Az MSZP közadatigénylése kideríti, kik bánnak embertelenül a munkavállalókkal

HírKlikk 2020. október 30. 14:06 2020. okt. 30. 14:06

Már most is van olyan cég, amely visszaél a „bátor” fideszesek dolgozókat kizsákmányoló törvényével – erről beszélt Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettesese csütörtök este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Komjáthi Imre megerősítette, egyfajta bélyeg lesz azokon a vállalatokon, amelyekről kiderül, éltek a kormány adta 24 hónapos munkaidőkeret bevezetésének lehetőségével.

„Egy szociáldemokrata párt nem is mondhat mást. Az, amikor lehetővé teszi egy kormány, hogy embereket hónapokon át hat napos munkahéttel dolgoztassanak, sőt, netán vissza kell fizetniük munkabért, mert a veszélyhelyzet alatt nem végezhettek munkát, és munkahelyet akarnak váltani: ez nem csak igazságtalan, de kizsákmányoló is” – mondta az MSZP elnökhelyettese.

Emlékeztetett, a Magyar Szocialista Párt a szakszervezetek kérésére, az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg „a gyalázatos törvényt, amit rabszolgatörvény 2.0-nak hívunk”.

A közérdekű adatigénylés kapcsán kiemelte, már most is tudnak olyan cégről, ahol a 24 hónapos munkaidőkeretet alkalmazzák. Példával is illusztrálta, hogy néz ez ki a gyakorlatban. „Tudunk olyan elvált édesapáról, akinek biztosan heti hat napot kell dolgoznia decemberig, és így nem tud a gyerekeivel kéthetente sem találkozni. Ezért vagyunk kíváncsiak arra, hogy melyek ezek a cégek, milyen hosszan alkalmazzák ezt, és a Magyar Szocialista Párt tartja magát ahhoz, hogy ez bélyeg lesz ezeken a cégeken”.

A szocialista politikus rámutatott, ez önmagában nyilván nem oldja meg azt a problémát, amiért elsősorban nem is a cégeket, hanem a kormányt tartják felelősnek. „Ők tették ezt lehetővé, ahelyett, hogy hallgattak volna az MSZP-re, vagy a többi pártra, hogy a bértámogatásban a teljes kieső bér 80 százalékát adják oda. Nem ezt tették, hanem egy teljesen faramuci magyar bértámogatást hoztak létre, amely arra kényszerítette a cégeket, hogy ne ezt vegyék igénybe, hanem inkább a gyalázatos, kétéves munkaidőkeret”.

Forrás: Hírklikk