Az MSZP szerint most kellene megállítani az oktatás teljes lerombolását

HírKlikk 2021. február 3. 14:24 2021. feb. 3. 14:24

Hiller István, volt kultuszminiszter, az MSZP országgyűlési képviselője szerint az oktatásban lévő fejetlenség és inkompetencia különösen az érettségizőket-felvételizőket sújtja, ezért küzdeni kell az irányváltásért. Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette, pártja azt javasolja a kormánynak, idén csak írásbeli érettségi legyen, mivel a felkészülési és felkészítési időszak eltért a hagyományostól, és így a számonkérés sem történhet a megszokott módon.

„Az érettségire készülők már a harmadik félévüket sem tölthették el jelenléti oktatásban, és már tapasztalatként tudjuk, hogy a magyarországi online oktatás hatásfoka általában messze nem éri el a hagyományos oktatásét. Ezért azt javasoljuk, hogy ahogy tavaly, úgy idén is csak írásbeli érettségi vizsgát kelljen tenni” – mondta Hiller a rendkívül félrekezelt helyzetre hivatkozva.

„Azt egészen biztosan mondhatjuk, hogy az érettségiig előttünk álló három hónapban mindazt színvonalasan pótolni vagy helyettesíteni, ami a járvány miatt az oktatásból kiesett, nem lehet” – húzta alá az MSZP oktatási szakpolitikusa.

„A tapasztalatokat figyelembe véve, a tényekre alapozva, szakmailag ki lehet jelenteni, hogy az érettségit idén más körülmények között, más módon kell végrehajtani. Mondja ki végre a kormány, hogy csak írásbeli érettségi legyen!” – szólított fel, különös tekintettel arra, hogy a mintegy félmillió diákot és tanárt érintő érettségi eleve egy stresszhelyzet, és ezt csak fokozza a koronavírus miatti bizonytalanság.

Reagálva Parragh László, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnökének nyilatkozatára, hogy az iparkamara fogja megszabni, milyen szakokat indíthatnak az egyetemek, Hiller megjegyezte, jelenleg még a felvételik is kérdésesek, hiszen a kormány a nemzetközi elvárásokkal szemben, épp lerombolja az egyetemeket. „Elvileg az egyetemek alkotta akkreditációs bizottságnak kellene dönteni a szakokról. A Magyar Akkreditációs Bizottságot 2010-ben sikerült úgy átalakítani, hogy a politika sokkal több taggal képviseltette magát, mint a szakma, ezért aztán annak tagságát a Nemzetközi Akkreditációs Bizottság jó időre felfüggesztette. Az még rendben is van, hogy a gazdaság és az egyetem kapcsolatban legyen, csak nem gondolom, hogy az iparkamarának kéne megmondani, hogy például az ELTE bölcsészkaron folytatódhat-e a könyvtárszak, vagy a nemzetközi hírű turkológia. Gondoljunk arra is: számos Nobel-díjasunkat nevelte föl a magyar iskola, és ott nem a gazdaság volt fontos, hanem, hogy a tehetség kijöjjön” – emlékeztetett.

Összegezve elmondta, az MSZP szerint az a helyes, ha a szakma dönt és nem a politika: nem jó, ha a politikai nyomás az, ami az oktatást irányítja”, ennek következménye ugyanis csak az lehet, amit – még a kormány véleménye szerint is – a szakképzésben elrontottak. „A szakképzés az egyik legfontosabb területe a magyar oktatásügynek, ez a terület van ma a magyar oktatásügy egészében a legkritikusabb állapotban. „2010-ben sem volt fenékig tejfel, ma pedig nincs ott a szakképzés színvonala, mint akkor, és sajnos ez az oktatás egészére igaz”.

„Erről az a rendszer tehet, amelyik a politikai szempontokat elébe helyezte a szakmaiaknak, amelyik csorbította az autonómiát, amelyik nem kötötte össze a színvonalat a szabadsággal: ez vezetett ide, ahol az oktatás egészének minősége romlik.” – mutatott rá.

Forrás: Hírklikk