Az izraeli sereg újoncaként valódi háborúban szolgál egy magyar lány – interjú K. Kirával
K. Kira Izraelben él. Nyár végén, a háború kitörése előtt neki is kötelezően be kellett vonulnia. Amikor elkezdődtek a harcok, másfél hónapos kiképzés után csöppent éles háborús helyzetbe.
Az Euronews kérdéseire csak szigorú engedélyeztetések sora után válaszolhatott. Interjú:
Hol és hogyan érte a hír, hogy kitört a háború?
A másfél hónapos alapkiképzés utáni rövid szünetünket töltöttük éppen otthon, amikor jött a hír. Amikor visszamentünk a bázisra, már nem volt lehetőségünk a kurzus folytatására, hanem egy gyors, két napos pszichológiai és technikai kiképzést kaptunk, majd egy teljesen új és ismeretlen csapatba helyeztek át. Nagyjából másfél hónapos tréning után találtuk magunkat egy valós háborús helyzetben. Erre tényleg senki nem számított.
Mióta van a támaszponton? Mi a dolga?
Idén augusztusban, a gimnáziumi érettségi után vonultam be a hadseregbe, hiszen Izraelben a nőknek két év, férfiaknak pedig három év a kötelező katonai szolgálat. A sorozást megelőzően, részt vettünk egy komplex és több alkalmas teszt-sorozaton, ahol a személyes érdeklődési körünket és a fizikai, valamint mentális adottságainkat, a teljesítőképességünket is figyelembe véve irányítottak bennünket a seregen belül egy-egy adott egységhez. Engem a légierőhöz osztottak be, ahol az 1-1,5 hónapos alap – fegyveres – kiképzést követően, egy négy hónapos kurzus elvégzése után, a vadászrepülők felszállás előtti és leszállás utáni részletes ellenőrzése lesz majd a feladatom, a gépek egész fegyverzetére kiterjedően.
Volt lehetőség választani, hogy fegyveres vagy nem fegyveres szolgálatot teljesítsen egy besorozott?
Igen, a fiúktól eltérően, a lányok választhatnak a bevonulás előtt. Itt azt is figyelembe veszik, hogy van-e testvérünk, és úgy egyébként milyen a családi helyzetünk. Mivel én egyedüli gyerek vagyok és az édesanyámmal élek Izraelben, a személyes meggyőződésemen túl, ezek a körülmények is egyértelművé tették, hogy nem fegyveres szolgálatra kerülök majd.
Megtudhatjuk, hogy hol van most és pontosan mit csinál?
Amikor október 7-én kitört a háború, nekem és a csapattársaimnak már megvolt a fegyveres alapkiképzésünk, de még nem kezdtük el a speciális kurzusunkat, így jelenleg még csak egyéb, a helyzet által megkívánt kisegítő feladatokat végzünk el egy katonai légibázison, de a konkrét munkánkról nem árulhatok el részleteket. (Kirát azóta átvezényelték egy másik bázisra, ahol további gyakorlati és elméleti lövészeti képzésen vett részt, most pedig már terepen teljesít szolgálatot – a szerk.)
Milyen érzés fiatal nőként besorozva lenni? Mivel Izraelben él, ez valahol természetes kell legyen, de a helyzet élessége nem.
Igazából még békésebb időkben is furcsa érzés, az első pár hétben mindenképpen. Beletelik egy kis időbe, mire megszokod az új környezetet, a számodra új embereket, a szigorú szabályokat és azt, hogy a családodtól, barátaidtól távol kell lenned. Én az első néhány nap után kezdtem megszokni a katonaságot, belerázódni a sokszor fizikailag és persze pszichésen is megterhelő feladatokba. Ebben rendkívül sokat segít az, hogy a hadseregen belül nagyon nagy az összetartás. A kiképzés és a szolgálat alatt igazi barátokat is szerzel, és mindenki maximálisan a feladatára koncentrál, ezzel is segítve a többiek munkáját. Az itt élő emberek valamennyire másképpen fogják fel azt, hogy háború van és a körülményekhez képest igyekeznek megőrizni a jókedvüket és optimizmusukat. Ez egyébként általánosságban elmondható a hadseregen belüli hozzáállásról is. Tényleg nem volt a terv része az, hogy élesben, háborúban is részt fogunk venni. Minden nagyon hirtelen történt, tehát mi, újoncok is csak sodródtunk az eseményekkel.
Mi lesz az első dolga, ha véget ér háború? Hogyan képzeli el a jövőjét?
A katonaság után a legelső az lesz, hogy hazautazom Magyarországra, meglátogatom a családomat, a barátaimat. Szeretnék majd huzamosabb időt is eltölteni ott. Aztán természetesen egyetemre szeretnék menni, terveim szerint külkereskedelmi és marketing szakra, itt Izraelben. A tanulás mellett dolgozni is szeretnék, és nem utolsó sorban visszatérni abba a sportba, ami nagyban megalapozta az életemet: ez a sport a lovaglás, azon belül a versenyszerű díjugratás. Nyolc éves korom óta lovagolok, de a versenyzést a katonaság miatt félbe kellett szakítanom.
