Az euroszkeptikus finn jobboldal is átlát a Fidesz szitáján

HírKlikk 2024. június 23. 13:00 2024. jún. 23. 13:00

Az euroszkeptikus finn jobboldal is örül annak, hogy a Fideszt nem vették fel az ECR frakciójába. A Finnek Pártja újonnan megválasztott EP-képviselője, Sebastian Tynkkynen is örömét fejezte ki akkor, amikor kiderült, hogy a Fidesz nem csatlakozik az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához. A finn párt az EP-választáson összesen ugyan egy mandátumot szerzett, de korábban is kritizálta a Fideszt Ukrajna-politikája miatt.

A Finnek Pártja képviselője, Sebastian Tynkkynen azt mondta, az EP-választások alatt sokszor kérdezték a Fidesz csatlakozásáról, és ő mindig jelezte, hogy mindent megtesznek, hogy megakadályozzák azt. „Helyesen cselekedtünk az ECR-ben, kint tartottuk a putyinistákat. Remélhetőleg a többi frakció is így fog tenni” – fűzte hozzá.

A választások előtt még úgy tűnt, a Fidesz az ECR-hez csatlakozik, ám Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az EP-frakció vezetője állítólag nemet mondott Orbán Viktornak. Mikor nem sokkal később a román szélsőjobb, az AUR csatlakozott az ECR-hez, Kocsis Máté már azt írta, hogy amúgy sem akarnának bekerülni az ECR-frakcióba. Mint írta, „a szélsőségesen magyarellenes román AUR-t felvették az ECR frakciójába. Szó sem lehet arról, hogy a Fidesz ilyen párttal üljön egy frakcióban az Európai Parlamentben! Kizárt!” – írta meg a 444.

Sebastian Tynkkynen finn politikus a Facebookon írt arról, hogy Orbánék az utolsó pillanatig próbálkoztak a csatlakozással, majd miután sikertelenül jártak, narratívát változtattak, és az AUR-ra fogták az egészet.

(A kiemelt képen Sebastian Tynkkynen.)

Forrás: 444


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom