Az ígért 1-2 helyett 35 millióba kerül Csongrád megye átnevezése

HírKlikk 2020. szeptember 29. 06:44 2020. szept. 29. 06:44

Egy-két milliós plusz kiadást jelent mindössze Csongrád megye átnevezése – ezt Juhász Tünde kormánymegbízott jelentette ki egy májusi sajtótájékoztatón.

A most megjelent Magyar Közlönyben azonban már jóval nagyobb összegről írnak. A listában a megyetáblák cseréje még nem is szerepel. Úgy tűnik, messze még a számla vége.

A hodpress.hu szúrta ki a múlt hétfőn megjelent Magyar Közlönyben, hogy a trianoni békeszerződés százéves évfordulóján, június 4-én életbe lépett névváltoztatás messze nem jött ki 1-2 millió forintból, ahogyan azt Juhász Tünde kormánymegbízott mondta az átnevezésről korábban tartott sajtótájékoztatón – írja a szeged.hu.

Juhász akkor nem győzte hangsúlyozni, hogy a névváltást Lázár János kezdeményezte még kancelláriaminiszterként 2017 márciusában a megyei közgyűlésnél, amit az Országgyűléssel egyetemben az el is fogadott.

– Miután az országban egységes személyi azonosító okmányrendszer működik, így semmiféle teendője nincs az itt élőknek a névváltoztatással kapcsolatban, semmilyen okmányukat nem kell lecserélni – mondta akkor, majd hozzá tette: nagyságrendileg 1-2 millió forintos költsége lesz a névcserének: a többi között a fejléces papírok és névjegykártyák változnak meg.

A most megjelent kormányhatározatban azonban összesen 35 millió forint szerepel „Csongrád megye nevének Csongrád-Csanád megyére változtatásával összefüggő feladatokhoz szükséges forrás” címszóval.

Forrás: szeged.hu