Az ITM tudja, hol szeretnek bringázni a magyarok

HírKlikk 2021. augusztus 1. 19:00 2021. aug. 1. 19:00

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal.

A magyarok leginkább vízparton szeretnek biciklizni: az országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál kerekezők számában – tudtuk meg az ITM Facebook oldaláról.

A magyar tengernél több éve zajlik a Bringakör teljes felújítása. A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba. A tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat majd Balatonrendesen.

A Balatoni Bringakör átfogó fejlesztését a közel 200 kilométernyi beruházáshoz több mint 4,9 milliárd forinttal hozzájárulva támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A tárca több vidéki nagyváros közötti biciklis összeköttetések megvalósítását is segíti, már zajlik a kerékpáros kapcsolatok tervezése: Miskolc és Eger között 47, Tiszafüred és Balmazújváros között 52, Szigetvár és Kaposvár között 56, Siófoktól Pécsig pedig 136 kilométeren.

Az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal.