Az államtitkár szerint ismét a keresztes háborúk korát éljük

HírKlikk 2025. január 29. 17:30 2025. jan. 29. 17:30

A kereszt mindig a békére hívja fel a figyelmet, és szemlélteti, jelképezi azt az értékrendet, arra az értékrendre épülő kultúrát, amely lehetővé tette azt, hogy Európa mindig a béke útjára találjon – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára szerdán a Bács-Kiskun vármegyei Kecelen.

Latorcai Csaba – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) ügyvezető alelnöke – a felújított keceli Bakusz-kereszt felszentelésén elmondta: a KDNP „Fogadj örökbe egy keresztet!" országos kezdeményezéshez már több mint 160 település csatlakozott, az összefogás példaértékű.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az út menti keresztek nem csupán vallási jelképek, hanem valódi igazodási pontok mind fizikai, mind pedig szellemi értelemben. Hozzátette, azok az emberek és szervezetek, akik hozzájárulnak egy kereszt felújításához, kifejezik a béke iránti vágyukat.

Ismertette, már 1940-ben is a helyiek azért imádkoztak a keceli keresztnél, hogy béke legyen Magyarországon, de akkor nem sikerült elkerülni a háborút.

„Legyen ez egy tanulság arra is a ma vezetőinek, hogy bármi áron, minden eszközzel azon kell dolgozni, hogy béke legyen a kontinensen, és véletlenül se hagyjuk magunkat belegyömöszölni, beletuszkolni, vagy éppen belesodortatni egy háborús konfliktusba" – hangsúlyozta Latorcai Csaba.

Az államtitkár szerint a kereszténységen nyugvó európai kultúra kétezer éven keresztül biztosította Európa fejlődését, a magyaroknak pedig megteremtette azt, hogy a 21. század elején is magyarul beszélhetnek, de – mint mondta – ez a keresztény kultúra veszélyben van.

Úgy fogalmazott, hogy „ismét a keresztes háborúk korát éljük, és meg kell védenünk a kereszténységet, ugyanúgy, mint nyolcszáz esztendővel ezelőtt", csak most más eszközökkel.

Hozzátette, most is egyes hatalmak arra törekszenek, hogy „ezt a páratlan kincset, ami a béke és a nyugodt fejlődés záloga, megsemmisítsék, eltiporják, vagy a történelem süllyesztőjébe dobják".

„Az eltörlés kultúrája, a woke-kultúra, amely nem ismer se Istent, se embert, elsődleges célja, elsődleges ellensége a kereszténység" – hangsúlyozta Latorcai Csaba, majd azt mondta, reményei szerint 2025 nem csupán egyházi értelemben, hanem más értelemben is a reménység éve lesz, és meghozza Európa békéjét.

Kiemelte: Magyarország kormánya a saját eszközeivel azon dolgozik, hogy megteremtse a békés fejlődés lehetőségét a gazdaság és a családok számára is.

Hozzátette, 2025-ben a béke fenntartása mellett az a cél, hogy azt a középosztályt, amely „mindig a hátán hordozta az országot", gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális értelemben segítsék, hogy „minden magyar család 2025-ben is egyet előre tudjon lépni". Ehhez azonban összefogásra, közös erővel történő béketeremtésre van szükség – szögezte le az államtitkár.

Benedeczki Tamás, Kecel polgármestere (független) a KDNP kezdeményezéséről szólva azt mondta, hogy az örökbefogadás nemcsak a jelenről, hanem a jövőről, a jövőbe vetett hitről is szól, és a „szív szeretete szükséges ahhoz, hogy ez működjön".

Hozzátette, a kereszt felújítása megmutatta a keceli hívek összefogását is.

A felújított keresztet Vass Huba Zoltán plébános szentelte fel. Elmondta, az útszéli kereszt az isteni bölcsességet hirdeti, amely minden földi út felett áll, és a kereszt az isteni szeretet örök jelképe, amelyben megtestesül Jézus Krisztus végtelen áldozata is.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. október 3-i adása itt nézhető meg: