Tóth: a kormányt látva, nehéz indulat nélkül beszélni

HírKlikk 2020. március 14. 07:49 2020. márc. 14. 07:49

Elképesztőnek nevezte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, hogy a kormány nem oldja meg a feladatait, ehelyett ki kell kényszeríteni belőle a döntéseket. Az ATV pénteki Egyenes beszéd című műsorában a pártelnök az MSZP ötpontos javaslatáról beszélt, amelyet a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásainak mérséklése érdekében, hétfőn nyújtanak be a Parlamentnek.

„Ha ez az útja a megoldások kikényszerítésének, akkor (…) ezt fogjuk járni" – jelentette ki. Azt mondta: a kormány tevékenységét látva „nehéz indulat nélkül” úgy beszélni, hogy az ember ne keltsen pánikot, de „talán a kormányfőt sikerült meggyőzni” például az iskolabezárásokról.

A helyzet ugyanis számos kérdést fölvet: milyen ellátás jár azoknak a szülőknek, akik otthon maradnak a gyermekeikre felügyelni? Mi lesz a pedagógusok bérével? Mi lesz az idős, beteg emberekkel, ha bezárják a nappali ellátó intézményeket, ahol naponta meleg ételt kapnak? Hogyan kapja meg a napi meleg ételt az a 120 000 gyermek, akiknek a családja ingyenes szünidei étkeztetést kért? Hogyan oldják meg az oktatási intézmények bezárásának következményeit? – sorolta, de rögtön hozzátette: az MSZP intézkedési tervében számos ilyen kérdés megoldására tesz javaslatot.

A csomagnak van olyan része, ami egyáltalán nem kerül pénzbe. Ilyen a gázárak csökkentése, amit a jelenlegi alacsony, 30 dolláros olajár melletti olcsóbb világpiaci gázár lehetővé tenne. Ez minden idős embernek és minden magyar családnak segítene.

„Ez egy miniszteri rendelettel megoldható lenne, és azonnal könnyebb volna az emberek élete” – mondta.

„Kezdetnek bőven elég lenne”, ha a kormány járványellenes intézkedésekre költené az öt százalékos gazdasági növekedés nyomán felgyűlt, az előző éveket több ezermilliárd forinttal meghaladó adóbevételeket, a 450 milliárd forintos költségvetési tartalékot, a propagandára költendő 150 milliárd forintot és a közmédiára szánt csaknem százmilliárdot.

„Higgye el, hogy meg lehet teremteni ennek a feltételeit” – folytatta, hozzátéve: maga a miniszterelnök jelentette ki, hogy most az emberek élete a legfontosabb, nem az, hogy a védekezés mennyibe kerül.

Elmondta: az MSZP évek óta javasolja, hogy többet kellene fordítani oktatásra és egészségügyre; minden évben 700 milliárd forintos átcsoportosítási javaslatcsomagot nyújtottak be a Parlamentbe ezeknek az ágazatoknak a javára.

A párt védelmi javaslatcsomagjáról azt mondta: öt pontból álló, komplex, átfogó javaslatcsomag, ami nemcsak az egészségügyi védelmi rendszerekről szól, hanem a járvány gazdasági és társadalmi hatásairól is.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom