Az emberek már abban sem bíznak, amiben kellene

Definíció szerint, felelőtlennek azt szoktuk nevezni, aki valamilyen szociálisan elvárható óvatosságot nem vesz figyelembe.  Vigyázni kell azzal, hogy kit, hogyan minősítünk, mert a másik szerintünk felelőtlen viselkedése adódhat személyiségéből, tudatlanságából, informálatlanságból, és bizalomvesztésből is. Ha például ki kell menteni valakit valahonnan – mint az embereket a Balatonból –, tűnhet úgy, hogy felelőtlenek voltak, bár az is, lehet, hogy nem is tudták, hogy riasztás van. De a szakember magyarázatában eljutott odáig, nagy gond lehet, hogy az emberek nem bíznak a hivatalos álláspontokban, nyilatkozatokban. Szendi Gábor példaként említette, ha egy orvos azt mondja neki, hogy meg fog halni, ha nem szedi a koleszterincsökkentőt, akkor, miközben magában mosolyog, már tudja, hogy ide többet nem jön.    

Szerinte annyira megbízhatatlanok az információk, hogy az emberek már abban sem bíznak, amiben kellene. Nyilván ez fokozott gyanakvásból is adódhat, és akkor nem beszélünk az összeesküvés-elméletben gondolkodókról, ami szintén a bizalomvesztés miatt alakul ki. A jelenlegi információáradatban ellentétes hatások zúdulnak ránk, ezért borzasztóan nehéz megítélni, hogy melyik a helyes és melyik a téves. De ezekre hivatkozva mondjuk a másikra, hogy felelőtlen. Az emberek jó része úgy gondolja, hogy ő éppen felelősséget vállal, miközben más megítélése szerint pont akkor felelőtlen. 

– Vannak, akik otthonról, a fotelből gondolják, hogy felelősségteljesen viselkednek, amikor véleményt mondanak, mások kimennek tüntetni. A „fotelesek” már belefásultak?

– A fásultság tartós állapot, azért alakul ki, mert a fásultak nem éreznek erőt és lehetőséget a változtatásra. Úgy érzik, hogy eszköztelenek, erőtlenek a változtatáshoz. Itt már komolyabb ingerekre van szükség ahhoz, hogy ebből kimozduljanak az emberek, mert úgy érzik, nincs hatásuk a körülményekre, a dolgokra. A fásultsággal szembeni védekezésként van, aki lerészegedik, van, aki vad kártyapartikba menekül, elkezd veszélyesen vezetni, a lényeg, hogy talál valami olyan elfoglaltságot, ami kellemes, eufórikus érzésekkel tölti fel, viszont ebben már kevésbé fontolja meg, hogy mit tesz és annak mi lesz a következménye. Indulatokkal is lehet ideig-óráig hergelni, aktivizálni a fásultakat, de ennek nem lesz hosszan tartó hatása. Mondjuk, egy tüntetésen jól kiordibálhatja magát, aztán hazamegy és nem történik semmi, visszazuhan a fásultságba. 

– Olyanok vagyunk, mint a vízben megfővő békák, amik észre sem veszik, hogy a lábasban a hideg víz egyre forróbbá válik, mert közben megszokják az egyre melegebb vizet?

– Látjuk a jelen helyzetet, amikor iszonyú drágulás van, és az emberek tétlenül üldögélnek otthon. Jósolják, hogy majd ősszel, addig is mindenki vár az új számlákra, de szerintem ősszel sem lesz itt semmi, mert az emberek megtanultak beletörődni a dolgokba. Jó a békás hasonlat. Az egészet észre sem veszik. Ugyanakkor nem szeretném, ha olyan dolgokért varrnák a nyakamba felelősséget, amibe semmi beleszólásom nincs. 

– Ha a tüntetések arra valók, hogy felhívjuk a figyelmet arra, ami nem jó, akkor egyénileg hogyan tudok felelősségteljesen hozzájárulni a változáshoz? 

– A tüntetéseknek megvan az idejük, azt az ember érzi. De a hétköznapokban a saját családban, környezetben vagy baráti társaságban, olyan emberek közt kell felelősséget vállalni, ahol és akikkel reális, kivitelezhető tetteket tudunk végrehajtani. Legyünk jó emberek, legyünk szerető apa, és férj, és próbáljuk meg a családunk jólétét biztosítani, Ezekért tudunk felelősséget vállalni. Az atombomba ledobásának megakadályozásáért azonban nem tudok felelősséget vállalni, ez nem az én feladatom. 

– De mi van akkor, ha a szerető apa és férj, aki megtesz mindent a családjáért, azt veszi észre, hogy elfogyott otthon a pénz, nem tudják kifizetni a számlákat? 

– Azzal nem tudom mérni a felelősséget, hogy mennyire vagyok képes elhárítani a problémákat. Minden tőlem telhetőt megteszek, eddig tart a felelősségem. 

– És utána?

– Utána az van, hogy ki vagyunk téve a világ alakulásának, amikor rengeteg rendes ember utcára kerül, éhen hal, megfagy…

– De ez így jó? Ez kinek a felelőssége?

– Mondhatnám azt, hogy a politikának. De ha van egy szörnyű világválság, akkor a legjobb politikai vezetés mellett is emberek éhen fognak halni, vagy elzüllenek, megfagynak. Az iskolázatlanok, a betegek, a rossz stratégák egy szélsőséges helyzetben alulmaradnak. Ez nem az ő hibájuk. De ha kevesebb a fóka, mint az eszkimó, akkor az ügyesebb vadászé lesz a fóka. 

– Mi van azokkal az eszkimókkal, akik nem olyan jó vadászok, mégis így-úgy összegyűjtöttek maguknak rengeteg fókát, jóval többet, mint amennyire szükségük lenne?

– Ehhez is kellett valamilyen képesség. De azért az evolúció során kifejlődött bennünk a kooperáció, igazságosság, a másokon való segítés, így azok, akik sok fókát spájzoltak be, egy ponton már adni fognak a sajátjukból. Meg fogják gondolni, hogy mennyit, de nem hagyják éhen halni a többi eszkimót. Ez is felelősségvállalás. Mondjuk, erre várni azért kockázatos. De volt már hasonlóra példa, amikor a II. világháború idején a zsidókat bújtatták. Voltak, akik lapítottak, vagy kimentek köpködni az elhajtott zsidókat és szabad prédának tekintették az elhurcoltak vagyonát. Viszont – bár életveszélyes volt – mégis akadtak, akik iparszerűen mentették az üldözötteket és szerencsés esetben maguk is túlélték ezt. Ezek az emberek nyilván azt gondolták, hogy nem szeretnének úgy élni, hogy miközben lehetőségük volt rá, mégsem tettek semmit.