Veszélyes útra téved a Fidesz a Pride betiltásával
Az alaptörvény ma is leszögezi, hogy a „családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Ha ehhez még hozzáteszik, hogy a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való jog minden más joggal szemben elsőbbséget élvez, ráadásul az ember férfi vagy nő, akkor ez a fasiszta ideológiára kínosan hajazó, gyalázatos történelmi emlékeket idézhet. A náci ideológia szerint a zsidó, a cigány, a homoszexuális, de még a kommunista sem ember, akkoriban megsemmisítésre ítélték őket. Orbán Viktor emiatt nemzetközi fórumokon újabb pofonokba szaladhat bele – figyelmeztet Magyar György.
Orbán Viktor a múlt szombati évértékelőjén azt mondta, az idén már felesleges megszervezni a Pride-ot: Gulyás Gergely bejelentette: az eddigi keretek között az LMBTQ-közösség tagjai biztosan nem tarthatják meg a szokásos rendezvényüket; s a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is közölte, hogy az alaptörvényben rögzítik majd: a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való jog minden más joggal szemben elsőbbséget élvez – vázolta a jelen állapotot a Magyar ügyvéd Blog legfrissebb posztja. Magyar György feltette a kérdést: vajon erre hivatkozva korlátozhatják a világhálón elérhető tartalmakhoz való hozzáférést is? Ez esetben ugyanis Magyarország Észak-Koreával kerül egy platformra. Attól meg mit remél a hatalom, hogy az alaptákolmányba foglalná: az ember nő vagy férfi? Mi lesz azokkal, a 2023-ban végzett nemzetközi felmérés szerint a népesség majdnem tíz százalékát kitevő személyekkel, akik az LMBTQ-közösséghez tartozónak vallják magukat? Magyarországon ez egyébként hét százalék volt. A transzneműek arányát ezen belül egy százalékra teszik.
„Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez” – idézi az alaptörvényt a poszt, megjegyezve: a „gránitba vésett” alaptákolmány 2018-tól hatályos negyedik módosítása szerint a „véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”. (Ezt akkor azért találták ki, hogy ne lehessen a miniszterelnök háza előtt tüntetni.) A gyülekezési jogról szóló törvény pedig tartalmaz egy másik gumiparagrafust, miszerint egy nyilvános rendezvény – például egy felvonulás – betiltható, ha az „mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme (...) enyhébb korlátozással nem biztosítható”.
„A Pride-ot mihamarabb be kell tiltani!” – szögezte le a Facebookon Lázár János miniszter. Szerinte a „hálószobában mindenki azt csinál, amit akar. A Pride azonban közügy, megbotránkoztat és provokál, amit a gyermekek védelmében mihamarabb be kell tiltani”. „Be bizony! Világos beszéd!” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a kormányfő.
Kiegészíthetjük ezt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében hozott egyes szabályok módosításáról szóló, 2021-ben hozott törvénnyel. Amely szerint a „gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Az ilyen kiadványokat fóliába kell csomagolni, és a könyvesboltokban valamilyen rejtett zugba el kell dugni.
Az alaptörvény ma is leszögezi, hogy a „családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Ha ehhez még hozzáteszik, hogy a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való joga minden más joggal szemben elsőbbséget élvez, ráadásul az ember férfi vagy nő, akkor ez a fasiszta ideológiára kínosan hajazó, gyalázatos történelmi emlékeket idézhet. A náci ideológia szerint a zsidó, a cigány, a homoszexuális, de még a kommunista sem ember, őket akkoriban megsemmisítésre ítélték.
A NER mintha ezen a rossz emlékű úton tenné meg az első lépéseket azzal, ha a kétharmad birtokában kimondaná: mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez, kivéve az LMBTQ-közösségek tagjait, akik legfeljebb zárt térben, saját körükben élhetnének a vélemény-nyilvánítás szabadságával. Ezt azonban talán még a fideszes Alkotmánybíróság sem nyelné be, nem is beszélve az Emberi Jogok Európai Bíróságáról. Ha Orbán újabb frontot kíván nyitni, az Európai Bizottság is minden bizonnyal kötelezettségszegési eljárást indítana emiatt.
Az érintett kisebbség számára egyetlen lehetőség kínálkozik: jelentsenek be minél több demonstrációt, a tiltás esetén pedig forduljanak bírósághoz, majd a keresetük elutasítása esetén éljenek az alkotmányjogi panasz lehetőségével. Ha itthon nem járnak sikerrel, az emberi jogi bíróságon nagy valószínűséggel elégtételt kapnak. Ilyen durva diszkriminációt egyébként az Európai Unió Bírósága sem hagyhatna szó nélkül.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 20-i adása itt nézhető meg: