Az Alkotmánybíróság a fővárosnak adott igazat a szolidaritási hozzájárulás ügyében

HírKlikk 2024. október 25. 19:50 2024. okt. 25. 19:50

Az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki döntésének indoklása több szempontból is a főváros álláspontját támasztja alá a szolidaritási hozzájárulás kivetésének módja és annak mértéke miatt indított perben – közölte a fővárosi önkormányzat. A Magyar Államkincstárral szemben indított per így a bíróságon folytatódik – tették hozzá.

Ismertetésük szerint igazat adott az Ab a fővárosnak abban, hogy a Magyar Államkincstárnak a fővárost ügyfélként kezelő hatósági eljárásban kellett volna megállapítania az önkormányzatot érintő elvonás mértékét, amellyel szemben adott a jogorvoslat lehetősége. Kiemelték, hogy ez annak tükrében különösen fontos, hogy az Ab szerint a szolidaritási hozzájárulás összegének megállapítása során meg kellett volna vizsgálni, hogy az nem lehetetleníti-e el az önkormányzatot feladatai ellátásában.

Kitértek arra is, hogy az Ab az Állami Számvevőszék (ÁSZ) független jelentéséből azt a következtetést is levonta, hogy a főváros költségvetési gazdálkodása az utóbbi években egyre inkább elnehezült, ám a szolidaritási hozzájárulás mértéke mégis tovább emelkedett.

Sőt az Ab abban is a fővárosnak adott igazat, hogy ha az állam több hozzájárulást von el Budapesttől, mint amennyi támogatást ad, akkor az ellentétes lehet az európai Önkormányzati Chartában és az Alaptörvényben biztosított önkormányzati autonómiával – írták.

Az Ab indoklását alapul véve bízhatunk abban, hogy a főváros álláspontját igazoló jogerős döntés születik a Fővárosi Törvényszéken – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom