Az inflációt és a költségvetést is Orbán irányítja

A parlament által elfogadott költségvetést utóbb a kabinet – újabb és újabb ötleteket bedobva – szétbombázza. Kiváltképp így jár el a „vészhelyzetre” hivatkozással bevezetett és meggyökeresedett rendeleti kormányzással. A parlamenti költségvetés-készítésnek, vitának és ellenőrzésnek tökéletesen súlya veszett, noha az ma már hozzávetőleg 30 ezer milliárd forintról szóló döntéseket foglal magában. A képviselők a költségvetés helyett akár Tolsztoj Háború és béke című regényére is szavazhatnának; a költségvetésről szóló parlamenti döntésnek nincs relevanciája.

A politikailag megerőszakolt idei költségvetés felszította az inflációt

Orbánék az idei költségvetést is a felismerhetetlenségig átszabdalták anélkül, hogy el- vagy beszámolási kötelezettségük lett volna az országgyűlés felé. Ismét igazolódott: a kormány kontroll nélkül arról dönt, amiről akar, a költségvetésben arra van pénz, amire Orbán Viktor és adminisztrációja költeni akar. Momentán a pedagógusok bérhelyzetének javítására nem akar. Helyette orbitális hazugságra ragadtatja magát (és beosztottjait), amikor azt állítja, hogy ha majd az unió megnyitja a pénzcsapokat, akkor jut a „nemzet napszámosainak” is. Igaz, az Európai Bizottság a helyreállítási alap folyósításának egyik feltételeként előírta Orbánéknak az oktatási rendszer rendbetételét, de aligha jelenthetné azt, hogy az unió vállalja a pedagógus-béremelést. Brüsszel – szabály szerint – folyó kiadásokat (béreket) nem finanszírozhat.

Tény, hogy az a növekedési pálya, amire az idei költségvetés épült, nagyon megcsúszott. Nem a GDP ütemét tekintve, mert az várhatóan négy-öt százalék körül alakulhat. Az egyensúlyi mutatók romlottak el, de azok nagyon. Az infláció a tervezetthez képest több mint a négyszeresére emelkedik, a külgazdasági mérlegekben pedig a várt többletek helyett növekvő hiányok halmozódtak fel. Ám sürgősen hozzá kell tennünk, hogy a kedvezőtlen folyamatokat nem a szankciók generálták. Az államháztartás egyenlege pedig – a számtalan vágás, szabás, elszabás, majd felvarrás után – nagyjából ott lehet, ahol tervezték, a GDP öt-hat százaléka körül – elsősorban a berobbant infláció következtében. 

Volt pénz – bőségesen – a választópolgárok voksainak megszerzésére – nyugdíjasok, fegyveres testületek, 25 év alatti foglalkoztatottak, családosok stb. extra lefizetésére –, aminek zömét az eredeti költségvetés egyáltalán nem tartalmazta. Ehhez kapcsolódtak az ágazati béremelések (egészségügyi, miniszteriális), és a legkisebb bérek húsz százalékos növelését is a kormány javasolta akkor, amikor az inflációt még csak három százalékosnak vélték erre az évre. A bérkiáramlás üteme összességében hozzávetőleg a kétszerese lett a 2021 nyarán tervezettnek. 

Az idén tavasszal ekként megnyílt költségvetési és jövedelempolitikai pénzcsapok olyan keresletet zúdítottak a piacra, amelyet megtapasztalva a kínálati oldal könnyen emelhette az árakat. Az így felfújt keresleti boom egyik következménye volt – a szűkös szabad kapacitások mentén –, hogy az infláció az első félévben megközelítette a tavalyi évi drágulás kétszeresét (az élelmiszereknél három és félszeresét!). Ugyanakkor a költségvetés hiánya a félév végén elérte az egész évre előirányzott 92 százalékát, ami sok mindenre utalt, csak nem a korábban beígért, fegyelmezett költségvetési politikára. A helyzet tarthatatlan volt. 

A fiskális helyreállítás is inflációs hatású

Orbán Viktor május 25-én előállt a farbával. Nem azt mondta, amit mondani kellett volna, hogy hát kérem a költségvetést nagyon elszabtuk, és most helyre kell hoznunk, hanem – mint akinek semmihez semmi köze – a következő populista szöveget eresztette el: „Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket, és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez. Megvédjük a rezsicsökkentést, megvédjük a családokat.” Ugyanakkor nagyjából vázolta, mit terveznek 2022-re és 2023-ra, aminek következtében az euró árfolyama a reggeli 382 forintról estére 395-re emelkedett (a lengyel zloty ugyanakkor erősödött, tehát a forintgyengülést a miniszterelnök mondandója robbantotta be). 

A később részletesen bemutatott megszorítások – nevezzük Nagy Márton-Varga Mihály csomagnak – 2022-re nagyjából 900 milliárdos adóemelést („extraprofitadók” és más adók növelése, kiterjesztése), a minisztériumok költségvetési kereteinek hét százalékos megcsapolását és a beruházások egy részének befagyasztását tartalmazta (eredetileg 1100 milliárd forintra tették, de ez a feladat Lázár János felügyelete alá kerülve 2100 milliárdra duzzadt). 

Idővel 80 milliárd forinttal még megtoldották a MOL különadóját, és júliusban bejelentették a rezsicsökkentésnek – a kormány szent tehenének – a levágását, ami mintegy 1000 milliárd forintos megtakarítást jelent a költségvetésnek. Szeptember végén pedig olyat léptek, amit csak csődközelbe került cégek szoktak: a közintézményekben a béreken kívül megtiltottak minden más kifizetést. Ebből 300 milliárdos költségvetési megtakarítás lett, ami a beszállító cégekre kiterhelt adósság. A felsorolt tételekből 980 milliárdos adómegszorítás és 2700 milliárd forintos kiadás-megtakarítás jött össze (ha csak az eredeti 1100 milliárdos beruházás-befagyasztást vesszük figyelembe), ami a Pénzügyminisztérium által legutóbb 2022-re várt bruttó hazai termék hat százaléka (ehhez képest a Bokros-csomag költségvetési része a GDP 2,4 százalékát tette ki). S ennek a zöme olyan volt, aminek az áthárítási kényszere fűti az inflációt.

Az inflációs többletbevétel és ami még belefér a kormány költekezésébe

Az említettekhez jön még hozzávetőleg ezer milliárd forintos, fogyasztáson realizált inflációs többletbevétel. A háztartások fogyasztási kiadása az első félévben ugyanis olyan ütemben nőtt (reálértékeben 12 százalékkal), amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A bevételi oldalon a „meglepetés inflációból” bejött pénzekkel szemben a kiadási oldalon jószerivel – szabály szerint – csak a nyugdíjakat kell az inflációhoz igazítani (a nyugdíjasok egész évben ingyen hiteleznek a költségvetésnek, de valószínűleg a nekik novemberben várhatóan folyósított 4,5 százalékos kiegészítés sem lesz elegendő a törvény szerinti járandóság eléréséhez).

A felsorolt bevarrások és szabdalkozások az infláció hozamával együtt arra utalnak, hogy nem áll rosszul az idei költségvetés. Úgy néz ki, hogy még annak az extra gázvételnek (732 millió köbméter) az ára (nagyjából 2 milliárd euró) is beleférne, amiről Szijjártó Péter állapodott meg a nyáron a Gazprommal (azok után, hogy 500 millió köbméter gázt eladtunk a szerbeknek), s amely egy részének továbbadását szintén fontolgatják kormányzati körökben.

De belefért a rendvédelmi szervek béremelése és a terven felüli hadiipari beszerzés is (100 milliárd forint). S most még bele kell férnie annak a 350 milliárd forintos állami vagyonszerzésnek is, ami a Vodafone Magyarország majdnem felének megvételét jelenti. Erre – egyik ötletként – a kabinet a hajdúszoboszlói gáztározó párnagázából áldozna be 800 millió köbmétert (vagyis veszünk az oroszoktól 732 millió köbmétert és eladunk a saját tartalékunkból ennél kicsivel többet – biztos, nagyszerű üzletek köttetnek, beleértve a szerbiai akciót is), miáltal csökken a tároló befogadói kapacitása (vagyonvesztés). De besöpörhetünk az eladással – Nagy Márton szerint – 1,5 milliárd eurót. A Vodafone Magyarország megszerzése (egyesek szerint a piaci ár kétszereséért veszik meg) Orbán Viktor szerint – ez volt az érve a vásárlás mellett – mindennél fontosabb: a nemzeti tulajdon erősítése előrébb való minden általános emberi segítségnyújtásnál (értsd a szociális helyzet, vagy/és az egészségügy vagy/és az oktatás rendbetétele). Közben meg jól tudjuk, mert a Fidesz-gyakorlat megtaníttatta velünk, hogy e nemzeti tulajdon a NER-körök jövőbeni helyzetbehozását szolgálja majd, miközben egyre távolabb kerülünk a versenyképesség-javulást elősegítő katalizátortól, a piacgazdaság szabályozásától.

Az első háromnegyed év költségvetése és az adósság növekedése

Az év első háromnegyed évéről rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a kiadások szorosan a nyomába eredtek a bevételek emelkedésének. Vagyis szó nincs arról, hogy a bevételekből tartalékot képeztek volna, hogy visszafogták volna a fiskális alkoholizmust. A központi kormányzat 21 százalékkal emelkedő bevételeit a kiadások hasonló mértékben követték. Ugyanakkor a családtámogatások csak 0,5 százalékkal nőttek, noha a Liszt Ferenc repteret is telereklámozták, az egész világ tudtára adva: Magyarország családbarát ország. Az agyonsanyargatott helyi önkormányzatok általános működési kiadásai is csak 2,4 százalékkal bővültek, vagyis mélyen az infláció alatt. 

Ugyanakkor több mint 4000 milliárd forinttal nőtt az államadósság, aminek a háromnegyed része külföldi devizában való eladósodásból származik (fokozódott az ország sérülékenysége!), de ebbe besegített a forintárfolyam romlása is.

Mindezekkel együtt valószínűsíthető, hogy a deficit- és adósságráták teljesülnek majd, ám nem a szigorú fiskális politikának, hanem a meglódult inflációnak köszönhetően. Ezeknek a mutatóknak a nevezőjében ugyanis a forintban kifejezett bruttó hazai termék szerepel, amit annak mennyiségi emelkedésén túl a nemzetgazdaság árindexe is befolyásol. Ez utóbbi pedig már az első félévben – a KSH szerint – 12 százalékos áremelkedést jelzett. Minthogy mind a fogyasztói, mind a termelői áraknál a második félévben az első félévinél nagyobb árnövekedés várható, az esztendő átlagában 116 százalékra is felkúszhat a GDP árindexe. Ebből következően a GDP mintegy 10 ezer milliárd forinttal nagyobb lesz annál, mint amivel az eredeti költségvetésben 2022-re számoltak. Erre tessék gombot varrni! (Ebből még a felcsúti kisvasutat is bőven meg lehetne hosszabbítani nemhogy Bicskéig, de akár Londonig is, legalább lenne rá kereslet.) 

Amit nem értek, amit értek – és ti értitek?

Nem értem, hogy a kormány miért nyüszít a szankciók miatt, hiszen az általa szankciósnak nevezett infláció bőségesen tejelt számára újabb forrásokat. De azt értem, hogy honfitársaim nagy része miért aggódik naponta megtapasztalva a drágulást, pedig még messze vagyunk annak csúcsától. Ám vajon a panaszosok értik-e, hogy ennek nagyobb részét „szeretett” kormányuk állította elő, a többit a szankciókra adott válaszként Putyinnak, az agresszornak köszönhetjük. Inflációnkat szárba szöktették Orbánék a túlhajtott választási költségvetéssel, a költségvetési hiány csökkentésére irányuló adóemelésekkel és megszorító politikával, az árfolyamromlást feltartóztatni képtelen, Orbán Viktor vezényelte jegybanki politikával. Valamint azzal, hogy több mint másfél év alatt sem voltak képesek olyan programot és szabályokat letenni Brüsszel asztalára, amikre az unió illetékesei rá tudtak volna bólintani. 

Igaz, így legalább a saját mulasztásaink helyett lehetséges távoli, külső bűnbakokra hivatkozni. Ettől ugyan az infláció nem lesz kisebb, de a felelősség egy időre megint tovább hárítható. Meddig?