Az oltással ugyanaz fog történni, mint a lélegeztetőgépekkel!

Vásárhelyi Mária 2021. január 22. 10:20 2021. jan. 22. 10:20

Az EU által biztosított keretből legalább 16 millió vakcinát rendelt a kormány, ami a teljes magyar felnőtt lakosság kétszeri átoltására elegendő. Orbán Viktor személyesen írta alá a megrendelést.

Ez idáig helyes, hiszen nyilvánvaló, hogy ez a mennyiség több mint elegendő a lakosság oltására, hiszen a KSH január második hetében készített felmérése szerint ma is mindössze az emberek 33 százaléka biztos abban, hogy be akarja oltatni magát, 27 százalék viszont abban biztos, hogy nem akar „oltakozni". A gyártók és a szakértők is elmondták, hogy márciusra valóságos oltáseső fog zúdulni a fejlett világra, a Pfizer is megígérte, hogy február elejére pótolja az elmaradását, amely azért történt, mert bővítette a kapacitását, hogy több oltást tudjon termelni. Ezt az EU által megrendelt 16 millió oltást nem nekünk kell fizetni, ami persze azt is jelenti, hogy innen a fürkészek és portyászok nem tudnak két-háromszorosan túlárazott vakcinát vásárolni. És hát – az oroszoknak és kínaiaknak tett politikai szívességen túl – nyilván ez lehet az oka annak, hogy további – teljesen felesleges – oltás-milliókat vásárolunk Oroszországtól és később esetleg Kínától is.

A velük kötött szerződéseket majd nyilván ismét 30 évre titkosítják, és senki nem fogja megtudni, hogy mennyibe fájt az országnak a néhány millió teljesen feleslegesen megvásárolt vakcina. Szíjjártó Péter, mint a motolla úgy futkározik Oroszország és Kína között, hogy még azelőtt megkösse a bizniszt, mielőtt megindul a nyugati oltáseső. És akkor már nemcsak lélegeztetőgép-, hanem oltóanyag-nagyhatalom is leszünk, mert ott fog állni a rengeteg oltóanyag, miközben arról senkinek fogalma nincs, hogy ki és milyen ütemezésben fogja beadni ezeket az oltásokat. Jelenleg 25 oltópont van kijelölve, ha csak ezeken fognak oltani, akkor ez eltart négy-öt évig. A választóhelyiségekről – mint oltópontokról – már letettek, a körzeti orvosokkal mind a mai napig nem vették fel a kapcsolatot.

Csak tájékoztatásul: még Romániában is már régen felállították a 370 oltópontot, nálunk odáig sem jutottak el, hogy eldöntötték volna, egyáltalán hol legyenek ezek. Ahogyan azt sem lehet tudni, hogy most mi történik az oltásokkal, kiket oltanak. Az oltási tervnek semmiképpen nem nevezhető preferencia sorrendet már többször átszervezték, először azt mondták, hogy a szociális szféra után következnek a 60(?) 65(?) év feletti krónikus betegek.

Aztán azt mondták, hogy utóbbiak előtt beoltják a rendvédelmi szervek dolgozóit és a sportolókat. És azt sem lehet tudni, hogy ki számít krónikus betegnek, és hogy jelentkezniük kell vagy hívják őket. Ahhoz, hogy februárban elkezdődhessen az ígért csoport oltása már régen el kellett volna kezdeni értesíteni azokat, akik érintettek.

Az fog történni, mint a lélegeztetőgépekkel, lesz itt oltás dögivel, csak éppen nem lesz, aki beoltsa az embereket. És előre sajnálom az egészségügyi dolgozókat a rohamért, ami rájuk fog szakadni, és azért is, mert mindenki rajtuk fogja kitölteni a dühét.

Müller Cecilia meg morzsolgatja a rózsafüzért és képes azt állítani, hogy ő még nem is hallott olyasmiről, hogy kiöntenék a megmaradt oltóanyagot. És nem szakad le az ég!