Az éhezés a napi rutin része
|
2017. március 9. 11:46
2017. márc. 9. 11:46
"Amíg a hatalom helikopterezik, kastélyt, földet, szállodát szerez, több százezer magyar gyermeknek az éhezés a napi rutin része" - mondta mai sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, aki szerint teljes régiók vannak ma Magyarországon, ahol hétvégén és iskolaszünetben semmit sem esznek a gyermekek, mert csak az iskolában jutnak ételhez.
A politikus úgy fogalmazott: 2014-ben, a "nagy állami statisztikahamisítások előtt" a Központi Statisztikai Hivatal még 494 ezer mélyszegénységben élő gyermeket tartott nyilván, egy évvel később viszont már csak 77 ezret.
Kiemelte: a Demokratikus Koalíció 2018 után, kormányra kerülve felszámolná a gyermekéhezést.
Háromszori étkezést biztosítana minden gyermeknek az év összes napján, hétvégén és ünnepnapokon is, valamint bővítené a bölcsődei férőhelyek számát és minden bölcsődében és óvodában biztosítaná a rendszeres fejlesztő-foglalkozásokat. Emellett csatlakoztatná Magyarországot ahhoz az európai kezdeményezéshez is, amely létrehozná a gyermekjogok védelmének független, EU-s ellenőrzését. Ha ez sikerül, akkor a kormányok jöhetnek és mehetnek, egyetlen magyar gyermek sem fog korgó gyomorral lefeküdni - jegyezte meg.