Az Orbán-kormány politikáját szolgáló médiavilágban tisztújítás jöhet

HírKlikk 2019. augusztus 20. 15:55 2019. aug. 20. 15:55

Augusztus végén lejár a mandátuma a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának. Ezért amennyiben igaz, hogy Orbán Viktor nem teljesen elégedett az új médiastruktúra eredményeivel, új helyzet állhat elő.

A KESMA 2018-ban alakult meg, a Fidesz-közeli médiacégek tulajdonosai pedig november vége felé nagylelkűen felajánlották a tulajdonukban lévő lapokat, tévéket és rádióikat az alapítványnak. Ezzel olyan koncentráció jött létre a magyar médiapiacon, amelyet a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is vizsgálnia kellett volna, az Orbán-kormány azonban nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a fúziót, a GVH pedig nem indított vizsgálatot – írja az mfor.

Az alapítvány szinte a teljes jobboldali sajtót felöleli, mostanra majdnem 500 sajtótermékkel a korábbi tulajdonosok nagylelkű felajánlásait követően. A G7 írta meg pár hónapja a KESMA pénzügyi beszámolója alapján, hogy az alapítványban 14 milliárd forint vagyon halmozódott fel.

A terv a fideszes médiaholding létrehozásával az volt, hogy a széttagolt tulajdonosi szerkezet helyett egy átláthatóbb struktúrában működtetik tovább ezt a médiavilágot, egyben kontroll alá vonva a különböző tulajdonosi érdekeket. Piaci hírek szerint ugyanis a kormányfőt egyre inkább zavarta az állami hirdetésekkel kitömött médiatermékek profitja, amelyek ennek ellenére sem érték el a kívánt társadalmi befolyást.

Az alapítvány kuratóriumát kezdetben Varga István vezette, de miután egy interjúja nagyobb nyilvánosságot kapott, egy nap alatt lemondott. Az egykori fideszes országgyűlési a jobboldali média minőségét kritizálta, azt állítva, hogy jó tollú, igényes újságírókat a másik oldalon lát. 

Varga helyére a korábbi kuratóriumi tagot, Szánthó Miklóst, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatóját nevezték ki. Szánthó megüresedett helyét Hegedűs Zoltán Szabolcs kapta, míg a harmadik személy változatlanul az Orbán-családhoz közel álló Bajkai István.

Ez az állapot legkésőbb augusztus 30-ig tart, addig szól ugyanis a bírósági nyilvántartás szerint a KESMA kuratóriumának megbízatása.

Az mfor azt írja, hogy nagy változások az októberi önkormányzati választások előtt valószínűleg nem várhatóak.