, márpedig a frekvenciákról a kizárólag kormánypárti tagokból álló Médiatanács dönt. Kiút lehetne a digitális rádiózás, a DAB+, ezt viszont még 2020 őszén lekapcsolta az NMHH, még a kísérleti üzem is megszűnt. Még ha a DAB+ jelentette technológiai szabadság rendelkezésre is állna, a vételéhez új típusú rádiókészülék kellene, vagyis el kellene terjeszteni, ráadásul a tartalomgyártásra pénz is kell. Ki, mikor, milyen költségből finanszírozná ezt, főként most, amikor az ellenzéknek amúgy is kevesebb pénze lesz a közös listából fakadóan? A választói csalódás is blokkolhatja a finanszírozási lehetőségeket, bár a csoda tudja, lehet, hogy pont ez inspirálhat befektetőket. Az biztos, hogy ezek hiányában eleve nagyon nehéz helyzetben vannak, amit valahogy meg kellene oldani. Ott van persze a YouTube, az internet, de itt az a probléma, hogy többek között nem lehet vele eljutni azokhoz a rétegekhez, amelyek nem interneteznek, vagy nem tartoznak a kemény magba és nem használnak videómegosztót. A YouTube hasznos, a Partizánt például sokan nézték, de egy olyan zárt közösséghez jut el, amelyik már eleve nyitottabb a közéletre, és ezért elmélyültebben tájékozódik. 

Ráadásul hosszú beszélgetésekből kiragadott disszonáns mondatok nem feltétlenül segítik a tömeges hallgatói-nézői réteg kialakítását.

A félreérthető kommunikáció visszaüt az alanyra, ez tény. Úgy kell beszélnie, hogy bármely mondatát a másik oldal kiragadhatja, kivághatja. Ráadásul nem vagyok meggyőződve arról, hogy a vidéki térségben, miután az emberek hazatérnek a dolgos hétköznapokból, még meghallgatják ezeket. Pár százezer embert elérnek, szép szám, de a szavazók ennél jóval többen vannak. Ráadásul eleve nem fogyaszt mindenki médiaterméket, nem mindenki vásárol újságot, néz tévét, őket is el kellene érni. Erre alkalmasak lehetnek például az óriásplakátok, de ennek a lehetőségét is lezárta a Fidesz. Mint ismert, a kormányoldalhoz tizenkét és félszer több plakáthely került, mint az ellenzékhez, miután a plakátos cégek többnyire nemet mondtak az ellenzék megrendelésére. Ráadásul nemcsak most, hanem gyakorlatilag az eltelt négy évet végigkampányolta a különböző óriásplakát-üzenetekkel a kormány. A kampányok jelentős része végtelenül primitív volt, gondoljunk csak a „gőzölgő” fejű Soros Györgyöt tartalmazó plakátokra, de pont ezért azonnal befogadható a legegyszerűbb ember számára is. Jól ismerte fel a kormány, hogy az egyszerű üzenetekkel lehet megszólítani az embereket, és tudta, hogy az értelmiség, amelyik átlát ezeken, kisebbségben van. Egyébként a plakáthelyekhez cégek kellenek, a cégekhez pénz, méghozzá nagyon sok. Ezt annak idején ügyesen megoldotta a Fidesz, miután a Mahírrel megvetette a plakáthelyeket és a közbülső időkben piaci alapon használták, vagy ha épp leállt a piac, az állam hirdetett ezeken. Van még egy probléma, hogy politikai kampányt csak a kampányidőszakban, a négy éves ciklus véghajrájában enged meg a megváltoztatott választási törvény. Eközben viszont a kormány már ott túlerőbe kerül, hogy négy éven át „kormányinformációként” tálalva támadja az ellenzéket. Jó kérdés, hogy ha plakátos cégeket szeretne magának az ellenzék, honnan is lenne ehhez pénze, illetve egyáltalán akadna-e eladó cég. De még ha ez meglenne, akkor is csak egyetlen kommunikációs felületről beszéltünk.

Ezekre az alapokra kellene apránként rá- és felépíteni egy országosra kiterjeszthető médiát?

