Az emberi jogok védelme, a hatalom és a vörös posztó

– Mikor és milyen céllal jött létre az Egyenlő Bánásmód Hatóság?

– Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényt mintegy két éves szakmai, társadalmi vitát követően, 2003. decemberében fogadta el az Országgyűlés, s januárban már hatályba is lépett. Hasonló alapossággal elvégzett előzetes törvényegyeztetésre talán a '90-es évek elején, a Munka Törvénykönyve és a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó törvények kapcsán emlékszem. Az idő sürgette végül az Országgyűlés elé terjesztést, hiszen uniós csatlakozásunk előtt meg kellett teremteni jogrendszerünknek a vonatkozó irányelvekkel történő megfeleltetését. A törvény előkészítői azonban jóval túlterjeszkedtek a követelményeken, és igen széles körben kívánták biztosítani a diszkrimináció elleni fellépést. Nevezetesen 19 olyan tulajdonságot jelöl meg a törvény, amelyek alapján tilos a hátrányos megkülönböztetés és az egyenlő bánásmód betartására kötelezettek köre is rendkívül széles, kiterjed az állami, az önkormányzati szervezeteken kívül, a privát szférára is. Tehát a törvény célja, hogy minél szélesebb körben, hátrányos helyzetű, diszkriminációnak kitett ember számára biztosítsa a jogérvényesítést. Egyetlen dologban nem tudtak megállapodni a törvényalkotók, hogy milyen szervezet lássa el ezt a feladatot. Csak annyit rögzítettek, hogy központi közigazgatási szerv, ennek eldöntésére a kormányt hatalmazta fel a törvény. Egy évig úgy volt hatályban a törvény, hogy kikényszerítése csak a bíróságoknál volt lehetséges, míg a Gyurcsány kormány 2004 év végén döntött arról, hogy fel kell állítani az Egyenlő Bánásmód Hatóságot és mellette az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületet.

– Ön volt az első elnöke. Mettől meddig látta el a feladatot?

– 2005 januárjától 2010 szeptemberéig töltöttem be az elnöki pozíciót – addigi közigazgatási, jogászi pályafutásom legnagyobb kihívásaként. Rendkívül megtisztelő és inspiráló volt, hogy az állam maga teremtette meg önnön és más hatalomgyakorlók korlátait és a megkülönböztetésnek kitett emberek jogvédelemben részesítését, és persze, hogy én ebben úttörő szerepet vállalhatok.

– Mennyire volt önálló és független ez a hatóság?

– Az igazat megvallva, a szervezeti, költségvetési függetlenség garanciáit akkor nem rögzítették jogszabályok, de konkrét hatósági ügyekben és minden más feladatellátás során, teljes függetlenséget élveztünk. Voltak persze akkor is törekvések a hatóság minisztériumba, vagy ombudsmani hivatalba olvasztására, de ezek a kormányig el sem jutottak. 2010-ben a köztisztviselői jogállási törvény módosításával megteremtették az eltávolításom lehetőségét, én meg nem mentem bíróságra – így szűnt meg a jogviszonyom. Egyébként 2010 után a hatóság különleges jogállású szervezet lett, önálló fejezeti költségvetéssel, a köztársasági elnök által kilenc évre kinevezett elnökkel. Ez a kinevezés most, 2021-ben lejár. Talán ennek is betudható a mostani módosítás.

– Milyen jellegű ügyekben, és kik fordultak Önökhöz?

– Az első öt évben rengetegen fordultak a hatósághoz, volt, hogy évente 4-5 ezer ember, de csak kevés határozat született, mert a panaszosok nagy része nem volt tisztában a diszkrimináció fogalmával és minden sérelmét megkülönböztetésként élte meg. Ezt látva döntöttünk úgy, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a tájékoztatásra. Ebben nagy segítségemre volt a helyettesemként dolgozó Furmann Imre kollégám. Aztán 2007-ben sikerült egy uniós pályázaton közel egymilliárd forintot elnyerni, amiből ki tudtuk szélesíteni ezt a tevékenységünket, és létrehoztunk egy országos ügyfélfogadási, segítségnyújtó hálózatot, úgy, hogy a mai napig működnek a megyékben az egyenlő bánásmód referensek.

– Az EBH döntését mennyire volt kötelező betartani?

– Azoknak az ügyeknek, ahol diszkrimináció miatt elmarasztaló határozat született, igyekeztünk minél nagyobb nyilvánosságot biztosítani, egyrészt, hogy másokat visszatartson a jogsértéstől, másrészt, ha már az bekövetkezett, a sérelmet szenvedettek merjenek a hatósághoz fordulni. A hatóságnak volt ars poetikája is, Martin L. Kingtől: „A bárhol elkövetett igazságtalanság, mindenhol fenyegeti az igazságot.” Ezért nekünk mindegy volt, hogy ki a bepanaszolt vagy ki a sértett, jártunk el bankokkal, iskolaigazgatókkal, polgármesterekkel szemben. Ha a jogsértés megállapítható volt, vállalniuk kellett a következményeket.

