Az EU és az Egyesült Királyság megerősítette stratégiai együttműködését

HírKlikk 2024. október 2. 18:50 2024. okt. 2. 18:50

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság szorosan együttműködik Ukrajna támogatásával kapcsolatban, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az illegális migráció elleni fellépés terén – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Keir Starmer brit miniszterelnökkel tartott közös brüsszeli sajtótájékoztatóján, szerdán.

Elmondta, hogy a brit kormányfővel számos globális kihívást megvitatnak, köztük a közel-keleti helyzetet. Von der Leyen elítélte az Irán által kedden Izrael ellen indított rakétatámadást.

"A fokozódó erőszak ártatlan civilek életét fenyegeti, és általános konfliktushoz vezethet a térségben, amit mindenáron el kell kerülni" – hívta fel a figyelmet.

"Az Európai Unió ezért továbbra is tűzszünetre szólít fel a libanoni határon, valamint a Gázai övezetben, és továbbra is követeli a Hamász (palesztin terrorszervezet) által foglyul ejtett túszok szabadon bocsátását" – tette hozzá.

Mint mondta, fontos az Egyesült Királysággal – mint hasonlóan gondolkodó partnerrel – a fokozott együttműködés az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

"Az EU és az Egyesült Királyság intenzíven dolgozik a szén-dioxid-mentes és körforgásos gazdaságok, valamint a természet védelme érdekében. A G7 tagjaiként szorosan összehangoljuk az ukrán népnek nyújtott közös támogatást, továbbá szorosan együttműködve hajtjuk végre az Oroszország elleni szankciókat is. Az európai biztonság ugyanis az EU-n kívül és belül mindannyiunk ügye" – nyilatkozott Ursula von der Leyen.

A bizottság elnöke kiemelte, hogy az EU és az Egyesült Királyság között számos olyan megállapodás van érvényben a Brexitet (az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését) követően, amelyek "teljes és elkötelezett végrehajtását" követeli meg az EU.

Keir Starmer nyilatkozatában hangsúlyozta: a brit közvélemény pragmatikus, ésszerű vezetésre vágyik a legközelebbi szomszédjaival való kapcsolattartás terén a brit gazdasági növekedés fellendítése, a biztonság megerősítése és a közös kihívások kezelésének érdekében.

"Eltökélt szándékunk, hogy ezt a kapcsolatot újra stabil, pozitív viszony irányába tereljük" – jelentette ki.

A brit miniszterelnök is elítélte Irán támadását Izrael ellen.

"Vissza kell vonulnunk a szakadék széléről, és arra kell bátorítanunk minden felet, hogy találjanak politikai megoldást a közel-keleti válság számos vonatkozásában. Elsősorban a túszokra gondolunk, akiket már nagyon hosszú ideje tartanak fogva. Azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni őket" – emelte ki.

Mint mondta, az Egyesült Királyság továbbra is együttműködik szövetségeseivel az orosz agresszió által sújtott Ukrajna támogatása terén.

"Veszélyes időkben kötelességünk együttműködni a stabilitás és a biztonság megőrzése érdekében" – zárta nyilatkozatát Keir Starmer.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom