Fidesz-közeli konzulnők
„Nem tudtok egy jó halbiológust? (Az sem baj, ha pék!)” A rendszerváltozás hajnalán írta ezt a kiváló publicista, Megyesi Gusztáv, annak kapcsán, hogy az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke, Antall József egykori tanártársát és barátját, Horti Józsefet, a Természet Világa című havilap főszerkesztőjét nevezte ki a Hírlapkiadó Vállalat élére. Mindez pedig úgy jön ide, hogy akárcsak Hortinak, úgy Németh Szilárd és Völner Pál konzullá kinevezett lányainak sincs a poszthoz köthető végzettsége és gyakorlata.
Hadházy Ákos, számos NER-körüli visszásság feltárója írt először arról, hogy Völner Pál volt igazságügyi államtitkár Eszter nevű lányából konzul lett Bécsben. A történetben nem volna semmi különös, ha Völner Eszter karrierdiplomata lenne, vagyis kora ifjúságától külügyi pályára készült volna. Ő azonban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát klasszikus ének szakon, igaz, közben a Széchenyi István Egyetem levelező tagozatán a turizmus-vendéglátás szakot is elvégezte. A bécsi konzulként dolgozó Völner-lány apját, Völner Pált egyébként jelenleg azzal vádolják, hogy igazságügyi államtitkárként, több részletben mintegy 83 millió forint kenőpénzt fogadott el a végrehajtók egykori vezetőjétől, Schadl Györgytől. (Utóbbi mindeközben több mint 924 millió forint illegális jövedelemhez jutott.)
Hogy miért épp Völner Pál éneklésben jártas lányára esett a Külügyminisztérium választása, az eddig nem derült ki, így csak sejthető, hogy azért, mert a jelentkezők közöl őt találták a legalkalmasabbnak a veszélyes feladatra. Merthogy Bécs – legalábbis Lázár János elhíresült videója óta tudható – veszélyes város, ezért, ha úgy vesszük, Völner Eszter mások helyett vállalta a kockázatos küldetést, hogy a sógorok fővárosában szolgálja a hazát, valamint a nemzet felemelkedését.
Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő lányát, Németh Virágot még Völner Eszternél is távolabbi tájakra vetette a sors. Ő ének-zene tanári végzettséggel rendelkezik, de nem a Kodály módszert tanítja Magyarországon a gyerekeknek, hanem Kuala Lumpurban dolgozik, szintén konzulként. Ne gondoljuk azonban, hogy a szakirányú képesítéssel nem rendelkező politikussarjak érdemtelenül kerültek a jól fizető konzuli állásokba. Épp ellenkezőleg: a Külügyminisztérium szerint ugyanis „sem előnyt, sem hátrányt nem jelent, hogy kinek kicsodák a szülei.” Már csak azért sem, mert állításuk szerint „egységes szabályrendszer vonatkozik a konzulokra, a külszolgálat előfeltétele a felsőfokú végzettség, a szükséges nyelvtudás, valamint a külügyi és konzuli szakvizsgák teljesítése.”
Mindez még akkor is megnyugtató, ha valamelyest árnyalja a képet Orbán Viktor, aki nemrégiben az ATV Mérleg című műsorában nem tartotta kizártnak, hogy az államigazgatásban előfordulhat protekció. „Ezek nem jó dolgok, és dolgozom ez ellen” – mondta a miniszterelnök, aki hozzátette: „Elvárom, hogy még ha hátszél vagy ismeretség van is, semmiképpen se lépjék át azt a határt: ha vannak alkalmazási feltételek, annak meg kell felelni.”
Egyértelműen fogalmazott a miniszterelnök: attól, hogy valaki egy NER-potentát valakije – fia, lánya, férje, felesége – még lehet rátermett és dolgozhat valahol. Hogy mást ne mondjunk: a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter még a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit férjeként a Diákhitel Központ vezetője lehetett. Igaz, ő nem énekszakos volt, hanem – Gulyás Gergely és Kocsis Máté évfolyamtársaként – a jogi egyetemen szerzett diplomát.