– Az Ön számára mi volt a legemlékezetesebb eset, amelyben döntött?

– Sokan, sokféle sérelemmel fordultak a hatósághoz, de a legtöbbször foglalkoztatási diszkrimináció miatt kerestek meg minket. Sajnos, ezen a téren nem látok javulást, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve sok helyen nem érvényesül. Hátrány éri a kisgyermekes vagy gyermeket váró nőket, de a fogyatékossággal élők és a melegek is gyakran áldozatai a megkülönböztetésnek. Külön kell szólni a cigány embereket érő megkülönböztetésről,  s azt kell mondjam, ez a társadalom nagy részében el is fogadott. Máskülönben hogy írhatnák ki egy hirdetésben akár állásról, akár lakásbérletről van szó, hogy kisebbségek kerüljenek? Az EBH első eljárása egy vidéki cigány önkormányzati képviselőt ért hátrányos megkülönböztetés miatt indult. Ezt az első ügyet magam vizsgáltam ki, a jogsértés megállapításával és bocsánatkéréssel zárult.

– Az EBH 2010 után is meg tudta őrizni a függetlenségét?

– Nagyon pozitívan értékelem, hogy az évek során, az egyes hátrányos helyzetű csoportokat képviselő civilszervezetek egyre aktívabbak lettek, és vállalták a panaszosok képviseletét. A nyilvánosságra hozott ügyekből úgy látom, ez ma is így van. Kár, hogy állami elismertségük és támogatásuk finoman szólva kívánni valót hagy maga után. Az is igaz, hogy ezek a civilszervezetek sokkal gyakrabban hozzák nyilvánosságra az ügyet, mint maga a hatóság.

– Mi a véleménye a KDNP-s Vejkey Imre által benyújtott indítványról, miszerint 2021. január 1-jétől megszűnne az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), helyette az ombudsman látná el a faji, nemi, és egyéb megkülönböztetés elleni jogvédelemmel kapcsolatos feladatokat?

– Ami a Vejkey Imre képviselő úr által benyújtott módosítást illeti, teljesen elfogadhatatlannak tartom, és az országgyűlési biztosi jogállással összeegyeztethetetlennek. Nem példa nélküli az uniós tagállamokban, hogy az egyenlő bánásmód védelmét ombudsman látja el. Azok a szervezetek azonban jogilag kötelező, egyedi hatósági döntéseket nem hoznak. Az önálló hatóságból gyakorlatilag most egy főosztályt kreálnak, még akkor is, ha közigazgatási államtitkári státuszú vezetője van, aki felett a munkáltatói jogokat a biztos gyakorolja. Ennek köze nincs ahhoz, amit a módosítás indokolása tartalmaz, nevezetesen, hogy ettől lesz hatékonyabb a diszkrimináció elleni fellépés.

– Az idén 15 éves EBH számtalan ügyben lépett fel a diszkrimináció ellen, sokszor olyan hivatali – például közérdekű adatigénylési, vagy egyéb hatósági ügyekben tapasztalt – megkülönböztetések ellen is indított eljárásokat, amelyekkel vélhetően zavarták a Fidesz-KDNP hatalomgyakorlását. Ez lehet az igazi indoka a beolvasztásának?

– Inkább az egész államot átható centralizációs törekvés állhat a háttérben. Nagyon árulkodó a módosító javaslat azon rendelkezése, miszerint az országgyűlési biztos az egyenlő bánásmódot érintő ügyekben személyesen és erre felhatalmazott munkatársai útján is eljárhat. Vagyis ténylegesen nem az erre létrehozott, elkülönült szervezeti egység vizsgálja az ügyet. Persze az is lehet, hogy egyszerűbb a magyarázat, hogy miért és miért pont most módosítanak. Januárban lejár a vezető megbízása, és nem tudnak, vagy nem akarnak megfelelő utódot találni.

– Ön szerint, miért az emberi jogok védelme a vörös posztó a most regnáló hatalom szemében?

– Nehéz rá válaszolni, hogy miért az emberi jogok védelme vörös posztó a hatalom szemében.  Talán a bennünk rejlő igazságkeresési ösztönünk, egyenlőség iránti igényünk letörésének szándéka. Az öntudatos, a jogaival és a kötelezettségeivel tisztában lévő, de az állam jogait és kötelezettségét is ismerő és számon kérő állampolgár az emberi méltóságát többre tartja bármely hatalomnál.