Orbán nagy átverése; ócska nézők lettünk
Bosszant, hogy a rút becsapásra csak menet közben jöttem rá. Voltaképpen minden előre ki volt találva, pontos koreográfia szerint működött a dolog. Meg volt írva, mi hogyan fog történni, és a végeredmény is az előre megbeszéltek szerint alakult. Washingtonban már nem volt valódi tárgyalás, pusztán egy operett előadása. Félreértés ne essék: nem azt kifogásolom, hogy végül Trump mindenben engedett Orbánnak, mert bár a részletekben még megbújhat az ördög, de a látszat most az, hogy Magyarország – másként: Orbán – teljes győzelmet aratott; a kevély Trump mindenben engedett: hozzájárult az orosz energia szankciómentességéhez, a magyar családok megmenekültek a háromszor drágább energiaszámláktól, ezen felül még kis atomreaktorokat is vásárolhatunk, Paks is megépülhet, jönnek az amerikai beruházók, mennek a magyar „kifektetők” (via Orbán), szóval összességében: coki, Biden.
Orbán eljátszotta azt a zenét, amit Trump leginkább szeret hallani és hallgatni: az elődje mindent elrontott, és ő hivatott helyrehozni azt; mintha csak Orbánt hallanánk, ahogy a saját teljesítményéről beszél.
Szóval a magyar miniszterelnök népes küldöttséget ültetett fel a gépre – még abból is előnyt és erényt akartak csinálni, hogy egy egyszerű Airbusszal mentek, semmi luxus, semmi különgép. Ott lehetett az utazók között egy sor sajtómunkás, az interjúk készítése már a gépen megkezdődött; ott lehetett vezérigazgatók tömege, rengeteg videó került ki a közösségi oldalakra, amint Orbán anekdotázik, tömegek veszik körbe, a kormányfő hihetetlenül nyugodt – minek izguljon, már hatodszor találkozik Trumppal –, ezzel szemben a tét hihetetlen magasra lett helyezve, élet és halál kérdése a megállapodás, hallhattuk. De hát ilyenkor kell a stratégiai nyugalom: noha a világ legjelentősebb politikusán múlik az élet vagy a halál, ráadásul egy kiszámíthatatlan emberen, de minek olyankor izgulni, kiváltképp, ha olyan vezetőnk van, aki még Trumppal is képes folyamatos beszélő viszonyt fenntartani.
Pénteken – de már az indulás előtt – mindenki szerepet játszott, még maga az amerikai elnök is, aki egy héttel ezelőtt kijelentette: Orbán kivételt kért, de nem kapott. Utólag jöttem rá, hogy az is csak egy kimódolt interjúcska volt. Utólag döbbentem rá, hogy a kép, amit láttunk, hamis volt. Trump előadása nem volt hiteles, ahogy mondta – és amikor mondta – cáfolta azt is, hogy valaha színészkedett (Reszkessetek, betörők!). És az dühít, hogy erre is csak pénteken reggel jöttem rá, igaz, még az eljátszott tárgyalás előtt: akkor jöttem rá, hogy át vagyunk verve, a performance hamis, a szereplők betanítottak, olyanok, akik örülnek, ha statiszta szerephez jutnak a Nagy Ember mellett. (Ha nem hiszik, hogy minderre péntek reggel döbbentem rá, nézzék meg a KlikkTV-n az „Egy óra Orbán Viktorral” című beszélgetést, ahol Galgóczi Eszterrel elemeztük a reggeli Kossuth rádiós orbáni megszólalást; akkor vált eléggé egyértelművé számomra, hogy egy operettdarab nézői vagyunk…)
Emlékezzenek még arra is, hogyan követték egymást az események! Előzetes sajtótájékoztató, egy sor amerikai újságíróval, akik szépen alákérdeztek Trumpnak és Orbánnak – de köztük egy NBC-s kollégával is, akit Trump lényegében elküld a francba: „fake news platformot képviselsz”, nem is akar neki válaszolni, de azért válaszol – tehát mutatott egy kis kötözködést Orbánnak; „így kell ezekkel bánni, barátom.” Aztán elvonulnak a főszereplők egy hosszú, éjszakába nyúló beszélgetésre, majd alig néhány óra múlva már Orbán tart sajtótájékoztatót a teljes sikerről. Szijjártó moderálja a sajtótájékoztatót, „újságíróknak” nevezett emberek tömege érdeklődik, Szijjártó – amúgy amerikai módra – keresztnevükön szólítja őket, a termet belengi az ál-érdeklődés és a baráti hangulat; ide nem jut egy NBC-s jellegű magyar kolléga. A kiutaztatottak között egy ellenzéki sem akadt, de az egész olyan, mintha valódi lenne. Sok-sok kérdezővel; a magyar sajtó rohant Washingtonba; a világ nem tudja, hogy csak a kivételezettek lehettek ott, nehogy bárki belezavarjon az előadásba egy oda nem illő kérdéssel.
Csúnyán át lettünk verve, legalábbis a kitervelt színjátékkal. Hogy a megállapodás mennyire volt valódi – amúgy: előre kialkudott –, vagy csak egy segítség Orbánnak a kiélezett választások előtt, az majd valamikor ki fog derülni. De ez a színdarab most nagyon kellett a magyar miniszterelnöknek; ráadásul meg is jutalmazhatta a hozzá hűségeseket: ott lehettek egy washingtoni úton, ott lehettek Orbán közelében, ott lehettek a Fehér Házban, szereplők lehettek egy Orbán rendezte darabban. Mint ahogy mi mindannyian, akik hűségesen asszisztálunk ehhez a darabhoz: ott ülünk a nézőtéren, és még helyenként tapsolunk is...
