Az államtitkár szerint a magyar mentőszolgálat sok szempontból megelőzi a nyugat-európaiakat
Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a budapesti Hősök terén, ahol az év végéig érkező 101 gépkocsiból húszat mutattak be.
Takács Péter közölte: a kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, így az autók átlagéletkora hat év alá csökkent.
Mint mondta, nemcsak a gépjárművek újak, hanem a bennük használt mentéstechnikai eszközök is a legkorszerűbbek. A mentés fejlődésével is lépést kell tartani, így az eszközök, az informatika és a mentésirányítás területén is igyekeznek a világ élvonalába kerülni. „Elmondható, hogy a mentőszolgálat ide tartozik" – tette hozzá.
Az államtitkár unikálisnak nevezte, hogy a mentést egy szervezet végzi Magyarországon, és erre az alapra építkezve, egy világszínvonalú ellátást tudnak biztosítani. Mint fogalmazott, az ellátás homogén, a kiérkezési időkre optimalizálva helyezkednek el a mentőállomások, és az azonos felszereltségű gépkocsik garantálják mindenhol az egyforma ellátást.
„Ha az egészségügyi államtitkár azt mondja, hogy a magyar mentőszolgálat nemcsak felveszi a versenyt a nyugat-európaiakkal, hanem sok szempontból meg is előzi azokat, akkor erre büszkének kell lenni" – hangoztatta.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, év végéig 101 új mentőautót vásárol a szervezet 9 milliárd forintért.
Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború miatt akadozó beszerzési és ellátási láncok egy időre visszavetették az új autók gyártását és így a beszerzést is, most azonban ez „felpörög", és ismét lesz gépkocsibeszerzés.
Mint fogalmazott: büszke a bajtársakra, a mentők közösségére és arra a szolgálatra, amely egységes elvek szerint, a legmodernebb flottával és protokollok alapján dolgozik.