Az Azovsztal kiesése az egész világon tovább emelheti az acélipari árakat
Magyarország, de szinte az egész világ építőipara megérzi az Azovsztal acélmű pusztulását. Az anyaghiányos európai építőiparból egy 41 millió tonna acélterméket gyártó vállalat tűnt el.
A világ lélegzetvisszafojtva figyelte az elmúlt napokban, mi történik Mariupol utolsó bástyájával, az Azovsztal acélművel, illetve a gyár alatti katakomba-rendszerbe visszahúzódó ukrán katonákkal és civilekkel, becslések szerint 2-3 ezer emberrel. Szerencsére néhány civil elhagyhatta a bunkerrendszert, de a gyárral kapcsolatban csak a háborús logika érvényes, már arról is láthattunk képeket, hogy az oroszok teljesen földig rombolták az értékes gyártókapacítást – írta meg a Telex.
Egy időben ugyan még abban is lehetett bízni, hogy amennyiben az oroszoknak tartós terveik vannak a régióban, legalább az értékeket nem pusztítják el, hiszen a jövőben már lehet, hogy majd nekik kellene itt gyártani, kenyeret adni a lakosságnak. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy a háborús logika minden „közgazdasági” logikát felülír.
Az Azovsztal vas- és acélművet még 1930-ban alapították, a környék messze legnagyobb üzeme volt, több mint tízezer ember dolgozott a 92 éves gyárban.
1935-től acéltermékeket gyártott, majd amikor a második világháborúban a nácik elfoglalták, átalakították lőszergyártásra. Aztán szép lassan felépült újra a hatalmas konglomerátum, illetve az a bunkerrendszer is, amelyet 2014-ben is használtak már, mert a szakadárokkal itt is voltak harcok.
A gyár sorsát két nagyon jelentős ukrán oligarcha viselte a szívén. Rinat Ahmetov, aki a Metinvest-csoport mögött a tulajdonosa volt a cégnek. A tatár származású üzletember a Sahtar Donyeck focicsapatról is ismert, amúgy nagyon sok energetikai érdekeltsége is van. Valaha ő volt egész Európa leggazdagabb embere, de a háború már nagyon rég megtépázta vagyonát, mert sok érdekeltsége volt a vitatott keleti területeken. A másik ismert oligarcha Szergej Taruta, Mariupolban született, és az Azovsztalnak volt sokáig a munkatársa, majd fontos vezetője. Ő később Donyeck megye kormányzója volt, és egy másik acélipari érdekeltséget is megalapított, az ukrán-orosz ISD nevű cége révén a mi Dunaferrünket is birtokolta.
Ami a gyárral történik, kihat a térségre. Az ellátási láncok koronavírus okozta sérülése után a háború miatt súlyos alapanyaghiánnyal nézünk szembe. Vannak kritikus anyagok, így a szerkezeti acélok esetében gond van, mert 60-80 százalékban orosz és ukrán importot használt Magyarország, amelyek elzáródtak.
Mariupol 41 millió tonna acélt gyártott évente, összehasonlításképpen, az ISD, Dunaferr 1,5 millió tonnát tud. Vannak alternatív szállítási lehetőségek (török, ománi, kínai import), de ezeknek a minősége más, mint a korábbiak voltak, így a minőségbiztonságnak is különös fontossága lesz most.
Az Azovsztal annyira nagy gyártó volt, hogy kiesése az egész világon tovább emelheti az acélipari árakat. Az igazsághoz tartozik, hogy azért a legnagyobbak, így a China baowu, vagy az indiai Arcelor Mittal az elmúlt években a kapacitásait nem teljesen kihasználó Azovsztalnál már egy nagyságrenddel nagyobbak voltak, de a kelet-ukrajnai termelés kiesése az amúgy is kínálati szűkösségekkel leírható újabb csapás a világpiacnak.