Ha győzni szeretne az ellenzék, el kellene jutniuk mindenhova, a legutolsó kis faluba is, egyesével mindenkihez, és nem csupán a választások előtt, hanem folyamatosan jelen kellene lenniük. Ez jelenleg aligha teljesül. Most legfeljebb a fideszes „megszállás” alatt lévő megyei lapok jutnak el maximum minden faluba. Beszéljünk a tévéről is! Hiába érhető el körülbelül 120 magyar tévécsatorna, közülük alig van olyan, amelyik közéleti híreket ad, olyan meg, ahol nem a propaganda megy, jó, ha egy-kettő. Propagandát ad, nyíltan kampányol a Fidesz mellett az M1, a TV2, a HírTV. Az RTL Klubot szokás a kormánytól független tájékoztatás egyik helyeként emlegetni, alapvetően korrekt munkát végeznek, csakhogy a csatorna műsoridejének túlnyomó többségében közéleti hírekre ott is nagyon kevés idő jut. Egy kis szegmens egy kis szegletében előfordulnak kritikus hírek, de a Híradót, a Házon kívül és a XXI. Század című műsort leszámítva, nem nagyon maradt más, Baló György halála után a késő éjszakai napi politikai elemzőműsor helyére is más került. Az RTL mellett az ATV beenged ellenzéki vezetőket, de amikor például a választások napján napközben ott teleshop megy, míg vele szemben a HírTV-n épp a voksolás ideje alatt is a Fidesz mellett agitálnak, látszik, mennyire mások az erőviszonyok az egyik vagy a másik térfélen. Egyáltalán nem színes a hazai tévés hírkínálat. Egyébként az RTL-nél a kereskedelmi logika is azt mondatja, hogy mivel többen nézik a sorozatokat és showműsorokat, ezért inkább ezekkel szállnak be a nézettségi versenybe, nem pedig azzal, amikor stúdióvendégek vitatkoznak a közéletről. Ami pedig például a német közmédiát illeti, ők ugyan értékes tartalmakat tesznek közzé immáron Magyarországon a YouTube-on és a Facebookon, de aligha ezek a riportfilmek fogják megbuktatni az Orbán-kormányt, hiszen egy YouTube-on elérhető csatornával megint csak legfeljebb a „kemény magot” lehet elérni, és egyébként sem kormányellenes vagy épp ellenzéki anyagokról van szó. Ráadásul egy idős néni valószínűleg azért még nem a YouTube-bal kel vagy fekszik – tisztelet persze a kivételnek –, de biztosan nem ez az elsődleges hírforrás ma még.

Az érintett önkormányzatokkal ki lehetne-e alakítani egy ellenzéki médiát?

Bár az önkormányzatoknál a polgármesterek a helyükön maradtak ott is, ahol most narancsszínbe borult a parlamenti választásokon a körzet, ezért itt lehetne némi mozgástér a helyi tájékoztatás megteremtése érdekében. Itt viszont az is problémát jelent, hogy ha a pénz az önkormányzattól érkezik, akkor ezek a lapok, még ha törekednek is a korrekt és objektív tájékoztatásra, ott lesz az újságíróikon a „bélyeg”, hogy ők minden bizonnyal az adott ellenzéki vezetésű önkormányzatot szolgálják. Tehát hiába hoznak létre az ellenzéki vezetésű önkormányzatok közös alapítványt a finanszírozásra, mivel politikailag ez is támadható, az elérni kívánt emberek fenntartással kezelhetik. Vagy el sem olvassák, meg sem nézik, mondván, ezek úgyis „a Soros pénzén” működnek. Vagy tegyük fel, létrejön egy ellenzéki tévécsatorna. Akkor azt még el is kell helyezni a kábelszolgáltatóknál, amikből az egyik legjelentősebbet épp most vásárolta fel kiemelt nemzetstratégiai beruházásként a kormány segítségével a 4iG. Láthattuk, hogy még a kormány-közeli TV2 néhány éve indult új csatornáinál is gondok voltak, hogy be tudjanak kerülni a kínálatba, mivel eleve telített csatornaszámmal működnek a szolgáltatók. Végül az lett a megoldás, hogy egyes szolgáltatók kivették az Euronews hírcsatornát a kínálatból, megfosztva egyes embereket a kedvenc hírforrásuktól. Egy új csatornát egyébként elviekben addig nem raknak be a kábelhálózatba, amíg nincs érdemi nézettsége, érdemi nézettsége viszont csak akkor lehet, ha benn van a kábelhálózatban. A rádiók esetében pedig – ahogy említettem – a Médiatanácsnál kell frekvenciát szerezniük.

Az eddigiektől némileg eltérően, erős közéleti politikai „kommünikét”, elemzést jelentettél meg, erősen kritizálva a kialakult médiaviszonyokat, illetve, hogy az ellenzék itt óriási hibát vétett. Mit értesz ezen, egyáltalán mit tehet és mit nem tett meg az ellenzék?

Csak egy gyors helyzetértékelés volt a célom a Media1 tematikájának megfelelően, médiapiaci szemszögből, illetve, hogy felhívjam a figyelmet, ha nem találnak ki valamilyen politikai kommunikációs stratégiát erre a médiahelyzetre, akkor szinte garantált egy újabb választási vereség, és a mostani vereségben is komoly szerepük volt az említett problémáknak. Nyilván nem ennek átgondolása most az első, hanem a sebek nyalogatása, de ez volt jellemző az előző négy évre is, hogy nem találták ki az üzenetek eljuttatásának hatékony formáit, lehetőségeit. A Mi Hazánk végtelenül egyszerű és primitív szlogenjét, a „Covid-diktatúrát” megjegyzed és megérted. Az ehhez hasonló, nagyon egyszerű üzenetek, szlogenek hiányoztak az ellenzéki kommunikációból. Olyan hirdetésekkel találkoztam, hogy egy képen volt az összes ellenzéki jelölt feje, azt üzenték, hogy összefogtak, de valójában nem tudták bemutatni rendesen a programjukat. Az üzenetek ráadásul nem jutottak el a megcélzott emberek tömegeihez. Ez persze nyilván érthető a sok párt összefogása miatt, de nem volt egységes és koherens a kommunikáció, mint a Fidesznél – amire persze lehet azt mondani, hogy ők könnyű helyzetben vannak, hiszen nem több pártnak kell közösködnie. Ott mindenesetre a groteszk határát súrolva, sőt, átlépve, de mindenki – mint a papagáj – ugyanazt mondta. Az ellenzékiek szempontjából az is problémát jelenthetett, hogy budapesti fejjel meg pártvezetőként gondolkozva úgy vélhették, vidéken mindenki képben van mindennel. Márpedig ez nem így van: lehet, híreket sem néznek, a statisztikák pedig nagyon félrevihetnek. Arról nem beszélve, hogy az utolsó pillanatban felbukkant háborús kommunikációt is nagyon félrekezelték: ahelyett, hogy eljutott volna a szavazókhoz, hogy az Ukrajna elleni háborút Orbán Viktor barátja, Vlagyimir Putyin indította, a kormány magát a béke oldalán állóként tudta bemutatni, és az ellenzék védekező álláspontba kényszerült. Az az abszurd helyzet is előállt, hogy épp Márki-Zay a Partizánnak adott hosszabb interjúját néztem, amikor is egyszer csak elindult közben többször is az a Márki-Zay ellenes negatív, a jelölt szavait kiragadva, manipulatív módon tartalmazó propagandavideó, ami úgy állította be, mintha háborút szeretne az ellenzék. Ebben a formában hiába volt ez csúsztatás, ezt a magas labdát kihasználták. A YouTube-on elköltött reklámösszegek egyébként a hiányos jogi szabályok miatt nem számítanak kampányköltségnek, annyit költenek rá, amennyit akarnak. Az ellenzéknek most nulláról, az alapokról, nagyon alaposan és villámgyorsan újra kell gondolnia mindent, a kommunikációs stratégia szintjén is, ha 2026-ban győzni akar. Most rosszabbul állnak, mint négy éve, pedig akkor sem volt derűs a helyzetük.

Milyen megoldások állnak az ellenzéki média megteremtése előtt, vagy a negyedik kétharmad végleg és hermetikusan lezárhatja a médiaviszonyokat?

Nem vagyok optimista a magyar „médiapiac” kapcsán, holott további megszerezhető, felvásárolható termék, lap már alig akad. Akik azonban még talpon vannak és próbálnak korrekten tájékoztatni, azok számára gondot jelenthet, ha az emberek, az olvasóik, nézőik apátiába esnek és még azoktól is elfordulnak átmenetileg, akiket eddig követtek, támogattak, kattintottak. A másik veszély az lehet, ha elkezdenek kitenni a kábelszolgáltatók a hálózataikból egyes tévécsatornákat, például az RTL Klubot – ennek azonban gátját jelentheti, hogy az egyik legnagyobb nézettségű csatornáról van szó, és nehéz lenne megmagyarázni az eltávolítását, bár találtak megoldást hasonlóra Oroszországban. Ha ez ne adj’ isten megtörténik, akkor ez azt jelenti, hogy végképp Oroszországot kezdtük el utánozni, és akkor már csak egy lépés választ el bennünket az újságírók letartóztatásától vagy hasonlóktól. Berlinben például elég sok olyan újságíró élt már az elmúlt években, aki elmenekült Putyin miatt Oroszországból. Nem szabad, hogy idáig fajuljanak a dolgok és szükségünk legyen a bőröndre! Az országnak sem lenne jó, ha az értelmiség egy újabb nagy csoportja elmenne innen.